Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-24

XXIV. ülés 1861. május 17-kén. 153 De mind ezek bővebb fejtegetését föntartom a részletes tárgyalásra, most csak a mélyen tisztelt indítványozó előadásának 2-ik és S-ik részéhez kívánok szólani. Ez országgyűlésnek a tényleges hatalom által bevallott czélja az volna, hogy azon szerződést megnyissa, melynek kötése nélkül a magyar e világon senkit sem ismer el törvényes királyának. Ha a magán-életben szerződést akarunk kötni, legelőször — tisztában levén a tárgy iránt — az egyént nézzük meg, kivel szerződnünk kellene : és míglen az egyik kézszoritásában a legnagyobb garantiát leljük, addig a másik ellenében a legszorgosabb óvatossággal eljárva, még sem érezzük megnyugtatva magunkat. (Helyes!) Ferencz József osztrák császár Ö Felsége azóta, hogy a hatalmat kezéhez vette, a magyar nemzet irányában mindig ellenséges indulatot tanúsított. (Ugy van!) E nemzet reményei — melyeket táplált, midőn először hallá az ifjú fejedelem ajkairól a haza nyelvét — meghiúsultak! Első fejedelmi tette 1848-ki december 2-ka után, a várt engesztelödés helyett — az volt, hogy uj hadakat csődített minden oldalról az országra, s midőn fegyvereinek a szerencse kedvezni látszott — alkotmányunkat eltörülte, s az ezer éven át szabad magyar nemzetet, egy — nem is létező — osztrák birodalmi nemzetiségbe akarta olvasztani. (Ugy van!) De a szerencse nem állandó! Az osztrák seregek csak hamar érzették a magyar kard súlyát — s az elbizakodott uralomnak meg kellé magát alázni természetes ellene előtt, csakhogy bitorolt hatalmát viszszanyerhesse. Magyarország meghajlott két császárság súlya alatt. Most már, miután tapasztalhatta az osztrák császár — hogy a magyar nemzetet — némileg kedvező körülmények között lenyűgözni önerejéből nem képes, azt lehete várni, hogy az észszerüség parancsolta kibékülést kisérlendi meg; — de nem. Párolgó vérdombok, bitófák, börtönök s ártatlan gyermekektől, boldogtalan özvegyektől elkobzott jószágok jelölték útjait. (Igaz!) A nemzet meggyalázása, lealacsonyitása lett uralkodásának czélja s gnnytárgygyá vált a magyar saját hazájában. Évek multak, lelkismeretlen pazarlás emészté a nemzeti vagyont. — A hü honfiak tanácsa elhangzott mint a pusztában a szó. Hallgatva tűrt a nép. Három vesztett csata, — a szülék, a testvérek örültek kedveseik eleste mellett is, — letörülte a fénymázt, s a büszke trón ígéretekre fakadt, Ígéretekre, melyek nincsenek betöltve maiglan! Ez a trónkövetelő! Nézzük környezetét : Az uralkodó család tagjai még mindig azon hiedelemben látszanak élni, hogy az Isten az államokat csak azért alkotá, hogy néhány családot eltartsanak, és nem emelkedtek föl azon nézetre, hogy a nemzetek az uralkodó családokat, s azok örökösödési rendét ismételt rázkodások elkerülése végett, tartjók tiszteletben. Ezen család körül csoportosul egy aristocratieus ultramontan phalanx, és a hadsereg főemberei, kiknek mily fogalmuk van az alkotmányosságról, tanúsítja a közel múlt hetekben közzétett napiparancs. (Ugy van!) De az elősoroltak nem legveszedelmesebb elleneink. — Legveszedelmesebb elleneink a bureauerátia és a szabadelvüségefc fitogtató, uralkodni vágyó ideologok, kik annyira elteltek az „egységes Ausztria" eszméjével, hogy Magyarországot — képzelt boldogságuk édenében, még erőszakkal is bekivánják terelni. Ily környezet közepette, megengedem, hogy az osztrák császár — midőn az october 20-ki diplomát kiadta, — azon hiedelemben lehetett, hogy ez engedményekkel a magyar nemzetet kielégitendi; hiszen volt és van magyar államférfiú, ki azt hitte és hiszi, hogy mi az 1847-el is beérjük; de most, miután a nemzet számtalanszor egyhangúlag nyilatkozott hatóságai által, most miután a hon legjobbjai személyesen világosították fel a császárt a nemzet kívánalmai felöl: tudják ott, hogy a magyar nemzetnek nem kell a kegyelmi adomány; hogy a magyar nemzet jogát követeli. De mind ezen nyilatkozatok daczára a tényleges hatalom konokul ragaszkodik az oct. 20-ki diploma alapjához, melynek lényege és következtetése nem egyéb mint az 1849-ki tavaszán kiadott „Reichsverfassung" ujabb versiója. Ily hatalommal alkudozásokba ereszkedni, uj szerződést kötni, — én legalább nem akarok! (Ugy van! Helyeslések). Megvárom, míg a nemzet törvényes jogainak teljes mértékbeni élvezetébe visszahelyezve leszen. Az 1848-ki V. Ferdinánd királyunk által szentesitett törvények életbeléptetését követelem! Az 1848-ki törvényeknek mártyrai vannak, az 1848-ki törvényeket ezer meg ezer férfiú mellével fedezte — az 1848-ki törvényekért meghalni ma is dicsőség. (Ugy van!) Intő szavakat, a haza szeretetére hivatkozva intő szavakat hallottam a bölcs férfiú szájából „Ne legyünk merészek!" — Úgy vélem, egy nemzet, mely törvényes jogát követeli, — nem merészkedik. Egyébiránt azt tapasztaltain hogy 100 ember a ki mer, nagyobb hatást gyakorol, mint 1000 a ki nem mer. (Ugy van! Igaz!) És azt is tudom: hogy abban erős a szeretet, kiben a gyűlölet érzelme legyözhetlen. Hallottam fölemlitni a közvéleményt és annak döntő hatalmát; és azt, hogy „nem mindig a leghangosabban nyilvánuló a valódi." — Igaz, a tömegekben elterjedt közvélemény ritkán ugyanaz, mely válogatott zárt körökben nyilatkozik. — Ha határozatunkat a ház asztalára letettük, nyugodt lélekkel várom be az Képv. ház napi, I. köt. 39