Országgyűlési irományok, 1985. IX. kötet • 245-274. sz.
1985-271 • Törvényjavaslat az Alkotmány módosításáról
- 2 mokrácia intézményrendszere; ezen belül is elsősorban az első szabad választások után 1945-ben megalakult Parlament által elfogadott, Magyarország államformájáról szóló 1946. évi I. törvénycikkben foglalt rendelkezések. Nem hagyhatók azonban figyelmen kivül a Magyarországon mára kialakult közjogi rendszer és azok a nemzetközi tapasztalatok sem, amelyek az elmúlt negyven év alkotmányfejlődését jellemezték. A javasolt Alkotmány-módositó rendelkezések összhangban vannak Magyarország uj Alkotmányának az Országgyűlés 1989. március 8-9-ei ülésén megtárgyalt és elfogadott szabályozási elveivel, de nem teszik mellőzhetővé az uj Alkotmány megalkotását. Ezt a feladatot viszont már az újonnan választott következő Országgyűlésnek kell elvégeznie. A Javaslat az 1989. június 13-án megkezdett háromoldalú politikai egyeztető tárgyalások napirendjén szerepelt. A tárgyalásokon a tárgyaló felek /a Magyar Szocialista munkáspárt, az Ellenzéki Kerekasztalhoz tartozó szervezetek, valamint a Harmadik Tárgyaló Felet alkotó szervezetek és mozgalmak/ képviselői egyértettek a konszenzussal elfogadott Javaslat Országgyűlés elé terjesztésével. R É S Z L E TE 5 • - • 1- N- & 0- K 0 L ÁS Az l.§-hoz 1. Az Alkotmány általános rendelkezéseinek körében utalni kell Magyarország államformájára, az ország jellégére, valamint a hatalomgyakorlás módjára. A javaslat a népfelség elvéből indul ki, s ennek megfelelően deklarálja hazánkat köztársaságnak. Államtudományi, illetőleg alkotmányjogi szempontból a meghatározás elegendő, s egyben pontosabb, mint a népköztársaság kifejezés.