Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-24

XXIV. ülés 1861. május 17-kén. 157 statustóli függetlenségét visszaállítani. És én nem gondolom, hogy legyen valaki, ki midőn minden vallásfelekezetek szabadságát, önállóságát és saját ügyeikbeni függetlenségét kikiáltjuk, épen a kath. egyház szabadságát, önállóságát és saját ügyeiben, a lelkiekbeni függetlenségét a katholikusoknak mint lelki gyermekeknek szentséges atyjukkal a római pápával való szabad érintkezését a lelkiekben, tehát vallásuk szabad gyakorlatát korlátozni kívánná. Terényi Lajos: Ha végig tekintünk e hazának történetén, mulhatlanul azon kérdés merül föl előttünk, hogy lehet az.- miként egy nemzet, mely ellen vad ellenség fegyverei, müveit ellenség ármányai öszszeesküdtek, daczára a barbárok nyilainak, daczára a civilisatorok germanisatiojának —máig is él? Én a választ nemzetem kitűnő jogérzetében keresem. Igaz ugyan, hogy e hazának minden fia hiven is teljesité kötelességét; az egyik a kard, a másik az eke vasát forgatta; egyik vérét, másik véritékét hullatta áldozatul. De legnagyobb ereje a nemzetnek abban rejlett: hogy jogaihoz hiven ragaszkodott — s s ezen ragaszkodásától sem a Pháraók csillogó edényei, sem az erőszak nem tántorították el soha! Nem olvastam én a történetben gyászlapot, melyre az lett volna írva: hogy egy nemzet elveszett, mert jogaihoz túlságosan ragaszkodott; sőt nem olva3tam gyászlapot, melyre az lett volna irva: miszerint egy nemzet, mely jogaihoz hiven ragaszkodott, elveszett valaha! S én azt hiszem, ezen tudat lelkesítette ama franczia képviselőt, ki emigy fölkiáltott: „veszszen el inkább Fraacziaországnak minden birtoka, minden gyarmata, mint a franczia conventnek egyetlen elve"; s ezt érzem én át most, midőn azt mondom: inkább csapjon újra össze fölöttünk a sötét kétségbeesés árja, hogysem jogainktól egy vonalnyira is ellépjünk — (Helyeslés.); ellépjünk kivált azok kedveért, kik háromszáz év óta nem tanítottak meg arra, hogy őket szerethessük ; sőt, kik ellenkezőleg arra tanítottak: hogy óvakodjunk tőlük. Ily vezérelvek után igen természetes, hogy egy igen tisztelt és tekintélyes képviselőnek tegnap a jogpárositásra vonatkozólag fejtegetett nézeteit nem oszthatom. Üdvöt jelenleg a merev és szigoré törvényességben keresek, s ennélfogva Tisza Kálmán tisztelt barátom — alapjában és lényegileg Deák Ferencz képviselő-társunkéval azonos — nézetei felé hajlok; különösen pedig az alkalmazásra nézve tett indítványát teljesen osztom. Igen helyesen monda Deák Ferencz képviselőtársunk, miszerint „némelyek azon véleményben vannak, hogy miután a magyar király csak koronázás által lesz az országnak törvényes királya, O Felsége Ferencz József pedig megkoronázva nincsen: az országgyűlés őhozzá, mint nem koronázott királyhoz egyenes és közvetlen fölszólalást nem intézhet." Tartózkodás nélkül bevallom, hogy ezen némelyek közé magam is tartozom; sőt a praesumtiv koronaörökösnek illetékességét is a fölirás nyerhetéséhez csak akkor nem vonom kétségbe, ha magyar hazánkat régi alkotmánya s jogai szerint kormányoztatja, valamint azt, az indítványozó által idézett koronaörökösök tevék. Míg ezt nem teszi, mig a hódító szerepét játsza (Ugy van!), addig helyeslem Ivánka Imre barátom megjegyzését; mert a hóditót legfölebb kérvény, vagy folyamodás illetheti, de representátio nem! Azt mondják továbbá azok, kik a föliratot pártolják: hogy a fölirat erőteljesebb, mint a határozat. Az én nézetem szerint erőteljesebb, a mi törvényesebb; a mi kevésbbé törvényes, az már a kegyelem felé vezet; én pedig a kegyelem útját szabadságszerető nemzetem nevében elfogadhatónak nem találom soha. (Helyeslés.) Azt mondják, hogy a mi föliratainknak sajátságos hatása van, talán, mert az hasonlít jellemünkhez t. i. nyílt, bátor és határozott: holott az ellenkezőleg más nemzeteknél — s itt különösen az angolok hozatván föl — alázatosabb szokott lenni. Én itt nélkülözöm a helyzet hasonlatosságát. Más hazában a kormány őre a törvénynek, őre a jognak, őre a nemzet szabadságának; nálunk háromszáz év óta tiportatik a törvény, tapostatik a jog, tépetnek szét szerződéses szabadságleveleink: nem csoda tehát, ha mi kissé követelőbben, keserüebben irunk. De utalok én a történetnek analóg korszakára, utalok II. Jakab angol király uralkodására, akkor az angolok hasonló bajban valának , mint mi jelenleg; és akkor ők is fölírtak nem kevésbbé bátran és hevesen, mint mi szoktunk; eredménye még sem volt. Orániai Vilmosnak karddal kellett fogalmazni a végső, nem annyira föl- mint hátiratot. (Zaj.) Azt mondják: ha a jó süker megtörik, a felelősség reánk lesz hárítható. Az én nézetem szerint a felősség ott van, ahol a bűn; a bün ott van, ahol a törvényszegés; a törvényszegés Bécsben székel: ott székel a bün, ott székel a felelősség is. (Igaz!) Azon felelősséget, melyet Austria kormánya magára vállalt akkor, midőn törvényeinket jogtalanul eltiporta ; azon felelősséget, melyet e nemzetnek múltjáért jeleneért és jövendőjéért magára vállalt; azon felelősséget, melyet az egész világ előtt megígért, mindaddig, mig törvényeink vissza nem állíttatnak: Isten keze sem róvhatja az ő vállairól a mienkre át! (Helyeslés.) Azt mondják : hogy a fölírat által a nemzetiségi kérdések megoldása is könnyítve lesz. — Én részemről kijelentem: hogy Bécsen keresztül nem akarok elégedetlen testvéreinkkel baráti poharat üríteni. Egyesítsen minket a közös jog, a közös érdek , a közös szabadság; de ne a közös szolgaság. (Ugy van!) Nem fogadhatom én el baráti egyetértés helyreállításában közvetítőül azon hatalmat, melynek irányelve mindig az volt: divide et impera. Nem fogadhatom el ezt e ezélból még akkor sem, hogyha ö nyújtja felém kezét; mert: timeo danaos et dona ferentes : Azt mondják, hogy hatása nem lesz a határozatnak, miután az csak minket köt, fölfelé. Az én nézetem szerint sokkal nagyobb hatása lesz fölfelé, mint lefelé. Mert, avagy mi óhajtottuk-e Képv, hás napi. I, köt. 40