Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-24

152 XXIV ülés. 1861. május 17-kén. tisztán és egyedül azon ösvényt, melyet az én felfogásom szerint a nemzet eddig követett eljárása élénkbe szabott. (Baloldalról : nem áll! soha!) Méltóztassanak megengedni, hogy röviden, — természetesen csak saját nézetemet mondjam el, hogy fogom én fel a nemzetnek gondolkozását azokból a mikből az kivonható, azaz a nemzet tetteiből. Mit tett a nemzet október 20-a óta? senki sem volt az országban, ki a 20-ik októberi diplomát a magyar alkotmány helyreállításának tekintette volna, nem volt senki ki az ott adott alapot törvényesnek tekintette volna. Mit tett a nemzet? a nemzet tudta, hogy az, mit az októberi diploma ad, nem törvény, a nemzet az október 20-diki diplomában egy utat látott, mely a törvényességhez visszavezethet, és ámbár akkor főkép a nyilt fölszólalás nem volt veszély nélkül, ámbár az sok feláldozással járt, az összes nemzet mégis kezet fogott, hogy tért foglaljon el, az október 20-ki diploma által, és azt a tért a törvényesség vissza szerzése utjaul használta. És mit tett a nemzet a január 16-ik leirat után? a nemzet minden fenyegetés ellenében nyiltan és világosan megmaradt a törvényes alapon, nyiltan és világosan kinyilatkoztatta, hogy attól eltérni soha nem fog. Vajjona nemzet, mondom a nemzet,mert ha Magyarország törvényhatóságainak csak nem összesége egy utat követ,azt mondhatjuk, hogy ez anemzet nyilatkozata,miért tetteazt? kétségkivülaz elmúlt idők után nincs senki kinél erőlködésbe ne kerülne az, hogy a fájdalmat elfojtsa, a múltra fátyolt borítson és a nemzet jövőjéért feláldozza azt mi legnehezebb, szenvedéseit. De a nemzet tette ezt, mert meg volt győződve, hogy ha jövője forog kérdésben, a végsőig kell teljesiteni minden kísérletet, s elkövetni mindent, a mi a törvényes úthoz visszavezethet. És mit teszünk mi midőn ezen föliratot elfogadjuk ? épen azt, ugyanazt teszszük csak más formában mit a nemzet october 20-ik óta mostanáig tett. Az mondatik, hogy ezen eljárásunknak nem lesz sükere; én megengedem, ha ugyan Ausztriának helyzetét tekintem én oly érdeket látok alegitimitás mellett, annyira megvagyok győződve, hogy az osztrák birodalomnak egyedüli alapja a legitim jog, hogy részemről nem foghatom meg, mikép találkozhatik valaki, ki ily legitim jog irányában mint amienk a birodalom érdekeit merné felhozni, melyek azon pillanatban semmivé lesznek, melyben a legitim jognak tisztelete megszűnt. Nem foghatom meg, hogy a birodalom részérül miként adhat valaki ily tanácsot. De megengedve, hogy felírásunknak nem lesz közvetlen sikere, én azért nyugodtan tekintek a jövőbe. Ügyünk nem olyan, mely egy pár nagynak jobb vagy rosszabb kedvétől függ, ügyünk nem olyan, melyet a kegyelem adhat, vagy a hatalom megsemmisíthet; (Nagy tetszés) ügyünk a legszorosabb összeköttetésben áll az osztrák birodalom minden népének érdekeivel; ügyünk összeköttetésben áll mindazon nemzetiségek ügyével, kik részint e hazában, részint e haza környékében laknak. Ügyünk feltétele Olaszország egységének, egyik föltétele a német egységnek, ügyünk a legszorosabb összeköttetésben áll azon nagy ügygyei, melyért Európa népei három század óta vérzenek : a szabadság ügyével. (Igaz! tetszés.) És egy oly ügy mely ily érdekekre támaszkodhatik, mely ug)anaz ezen ügyekkel; olyan ügy nem veszhet el (zajos helyeslés). Csak egy veszély fenyegethetné még is jövőnket, és ezen veszély az volna, ha magunkról lemondanánk, ha elijedve azon nehézségektől melyekkel találkozni fogunk, materialis jólétünkért a nemzet függetlenségét áruba akarnók bocsátani; vagy elragadtatva szenvedélyek által a törvényesség teréről lelépnénk, vagy ha egyes kérdésekre nézve véleménykülönbségben levén, — mi kisebb kérdéseknél kikerülhetlen — megfeledkeznénk a nagy czélról mely előttünk áll, mely valamennyünknek az egyetértést teszi első kötelességévé, (ügyvan!) De ha én a nemzetet látom, és körül tekintek e házban és a képviselőknek nyilatkozatait hallom, én ezen nem kétkedem, és azért bár mi sükere legyen felirásunknak, teljes biztossággal és nyugalommal nézek azon jövőnek elébe, melyet a magyar nemzettől senki elragadni nem fog, ép oly kevéssé, mint tőlünk multunkat senki elragadni nem fogja. (Szűnni nem akaró zajos éljenzés). Ivánka Imre : Bátorság kell ahhoz, hogy ily jeles szónoklat után, mint b. Eötvös Józsefé, beszéljek és még nagyobb bátorság, hogy mint ujoncz a parliamenti küzdtéren, oly nagy férfiú remek müvének taglalásába ereszkedjem, mint az általam mélyen tisztelt Deák Ferencz képviselőtársunk a ház asztalára letett indítványa. Nem az ékesszólás erejével, nem az észlelkedés túlsúlyával, mint melyekkel ugy sem birok, idézhetek én hatást elő; de mind azt, a mit el fogok mondani, lelkem tiszta meggyőződéséből merítem. Mellőzve, hogy az előttünk fekvő felirati javaslatban az önkény által eszközlött trónváltóztatás kérdéséhez az indítványozó igen is gyöngéd kezekkel nyúl. Mellőzve, hogy nem látom sehol kiemelve, miként századokon át, de különösen a közel múlt években, Magyarország anyagi érdekei az örökös tartományok érdekeinek mindig alá rendeltettek, — mit az ujabb időben épült vasúti vonalak iránya, hitelünk mesterséges megsemmisítése és a külfölddel kötött kereskedelmi szerződések tartalma elegendöleg tanúsítanak; mindezeket mellőzve, nem hallgathatom el, hogy az inditványban hasztalan keresem a pontot, mely szabadságunk és függetlenségünk legsikeresb, mondhatni egyedüli tényezőjére — hadügyre különös súlyt fektetne. Meg van említve a törvénytelen adó kivetése és behajtása; megvan említve az, hogy a katona állítás kérdése az országot illeti; de nincs megemlítve sehol, hogy a conscriptio ténylegesen életbe van léptetve, nincs megemlítve, hogy hazánkfiainak százezerekre menő száma tudtunk nélkül és akaratunk ellenére kényszeríttetik más országokban a szabadság elnyomásának vak eszközéül szolgálni, míglen hazánk vidékei idegen seregek által megszállva, váraink — világos törvényeink ellenére — idegen katonák kezében vannak.