Országgyűlési irományok, 1975. I. kötet • 1-62. sz.

1975-21 • Törvényjavaslat a közművelődésről

285 ii RÉSZLETES INDOKOLÁS I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK (1 — 11. §) 1. A törvényjavaslat 1—10. §-ai foglalják össze a törvény célját és a közművelődési tevékenység alapelveit. A célok és az alapelvek a fejlett szocia­lista társadalom építése és az állampolgárok, illetve közösségeik műveltsége között meglevő összefüggést fejezik ki. A közművelődést tehát, mint a társadalmi élet egyik fontos területét, a fejlett szocialista társadalom építéséből adódó politikai és termelési feladatok, valamint az ezektől elválaszthatatlan állampolgári igények határozzák meg. 2. Különösen fontos szerepe van a közművelődésnek a szocialista demokrácia fejlesztésében, a termelés, a munka és az életmód tudati és magatartásbeli feltételei­nek megteremtésében. Elsősorban a politikai műveltség és a munkakultúra széles körű fejlesztése a meghatározó. A műveltség e két összetevője azonban kölcsönha­tásban van az általános műveltség egészével, annak valamennyi elemével. A köz­művelődésnek így ki kell terjednie a személyiség egészére és minden állampolgárra. , Az állampolgárok és közösségeik kezdeményezése, cselekvő részvételük társa­dalmunk demokratizmusa fejlesztésében nem nélkülözhető. Ennek hatékony eszköze a kultúra demokratizálása. A közművelődésben ezért különös gondossággal kell kezelni a munkásság és a szövetkezeti parasztság művelődését, továbbá a szocialista jövő érdekében az ifjúság művelődésének fejlesztését. Alapelvként fogalmazódik meg a szociális és a települési viszonyokból adódó művelődési egyenlőtlenségek és hátrányok fokozatos felszámolása is. 3. A hazánkban élő nemzetiségek részére, a szocialista nemzetiségi politika alap­elveinek megfelelően, biztosítani kell a művelődési lehetőségeket, anyanyelvi, nem­zetiségi kultúrájuk ápolását, és továbbra is elő kell segíteni, hogy tevékenységükkel hozzájáruljanak a környező országokkal való kapcsolataink elmélyítéséhez. 4. A közművelődés — más társadalmi tevékenységektől eltérően — szerteágazó, sokrétű tevékenység és ilyen intézményrendszer útján valósul meg; csak tervszerűen és összehangoltan lehet a kor követelményeinek megfelelő színvonalon végezni. Ezért a törvényjavaslat alapelvként rögzíti a közművelődésben közreműködő állami és társadalmi szervek, a munkahelyi, a lakóhelyi és a családi közösségek, valamint az intézmények egymásra épülő, tervszerű tevékenységét. Az általános közművelődési feladatok (11. §) a törvényjavaslat alapelveiből következnek; emellett a közművelődési tevékenységet irányító és szolgáló intéz­ményrendszer egészére vonatkozó, és végül valamennyi állampolgárt érintő követel­mények. Az általános közművelődési feladatokban a javaslat a közművelődési tevé­kenység tudat-tartalmát fogalmazza meg. Ez a tartalom felöleli a művelődési igé­nyek, az általános műveltség, a szocialista világnézet, az életmód, a politikai művelt­ség, a munkakultúra fejlesztésének feladatát, valamint a szabadidő kulturált hasz­nosítását és az állampolgárok kulturális alkotóképessége kibontakoztatásának segí­tését a közművelődés eszközeivel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom