Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-23

XXIII. ülés 1861. május 16-kán. 141 A bukott kormánynak tagjait, előbbi belkormányzásunk és igazságszolgáltatásunk méltatlan óesárlóit, nyolczszázados államintézményeink könnyelmű rombolóit, fajunk gyűlölőit, a régi dualismus elleneit, a centralisatio hőseit illeti megfelelni az imént föltett kérdésekre (Helyeslés). Távol van tőlem, és távol nemzetemtől, mely soha boszuálló nem volt, a megtorlásban keresni elégtételt a számtalan bántalmakért, melyeknek tárgyául ők a magyart kiszemelték; de ha védi is személyüket a megvetés, melylyel Istennek e nyomorult teremtményeire letekintünk, nincs ok, nincs mentő körülmény, melynélfogva kárhozatos müködésökre nemzetünknek s a benne lábbal tiprott emberiségnek átkát ki ne mondjuk azon fejedelem hallattára, kinek bizodalmával ők gyalázatosan visszaélve, mindazon törvényes kötelékeket, melyek a magyart háromszáz év óta az austriai dynastiához kötötték, szentségtelen kezekkel szétszakítani, egy nemzetnek meggyilkolására összeesküdni merényiettek (Ugy van! Igaz! Helyeslés). Igenis, Ö Felségének, a tényleg uralkodó fejedelemnek felelősek ők azon szomorú sükerért, melyet fölmutathatnak; azon természetellenes jelenetért, hogy a nép Austria külállásának gyengülését, az azt ért csapásokat, belső bonyodalmakat reményének horgonyaiul tekinteni kényszerült. Rájuk, csakis rájuk, róhatjukmegfelelni a magyarnemzethistoriaihüségérzeténekazonmegrendüléseért, melynektanui vagyunk. A bizodalmatlanságnak, a kormánynyal való meghasonlásnak minden esetei közül, melyek — fájdalom — nemzetünk történetében oly gyakran előfordulnak, egygyel sem találkozunk, mely annak jelenlegi mértékét fölütné; nem a privilegiált statusok bizodalmatlansága az többé, mely mostanság fönnforog s a melyet régenten kiváltságaik megerősítésével s az ország önállóságának néhány törvényczikkbeni elismerésével lecsillapitni lehetett. 1847/8-ki törvények — Guizot szavaival élve — uj politikai nemzetet teremtettek e hazában (Közhelyeslés) melynek gondolkozása, érzülete az előbbitől messze elüt; melynek különvált érdekei nem levén,minden érdekeltsége a közhaza jogainak épentartásában, tettleges biztosításában összpontosul, melyre az ország palládiumának megvédésében ujabban is tehetleneknekbebizonyult régi intézményeinknek, a királyi és helytartótanácsnak,kanczelláriának csonka fólelevenitése, az ország autonómiájának a polgári viszonyokalárendelt ágaiban,és még azokban is csak precarium helyreállítása semmi vonzerővel nem bírnak; mely ne in rajongásból, nem politikai divateszmék utáni hajhászásból ragaszkodik az 1848ban törvényesen kivívott önálló és független magyar parlamentaris kormányhoz; hanem azért, mert végkép szakitni akar a sérelmes múlttal, annak megbénított államgépezetével, és megvan győződve, hogy e czélt csak ugy érheti el, ha a törvények végrehajtásában szintúgy, mint azoknak hozatalában érvényesíti a souverainitásnak őt megillető osztályrészét; s mely végre az országlás lényegét, a nemzet vagyona és vére fölötti kizárólagos rendelkezésben találja, és szilárdul el van tökélve, inkább a bizonytalan sors bármely eshetőségeinek kitenni saját jövőjét, hogysem ősi alkotmányának ez életereit önmaga szülögyilkos kezekkel kettévágja! (Átalános helyeslés). Sem az október 20-ki diploma, sem a február 26-kí császári pátens nem alkalmasak arra, hogy bizodalmunknak oly kíméletlenül kiölt csirái e nemzet kebelében újra megfakadjanak; a régi bizodalmatlanság létezik most is, és ha lehetséges volna, még fokozottabb mértékben ; mert igaza van a nagy német költőtönek : „Das ist eben der Fluch des Bősen, dass es fortwirkend immer Böses muss erzeugen." Ép ezen állítólagos engedmények kiáltó jelei annak,hogy a bécsi kormány csak alakját változtatá a rendszernek, csak menekülni kíván annak önmagára nézve is terhes túlzásaitól, de a rendszer lényegéhez állhatatosabban ragaszkodik mint valaha. (Igaz !) E lényeg nem más, mint tagadása a Magyarországgal kötött pragmatica sanctio kétoldalú érvényének, tagadása az 1849-ig fönállott s az osztrák államférfiak által nyíltan kétségbevonni soha nem mert personalis unión alapuló régibb és ujabb alaptörvényeink szentségének : egy szóval tagadása ama históriai jognak, melyhez viszont mi szivünk vérével ragaszkodunk; mert megvagyunk győződve, hogy a népek hozzájárulásával hozandó minden törvénynek csak egy garantiája van, s ez : az elébbi törvények kötelező erejének elismerése, szentültartása! (Közhelyeslés). Az alulról vagy felülről jövő forradalomnak csakis ezen egy bástya állhat ellen; és ha az erőszakkal leromboltatott, népnek és fejedelemnek egyaránt kötelessége azt helyreállítani és újból meggyökereztetni azon hitet, hogy e bástyán kivül fölállitott bármely iotézmények csak ephemerek lehetnek. E meggyőződés azon varázshatalom, melylyel a históriai jognak az államéletben szintoly mértékben bírnia kelletik, hogy azt a forradalmak veszélyeitől megmentse, mint a tulajdonjog szentségének a magánjog körében, melynek legkisebb megsértése a társodalmi rendnek fölbontásával azonos. Azok, kik tőlünk e jogalap elhagyását, föláldozását kívánják, nem gondolják meg a térnek ingadozó voltát, melyben ők maguk állást foglalnak akkor, midőn a históriai jogszerűség minden kellékeit nélkülöző államegységet a puszta czélszerüség tekintetéből védelmezvén, azt Austria fönnállásának conditio sine qua nonja gyanánt proclamálják. Én tagadom magát a thesist, mert Austria Magyarországgal egy téren ezen reális egység nélkül három századon keresztül fönnáliott és ha bent nem is virágzó és szabad, de kunt mindenesetre hatalmas és tisztelt vala; még ünnepélyesebben ellene mondok azonban a tétel kiindulópontjának; mert a czélszerüség tekintete a közélet mezején szintoly kevéssé adhat csak tisztességes ürügyet is fejedelmi eskük által szentesitett államtörvények megsemmisítésére, mint a privátéletben a magánosok közötti szerződések avvagy az egyszerű becsületszónak megszegésére (Közhelyeslés). Az axióma : volenti non fit iniuria, egyaránt áll a köz és magánjog terén. Az austriai ház meg volt elégedve, midőn Magyarország trónjához elébb választás, később pedig az örökösödés rendjére alapított personalis unió mellett Képv. ház napi. I. köt. 36