Országgyűlési irományok, 1963. I. kötet • 1-28. sz.
1963-11 • Törvényjavaslat a vízügyről
15 Beavatkozás a vizek természetes viszonyaiba (5. §.) A vízjogról szóló 1885. évi XXIII. törvény egyik alapvető rendelkezése szerint a víz természetes lefolyását a terület birtokosa túrni tartozik. A mai, korszerű vízgazdálkodási szemlélet ezzel a tétellel éppen ellenkezően, a ,,beavatkozási elv" alapján áll, hiszen a vízgazdálkodás sem egyéb, mint beavatkozás a vizek természetes viszonyaiba, a vízzel kapcsolatos emberi szükségletek minél szélesebbkörű, tervszerű és gazdaságos kielégítése céljából. Az említett szabály tehát ebben a kizárólagos megfogalmazásában ellentétes a javaslat felfogásával. Éppen a vízgazdálkodás egyetemes összefüggéseiből következik azonban, hogy ez a „beavatkozás" soha nem lehet önkényes, és nem hagyhatja figyelmen kívül az érintett összefüggéseket és az eredményeképpen bekövetkező hatásokat, mert hiszen — a vizek viszonyainak szoros összefüggései folytán — minden ilyen beavatkozás más érdekeltekre, végső soron a tervszerű vízgazdálkodás egészére is káros lehet. Ezért változatlanul, sőt ma még inkább áll az az elv, amit a javaslat mond ki, hogy a felszíni vizek természetes lefolyását, illetőleg a felszínalatti vizek áramlását csakis a vízügyi hatóság engedélyével és az abban foglalt előírások megtartásával szabad megváltoztatni. Ezek a hatósági előírások mindenfajta beavatkozás káros következményeinek kiküszöbölése céljából ki kell, hogy terjedjenek részint a beavatkozás általános vízgazdálkodási, vízügyi-műszaki hatásaira (esetleges károsságára és annakelhárítására, a más vizekkel való összefüggésekre, a vízgazdálkodás fejlesztési érdekeire stb.), részint pedig az érintett egyéb érdekeltek (a szomszédos ingatlan-tulajdonosok, más vízhasználatok, a vizek esetleges kártételeitől veszélyeztetett területek stb.) érdekeinek megóvására, illetőleg az előálló érdekösszeütközések megoldására. A szükséges további részletszabályozást itt is a végrehajtási rendelet tartalmazza. A vízigények kielégítése (6-9. §.) I. A vízkészletek nem kimeríthetetlenek. Alig egy-két évtizede még a közgazdaságtan tudománya általában a vizet hozta fel az ún. szabad javak, tehát a korlátlan mennyiségben elérhető és felhasználható javak egyik példájaként. Ma már erről szó sincs. A lakosság, az ipar és a mezőgazdaság számára hasznosítható vízkészlet egyre csökkenő mértékben, egyre korlatozottabban áll rendelkezésre, ezért a vízigények kielégítése csakis a korlátozottan előforduló javakkal való gazdálkodás szabályai szerint lehetséges. Azokon a vízgazdálkodási, vízügyi-műszaki intézkedéseken túlmenően, amelyek az időben és térben egyenlőtlenül eloszló vízkészletnek a felhasználás helyére juttatását és lehetőleg a felhasználás idejében való rendelkezésre állását kívánják -általában a káros vizek elleni védekezéssel is összhangban — biztosítani (így a vizek tarozása, átvezetése stb.), a helyileg és időbelileg adott vízkészlet is messzemenő kíméletet és gazdaságos felhasználást igényel. Általában tehát a vízigények korlátlan kielégítése helyett a mérlegelt szétosztás kell, hogy a modern vízkészletgazdálkodás alapja legyen, még akkor is, ha adott esetben talán elegendő, sőt fölös vízmennyiség áll rendelkezésre. A víz rendkívül változatos felhasználási formáinak és céljainak, valamint a vízigények eltérő jellegénél fogva, a jogszabály ennek a készletgazdálkodásnak a részletes szabályait természetesen nem tartalmazhatja. Minden ilyeVi kísérlet csak a készletgazdálkodás gyakorlati megoldását és a hatóság munkáját merevítené meg,
