Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-23

XXHI. ülés 1861. május 16-án. 131 Restellem, hogy a németséget az absolutismussal egyszerre kell említenem, s nem szeretnék félreértetni. Én a német faj ellen egyátalában nem viseltetem ellenszenvvel, sőt én sympathiával vagyok iránta. A közelebb lefolyt évben, midőn a kibékülés, a testvérül fogadásannyi ünnepeit üllöttük, midőn mi a szerbeket, a horvátokat stb. s a szerbek a horvátok meg minket testvérekül fogadtak; fölmerült künn a német birodalomban a kérdés, hogy mikor fogják már valahára az országukbeli németeket is testvérekül fogadni a magyarok? Nem felelt rá senki, mert a kérdés kissé bárgyú kérdés volt. Hogy is lett volna szükség köztünk ilyes bűnbánati ünnepélyre, mikor a hazánkbeli német ajkúak soha sem szűntek meg testvéreink lenni, ők, kiknek sohasem jött eszökbe Sonderbundot képezni a magyar államban, kik velünk működtek mindig, még 1848-ban is Pozsonytól Fehéregyházáig, Csáktornyától Bártfáig; s kik most is lelkünk örömére, egyetértenek velünk a magyarföld minden életkérdéseire nézve (Igaz! Helyes! Ugy van!) Én sympathiával viseltetem a német nemzet iránt, mert tanuja voltam, mint a magyar királyi kormánynak képviselője azon lelkesedésnek, melylyel a német birodalmi gyűlés az 1848-ki Magyarországot üdvözölte; s én számot tartok e lelkesedés megújulására, mihelyest az összes német birodalom küldöttei ismét együtt lesznek, — Isten vezérelje őket czélra szerencsésen. (Helyeslés.) De van a német társodalomnak egy kórságos rétege, melyről boszuság nélkül nehéz, lehetetlen szólani, mert ez uszitja föl folyvást ellenünk a monarchia német tartományainak közvéleményét, holott ez, mert etartományok lakosai ismerik jogainkat és ismerik szükségeinket, máskülönben mellettünk nyilatkoznék. Egyik földijök Lichtenberg azt monda magáról : hogy neki olyatén kórsága van, melynél fogva minden virágból, melyet ujjai közé vészen, a lehető legnagyobb mennyiség mérget facsarja ki saját magának megétetésére. S azon német államférfiak, kik nem tudnak kicsi státusaikban megférni (Tetszés.) kik még Poroszországot sem tartják eléggé nagynak, hogy méltó volna érette fáradózniok; kiknek csak Ausztria nyújthat elégséges tért organisálási viszketegök foganatosítására. (Derültség, köztetszés, éljenzések); s kik ha ide érkeznek, nagymohón áttanulják a staatsministerium registraturájának, a Wessenbergeknek és társainak ellenünk irányozott emlékirataikat, — ezen uri emberek, mondom, ha ujjaik közé foghatják a nemes virágot, — Magyarországot, annyi mérget sajtolnak ki kórságukban belőle mennyi elégséges, őket is minket is megrontani. (Ugy van!) S e gyűlöletnek föoka miben rejlik ? Politikai tudatlanságban. Ha áll a deák közmondás : Ars non habét osorem, nisi ignorantem; állani fog az is : Magyarországot csak az gyűlöli a ki nem ismeri. (Helyes! ugy van!) Ezen tudatlanságból származik első sorban, hogy az ilyetén tanácsosok a dynastia érdekében vélnek eljárni, midőn mindenkép azon vannak, hogy Magyarország a maga saját életét ne élhesse, hogy az út verőfényes oldaláról leszorittassék az árnyékba; szítván az által épen azt, mitől méltán tartanak : a separatismust s veszélyeztetvén ez által épen azon elvet,*melynek szolgálatot akarnak tenni. Ilyes főben keletkezett kétségkivül ama Reichsrath első csirája is, (derültség) melybe bennünket meghívnak, s mely ellen, — mint Deák Ferencz képviselő társunk kimeritöleg előadta — a sanctio pragmatica s az ez által szentesitett personalis unió nevében felszólalni főfő kötelességünk. (Ugy van!) Hallom az ellenvetést — nem e háznak padjairól, hanem a bécsi bureaukból — hogy a personalis unió a mily rideg oly terméketlen. Én nem hiszem, uraim, hogy azt ridegnek lehessen mondani, a mi az országot s a dynastiát együtt ós összetartja, a mi nem hagyja őket külön válni; én nem hiszem hogy ridegnek mondathassék az, mi nem csak hiven tölteti be velünk kötelességeinket a testvérnépek iránt, de ezeknek érdekében, a mindig nélkülünk s nem ritkán ellenünk szerződött terhek arányos részének elvállalására is indít bennünket. S én terméketlennek sem tartom e köteléket, ha az első lépést követi a második, ha — a minek be kell következni előbb utóbb s mi ugy a nemzetnek, mint a dynastiának üdvére fog lenni, — ha a monarchia súlypontja Magyarországra helyeztetik át. 1806-ban midőn a monarchia nem volt nagyobb veszedelemben, mint jelenleg, még Gentz is ugy vélekedett, hogy a főhatalom székhelyéül Magyarország metropolisát kellene választani. Magyarországból és Magyarország által összetartani a mi összetartható, megszerezni a mi megszerezhető ; — ilyes irányú politika volna a jelen európai fejlemény közepette nem csak magyar, hanem dynastiai politika egyszersmind. De ilyes politikához, — mert nem traditionalis alapon nyugvó, —- természetesen szükséges az eltökélés : szakítani a korhadtnak bebizonyult iránynyal, a német imperátori reminiscentiákkal és aspiratiókkal, a Römerfahrttal s mi ennek helyébe léptettetett, az olaszországbani beavatkozással; (Helyes!) szükséges : bűnbánattal, vagy legalább szerénységgel megemlékezniük a bécsi bureauknak, hogy ők 12 éven át olyas kormányrendszereket koholtak, melyeket most maguk is absurdusoknak hirdetnek, (Köztetszés) s hogy tehát már ennélfogva sincsen hivatásuk Magyarország számára egy ujat koholni;(Közhelyeslés, éljenzések) szükséges mindenek előtt az akarat : Magyarországra támaszkodni; a korona nem magyar tanácsosai pedig — ugy látom — az izzó parázsra is inkább támaszkodnak, mint reánk. (Helyes!) Innen van, hogy az ország integritásának helyreállítását ellenzik. Országgyűlésre hivattunk össze, koronázó országgyűlésre,—s ime Erdély, Fiume, a kapcsolt részek nincsenek meghíva. Mellőzöm Erdélyt, melynek meg nem hivatása, mint a hétfői ülésben szabatosan megjegyeztetett, nem a királyhágóntuli 33*