Országgyűlési irományok, 1967. I. kötet • 1-61. sz.

1967-15 • Törvényjavaslat a szabálysértésekről

180 (2) Az ismeretlen helyen tartózkodó elkövető tartózkodási helyének meg­állapítása céljából a lakcímhivatalt vagy az elkövető utolsó lakóhelye sze­rint illetékes rendőri szervet kell meg­keresni. Ez a szükséges tájékoztatást köteles haladéktalanul megadni. (3) Ha adat van arra, hogy az elköve­tőt diplomáciai vagy egyéb személyes mentesség illeti meg, a szabálysértési hatóság a felügyeletét ellátó minisz­terhez (országos hatáskörű szervhez) terjeszti fel az ügyet. A további eljárás­ról a miniszter (az országos hatáskörű szerv) a külügyminiszterrel egyetértés­ben dönt. 44. § (1) A szabálysértési hatóság a tulajdon elleni szabálysértés, továbbá az orgazdaság felderítése érdekében a rendőrség közreműködését veheti igény­hp (2) Az (1) bekezdésben említett, vala­mint a rendőrségi hatáskörbe tartozó szabálysértések felderítése során a rend­őrség gondoskodik az elkövető kilété­nek megállapításáról, az elkövető és a tanúk kikérdezéséről, a tárgyi bizonyí­tékok megszerzéséről és az eljárás ered­ményességét szolgáló körülmények fel­tárásáról. A rendőrség a helyszínt meg­szemlélheti, helyiségellenőrzést és sze­mélymotozást végezhet, szakértő köz­reműködését veheti igénybe, a szabály­sértés gyanúja esetén pedig az elkövetőt — személyazonosságának megállapítá­sa és a bizonyítékok megszerzése céljá­ból, továbbá ha a szabálysértést felszó­lítás ellenére nem hagyja abba — fel­tartóztathatja, előállíthatja és huszon­négy órai időtartamra őrizetbe veheti. (3) A rendőrség bármely szabálysértés megelőzése érdekében megteheti a szük­séges intézkedést. Lefoglalás 45. § (1) A szabálysértési hatóság lefoglalhatja azt a dolgot, amely bizo­nyítékul szolgál, vagy elkobzás alá eshet. (2) Postai küldeményeket és távira­tokat — amíg azokat a címzettnek nem kézbesítették — csak az ügyész írásbeli határozata alapján lehet lefog­lalni. A határozat kiadásáig csupán visszatartásuk iránt lehet intézkedni. (s) Ha a szabálysértést elkövető külföldi az előreláthatólag kiszabásra kerülő pénzbírság és az eljárási költség fedezéséhez szükséges összeget nem helyezi letétbe, a szabálysértési ható­ság az összeg erejéig az elkövető va­gyontárgyait — a nélkülözhetetlen va­gyontárgyak kivételével — lefoglalhat­ja. ( 4) A szabálysértési hatóság köteles a lefoglalt dolog őrzéséről gondoskodni. Ha a dolog használatához a tulajdonos­nak (használónak) különös érdeke fűző­dik, az (1) bekezdés alapján lefoglalt dolgot kivételesen az őrizetére lehet bízni. (5) Az elkobzás alá eső, gyorsan romló dolgot a lefoglalás után azonnal értékesíteni kell, és a befolyt ellenérté­ket letétbe kell helyezni. (0) Ha a további eljárás érdekében már nincs rá szükség, a lefoglalást meg kell szüntetni. Ilyenkor a dolgot, illetőleg az értékesített dolog ellenérté­két vissza kell adni a jogosultnak. Áttétel 46. § (1) Ha az eljárás alapjául szol­gáló cselekmény elbírálására más szerv jogosult, a szabálysértési hatóság az ügyet ehhez haladéktalanul átteszi. (2) Az eljárásra a 39. vagy a 40. § sze­rint illetékes szabálysértési hatóság az ügyet átteheti az ott felsorolt más szabálysértési hatósághoz, ha ezt az eljárás gyorsabb és eredményesebb le­folytatása indokolja. 47. § (1) Az olyan szabálysértés miatt indult ügyet, amelyet az állami szervvel, társadalmi szervezettel vagy szövetkezettel munkaviszonyban álló személy a munkaviszonyával összefüg­gésben, a szövetkezet tagja pedig a

Next

/
Oldalképek
Tartalom