Országgyűlési irományok, 1975. I. kötet • 1-62. sz.

1975-17 • Törvényjavaslat az élelmiszerekről

2 254 II. FEJEZET AZ ÉLELMISZEREK ELŐ­ÁLLÍTÁSÁNAK FELTÉTELEI Az élelmiszer előállítására jogosultak köre 3. § (i) Közfogyasztásra élelmiszert előállíthat a) minden szocialista gazdálkodó szer­vezet, amely erre a tevékenységre alapí­tó határozata, illetőleg alapszabálya (mű­ködési szabályzata) szerint jogosult, b) jogszabályban meghatározott kere­tek között a kisiparos. (2) Az üzemi konyhákról külön jogsza­bály rendelkezik. 4. § Jogszabály elrendelheti, hogy egyes élelmiszereket csak az erre kije­lölt szocialista gazdálkodó szervezet ál­líthat elő. 5. § A mezőgazdasági kistermelő jo­gosult a maga termelte terményből és termékből közfogyasztásra történő ér­tékesítés céljából — az egészségügyi sza­bályok megtartásával, nem iparszerűen — élelmiszert előállítani. 6. § (1) Élelmiszer előállításánál csak olyan személyt szabad foglalkoztatni, akinek az egészségi állapota megfelel a munkakörére megállapított követelmé­nyeknek, és akinek megvannak a szük­séges szakmai és élelmezés-egészségügyi ismeretei. (2) Élelmiszer előállításánál nem sza­»bad bedolgozókat foglalkoztatni. Az élelmiszer előállításának tárgyi feltételei 7. § Élelmiszert előállító üzemet csak ott szabad létesíteni, ahol a dolgozóknak és a termékeknek, valamint az üzem környezetének egészségügyi védelméről gondoskodni lehet, továbbá ahol erre a célra alkalmas ivóvíz kellő mennyiségben áll rendelkezésre, és a szennyvíz az előírá­soknak megfelelően vezethető el. 8. § Élelmiszer előállítására csak olyan berendezést, felszerelést, gépet vagy más eszközt szabad használni, amely tisztít­ható, fertőtleníthető, és amelynek az élelmiszerrel érintkező felülete nem tar­talmaz az egészségre káros mennyiség­ben kioldódó anyagokat, s nem rontja az élelmiszer minőségét. 9. § Élelmiszert előállító üzem és szál­lítóeszköz tisztítására, fertőtlenítésére és a dolgozók tisztálkodására csak az elő­írásoknak megfelelő vizet, tisztító és fer­tőtlenítő szereket szabad használni. 10. § (1) Élelmiszert csak olyan üzem­ben szabad előállítani, amelyben — ha­tósági igazolás szerint — megteremtették az előírt élelmezés-egészségügyi és mű­szaki feltételeket. (2) Az élelmezés-egészségügyi és mű­szaki feltételeket úgy kell meghatározni, hogy az üzem jó minőségű és korszerű termékek előállítására alkalmas legyen. (3) Kivitelre termelő üzemekben a nemzetközi és külkereskedelmi szerző­désben előírt élelmezés-egészségügyi és műszaki feltételeket is meg kell teremte­ni. III. FEJEZET AZ ÉLELMISZEREK ELŐ­ÁLLÍTÁSA ÉS FORGALOMBA HOZATALA Az előállítás általános követelménye 11. § Élelmiszert a lakosság szükségle­teinek és a külkereskedelmi igényeknek a kielégítésére, a népgazdasági terv céljai­val összhangban kell előállítani. Az ezzel kapcsolatos kötelezettségekre vonatkozó szabályoknak vagy hatósági rendelkezé­seknek a megsértése esetén a tevékeny­séget meg lehet tÜtani. Ez a rendelkezés az egyéb jogkövetkezmények alkalma­zását nem érinti.

Next

/
Oldalképek
Tartalom