Országgyűlési irományok, 1958. I. kötet • 1-38. sz.
1958-26 • Törvényjavaslat a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről
130 engedélyezése azonban mentesülés esetén is az illetékes hatóság belátásától függ” — felesleges. Általános jogelv -ugyanis, hogy jogszabálynak vagy hatósági határozatnak visszamenő hatálya csak akkor van, ha jogszabály ezt kifejezetten kimondja. Ellenkező értelmű törvényi rendelkezés hiányában tehát a rehabilitáció mindhárom faja csak a jövőre nézv% hatályosul, s az elvesztett nyugellátást éppúgy nem adja vissza, mint a bűncselekmény folytán elvesztett hivatalt, megvont ipar- vagy egyéb jogosítványt, elvesztett rendjelet stb. sem. A rehabilitáció jogi hatálya — az intézmény rendeltetésének megfelelően —< csak az, hogy a mentesített személynek a mentesítés elnysrése időpontjától kezdődően a büntetlen előéletű állampolgárokkal egyenlő esélye lesz hivatal, ipar- vagy egyéb jogosítvány, lakás, rendjel, nyugellátás stb. elnyerésére. A Btá. 63. § c) pontjának a nyugellátásra vonatkozó rendelkezése tehát szükségtelen. A javaslat 78. §-ának szövegezése feleslegessé teszi a Btá. 63.'§ (2) bekezdésének azt a rendelkezését is, amely szerint a törvényben meghatározott valamennyi következmény alól egységesen lehet csak mentesíteni. Ez utóbbi kimondására csak a Btá. 63. § (1) bek. stilizálása miatt volt szükség, mert a „mentesülés” kifejezés félreértésekre vezethetett volna ebben az irányban. 3. A rehabilitáció célja, hogy az elítéltet a dolgozók társadalmába annak teljes értékű tagjaként vezesse vissza.’ A gyakorlati követelményeknek megfelelően ezt a javaslat két irányban biztosítja. A társadalom tagjai nagyobb részének ugyanis nincs tudomása az elítélt büntetett előéletéről, jóval kevesebben vannak, akik tudnak róla. Az előbbiek vonatkozásában elegendő biztosíték számára, hogy erkölcsi bizonyítványa — melyből elítéltsége kiderülhetne — a rehabilitált büntetést nem tartalmazza. Azok részére pedig, akik tudnak a mentesített személy múltjáról, a (2) bek. azt a törvényi parancsot tartalmazza, hogy tekintsék őt büntetlen előéletűnek. 4. Má^ helyzet áll elő a bűnüldöző szervek (rendőrség, ügyészség, bíróság) vonatkozásában akkor, ha a mentesített személy ellen újabb bűntett gyanúja alapján büntető eljárás indul. A rehabilitáció célja a javaslat álláspontja szerint nem érvényesülhet a társadalom védelmének a rovására. Valójában nincs» is köztük összeütközés, mert annak, hogy a társadalom a rehabilitált büntetésről ne szerezzen tudomást, és főként hogy <az ilyen büntetés az elítélt érvényesülését he akadályozza, egyáltalán nem mond ellent olyan rendelkezés, hogy ha az illető ellen büntető eljárás indul, a bűnüldöző hatóságok — az eljárás sikere érdekében — ismerni tartoznak az illető teljes büntetőjogi múltját. A szöveg csak a bíróságot említi meg, mert ez a szerv áll a büntető eljárás sorrendjében a végső helyen, világos tehát, hogy ha hozzá el kell jusson a teljes priusz, akkor a sorban előbb álló rendőrségnek és ügyészségnek is ismernie kell azt. Ha az eljárás megszüntető határozattal vagy' felmentő ítélettel végződik, úgy e tudomás a bűnüldöző hatóságok titka marad. Ha pedig a korábban rehabilitált személyt az új bűntettért elítélik, úgy az a körülmény, hogy az ítéletből kitűnhetik valamely rehabilitált büntetése, nem jelenti a rehabilitáció intézményi céljának á törését. A rehabilitálás alapja ugyanis mindig az a feltevés, hogy az elítélt megjavult, a büntetés elérte a célját, és csakis ezért lehet azt meg nem történtnek tekinteni. Ha azonban az illető — újabb bűntett elkövetésével — maga cáfolja meg a feltevést, rehabilitálása formálissá,^tartalmilag üressé válik, és nem szoríthatja háttérbe a büntető eljárási célok érvényesülését. E célok szolgálatához nélkülözhetetlen annak ismerete, hogy az illető a múltban bűnözött-e, és hogyan (nem is annyira az, hogy büntetve volt). A nyomozásban fontos adat lehet, hogy több gyanúsított közül az egyik már követett el —netán több ízben — hasonló bűntettet, esetleg hasonló technikával. A bíró számára aligha közömbös pl. annak az ismerete, hogy a tagadó vádlott régebbi ügyeiben is ugyanazzal állt elő, amellyel most védekezik, és azok irataiból kitűnik, hogy a koholt védekezést akkor még élő, de közben elhalt személyek megcáfolták. Különösen lényeges szempontra utal a (3) bek. : A terhelt egyéniségének megítélésénél antidialektikus módszer lenne a cselekményét múltjától elszakítva szemlélő, metafizikus vizsgálódás. Az természetesen ellentmondana a mentesítés eszméjének, ha a bíróság minősítő körülményként értékelhetné az olyan korábbi elítélést, illetőleg büntetést, amelyre nézve az elkövető rehabilitációban részesült. Ezért a (3) bekezdés kifejezetten csak arra ad lehetőséget, hogy az említett körülményt a bíróság a büntetés kiszabásánál súlyosítóként vehesse figyelembe. Ez is csak mint lehetőség áll a bíróság rendelkezésére, nem pedig kötelezően alkalmazandó szabály: a bíróság belátásától függ, hogy tulajdonít-e a büntetés mértékét befolyásoló jelentőséget a mentesítés alá esett korábbi büntetésnek. A mentesítés módja A 79. §-hoz E szakasz megegyezik a Btá. 65. §-ával; a javaslat fenntartja a mentesítésnek mindhárom eddig ismert módját. A többi szocialista.büntető kódex nem tesz említést a kegyelmi rehabilitáció intézményéről. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ezekben az államokban kegyelem útján nem engedhetők el a büntetés következményei ; csupán azt, hogy e jogrendszerekben a kegyelmezés jogát az alkotmányjog, nem pedig a büntetőjog szabályai tartalmazzák.
