Országgyűlési irományok, 1985. XIX. kötet • 600-671. sz.

1985-601 • Törvényjavaslat a büntető jogszabályok módosításáról

-6 ­nagy, ha az érték, a kár, a vagyoni hátrány, illetőleg az adóbe­vétel csökkenése egymillió forintot meghalad. Az elmúlt években bekövetkezett nagymértékű és jelentősen felgyorsult infláció mi­att ugyanannak a cselekménynek a büntetőjogi következménye lénye­gesen súlyosabb lehet, mint egy esetleg két évvel korábban. Ezért a Javaslat az egymillió forintos értékhatárt kettőmillió forintra emeli. A 9.§-hoz A Javaslat a devizagazdálkodás megsértésének vonatkozásában a szabálysértés és a bűncselekmény elhatárolását ugyancsak a je­lenleginél magasabb értékben állapítja meg. A módosítás indoka megegyezik a 7.§-nál kifejtettekkel. A 10.§-hoz Az üzérkedés (Btk 299.§) hatályon kivül helyezése, illetve az árdrágító visszaélés megalkotása szükségessé teszi a szabály­sértésekről szóló 1968. évi I. törvény CSztv) 111.§-a (1) bekez­désének módosítását. A Javaslat szerint a szabálysértési felelős­séget a kereskedés vagy vállalkozás jogosulatlansága alapozza meg. Ha a tevékenység nemcsak jogosulatlan, de áruhiányt előidéző vagy kihasználó, árdrágításra alkalmas közbenső kereskedés is ­értékhatárra tekintet nélkül - bűncselekmény (árdrágító visszaé­lés) valósul meg. A ll.§-hoz Az Sztv 116.§-ának (1) bekezdésének módosítását a szabály­sértési értékhatár felemelése tette szükségessé.

Next

/
Oldalképek
Tartalom