Országgyűlési irományok, 1958. I. kötet • 1-38. sz.
1958-26 • Törvényjavaslat a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről
129 az elkövetőnek a hatóságot megtévesztő magatartása szolgált okul. E rendelkezés elhagyásának a legfőbb indoka az, hogy a terheltnek teljes védekezési szabadsága van. Ebből következik, hogy védelmére bármit felhozhat ; a beszámítás mellőzése tehát voltaképpen a terhelt bizonyos fajta védekezésének szankcióját jelentené. Egyébként is indokolatlan a beszámítás mellőzése, mert bármi legyen is annak oka, a terhelt ténylegesen fogságban volt, amelynek teljes tartamát — a fent kifejtettek értelmében — a szabadság- vesztésbe éppen úgy- indokolt beszámítani, mint a terhelttől független okokon nyugvó szabadság- korlátozást. Az ellenkező értelmű megoldás nem lenne összhangban az előzetes fogvatartás teljes beszámítását rendelő szabályozással. Végül a kizáró rendelkezésnek nincs is nagy gyakorlati jelentősége; a büntető perrendtartás rendelkezései oly szorosan határolják körül az előzetes fogvatartás tartamát, hogy azon belül a hatóság megtévesztésére alig nyílik mód.' 5. A javaslat az „előzetes fogvatartás” kifejezés használatával annak ad kifejezést, hogy bármely szabadságelvonást (őrizet, előzetes letartóztatás), amelyet az elkövető a bűncselekménnyel okozati összefüggésben szenved el, a büntetésbe be kell számítani. Ez az álláspontja a Btá. alapján kialakult bírói gyakorlatnak is, amelyen a javaslat nem kíván változtatni. V. FEJEZET Mentesítés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól (78 — 84. §-ok) 1. A magyar büntetőjog rendszeréből sokáig hiányzott a rehabilitáció intézménye, noha a francia forradalom után úgyszólván minden európai állam büntető törvénykönyve hamarosan meghonosította az 1791. évi Code Pénalnak ezt a haladó jellegű vívmányát. Bár a Nemzetközi Büntetőjogi Egyesület 1905- ben Hamburgban tartott kongresszusa kívánatosnak nyilvánította, hogy a rehabilitációt minden államban vezessék be, s bár a magyar jogi szakírók sürgették a vonatkozó jogszabály megalkotását, sőt 1914-ben már törvényjavaslat benyújtásán is sor került, a magyar rehabilitációs törvény 1940-ig váratott magára. 2. A felszabadulás utáni jogalkotás először az 1948 : LIV. törvény meghozásával nyúlt a rehabilitációhoz. E jogszabály sí korábbi jogállapothoz képest elvi jelentőségű változást még nem hozott; ily változásokat a rehabilitáció jogintézménye terén csak a Btá. (63 — 71. §) eredményezett. Ezek közül az a legfontosabb, hogy a mentesítés nemcsak a büntető törvényeken kívül álló jogszabályokban megállapított következményekre terjed ki, hanem a büntető törvényekben megállapított jogkövetkezményekre is. A Btá. ismeri a mentesítésnek mindhárom fajtáját (törvényi, bírói, kegyelmi rehabilitáció). 3. A javaslat a mentesítés hatályát illetően a Btá. elvi álláspontját teszi magáévá. Továbbá — bizonyos kisebb módosításokkal — átveszi az 1959. évi 39. tvr. rendelkezéseit, amely jelentős mértékben kiszélesítette a törvényi rehabilitáció körét, ugyanakkor azonban» nem veszi át a Btá- ból az előzetes bírói rehabilitációra * vonatkozó hatályos rendelkezéseket, A mentesítés hatályáról és a törvényi rehabilitáció körének tágításáról az indokolás a későbbiek során részletesebben beszél. Ehelyütt arra kell csak röviden utalni, hogy a javaslat azért ejti el az előzetes bírói mentesítést, mert egyrészt feleslegessé vált a törvényi rehabilitáció kiszélesítése folytán, másrészt feloldhatatlan ellentmondást rejt magában: a mentesítés intézményével nem egyeztethető össze olyan szabályozás, amely általában lehetővé teszi, hogy rehabilitált személyen büntetést hajtsanak végre. A mentesítés hatálya A 78. §-hor. 1. A § a mentesítés hatályát szabályozza. A rehabilitáció hatályát a különböző államok jogrendszerei többféleképpen szabályozzák. A szocialista jogszabályok által egységesen tükrözött álláspont szerint — megfelelő előfeltételek megléte esetén — az elítéltet mindennemű hátrányos jogkövetkezmény alól mentesíteni kell. Más kérdés természetesen, hogy a bűncselekményből folyó polgári jogi kötelezettségeket a rehabilitáció nem érintheti. Ezt a megoldást választotta a Btá,, ezért a javaslat ebben a vonatkozásban lényegileg csak szövegezésbeli változtatásokra szorítkozik. 2. Az (1) bekezdés meghatározza a mentesítés hatályának a körét. Ez az általános rendelkezés magában foglalja mindazoknak a következményeknek a törlését, amelyeket a Btá, я 63 § (1) bek. b) és e) pontjaiban felsorol. Ami a Btá, 63. § (1) bekezdésének a) pontját illeti, a javaslat arra az álláspontra helyezkedik, hogy a büntetés elengedése nem fér bele a rehabilitáció valódi tartalmába. Erre csak rendkívüli perorvoslat vagy kegyelem útján kerülhet sor. Ezért a javaslat mellőzi a Btá. idézett szabályához hasonló rendelkezés felvételét. A# Btá. 63. § (1) bek. b) és c) pontjában külön említett „büntetőtörvény szerinti”, illetve egyéb jogszabályok által a büntető ítélethez (büntetés kiállásához) fűzött következményeket egyformán magában foglalja a javaslat 78. §-áriak (1) bekezdése, amely „jogszabály” által a büntető ítélethez fűzött hátrányos következményeket említ. A Btá. hivatkozott c) pontjának az a rendelkezése, amely szerint „az elvesztett nyugellátás
