Országgyűlési irományok, 1958. I. kötet • 1-38. sz.
1958-26 • Törvényjavaslat a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről
100 hasonló a jogos védelemhez. De lényegesen különbözik is attól. Ti. a jogos védelemnél jogtalan támadás ellen védekezik valaki. Ezzel szemben a végszükségnél nincs jogtalan támadás, hanem vétlenül keletkezett vagy idegen személyek által teremtett veszélyes helyzet. 2. A végszükség fogalmát a (2) bekezdés határozza meg. Ez a meghatározás a mai szabályozástól (Btá. 16. §) semmilyen lényeges vonatkozásban nem tér el. Mindössze azt a szerkezeti módosítást érdemes megemlíteni, hogy a javaslat a Btá. 17. §-ának (1) és (2) bekezdésében felsorolt fogalmi kritériumokat egy bekezdésbe vonja össze. A (2) bekezdés értelmében az cselekszik végszükségben, aki a közérdeket vagy a saját, illetőleg mások személyét vagy javait közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből menti, ha a veszély előidézése nem róható terhére, és a cselekménnyel nem okozott súlyosabb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett. Világosan kitűnik ebből a meghatározásból, hogy végszükségről csak valamilyen veszélyhelyzetben lehét szó. E veszélyhelyzet bekövetkezésének — a végszükségben cselekvő oldaláról — vétlennek kell lennie. Figyelmet érdemel ebből a szempontból a Legfelsőbb Bíróság irányítása. Az egyik bűnügy vádlottja nem vezette kellő figyelemmel gépkocsiját, későn vette észre a vasúti sorompó jelzését, így a sínek előtt megállni nem tudott, hanem rácsúszott kocsijával a sínekre. A közeledő vonat elől csak úgy tudott menekülni, hogy a gépkocsit nekiindítva áttörte az ellenkező oldalon leeresztett sorompót, s ezzel a társadalmi tulajdonban 1890 Ft kárt okozott. A Legfelsőbb Bíróság nem mentette fel ezt a vádlottat a végszükség címén. Helyes álláspontja szerint a vádlott nem volt végszükségben. A veszélyes helyzet előidézésében bűnös mulasztás terheli őt, így nem mentesülhet az elkövetett bűntett következményei alól. Félreérthetetlenül kitűnik a (2) bekezdés szövegéből az is, hogy a végszükségben elkövetett cselekmény csak akkor nem büntethető, ha az általa okozott sérelem kisebb annál a valószínű sérelemnél, amelyet elhárított. 3. Természetes továbbá, hogy nem állapítható meg 'végszükség annak javára, akinek a veszély vállalása hivatásánál fogva kötelessége volt. Erről szól a (3) bekezdés. A magánindítvány hiánya A 27. §-hoz. \ A magánindítvány intézménye korlátozza az állam büntetőjogi igényének az 'érvényesülését, tehát voltaképpen ellenkezik a szocialista büntetőjog természetével. Ámde ma még szükség van erre az intézményre, mert vannak olyan cselekmények, amelyek a társadalom érdekét csak csekély mértékben és távolról veszélyeztetik, amelyek „megbüntetésének szorgalmazását tehát a sértett félre lehet bízni”. Vannak továbbá' olyan cselekmények, amelyeknél a sértett megítélésén, a cselekményre való reagálásán múlik, hogy az valóban bűncselekmény-e (pl. becsületsértés): végül vannak cselekmények, amelyeknél a sértett fél kimélete teszi indokolttá, hogy indítványa nélkül büntető eljárás ne indulhasson meg. Mindezekre figyelemmel a javaslat fenntartja a magánindítvány intézményét. A 2H. §-lioz Miután a 27. § megállapítja, hogy a magánindítvány hiánya kizárja a büntethetőséget, a 28. § azt a kérdést rendezi, hogy ki jogosult magánindítvány előterjesztésére. A javaslat szerint a magánindítvány előterjesztésének a joga a sértettet illeti meg. Ezt az általános szabályt az alábbi kivételes rendelkezések egészítik ki. Ha a sértett korlátozottan cselekvőképes, a magánindítvány előterjesztésére a sértett törvényes képviselője is jogosult. Ez a rendelkezés némileg eltér a hatályos szabályozástól (Btá. 21. § (1) bek.) Az utóbbi szerint ugyanis az említett esetben a őszülő és a gondozó is terjeszthet elő magánindítványt. Minthogy a szülő egyúttal rendszerint törvényes képviselő, másfelől ritkán fordul elő, hogy nincs törvényes képviselő, gyakorlati szempontból elveszti jelentőségét a jogosultak körének szóban levő kiterjesztése. Változtat a javaslat a teljes cselekvőképtelenség esetéről szóló hatályos rendelkezésen is. Eszerint, ha a sértett cselekvőképtelen, rajta kívül a szülő, a törvényes képviselő és a gondozó is jogosult a magánindítványt előterjeszteni. Ám eltekintve attól, hogy a fentebb mondottak miatt itt is felesleges a szülő és a gondozó kiemelése, helytelen a szabály azért, mert biztosítja a magánindítvány előterjesztésének jogát a cselekvő- képtelen számára is. Nem szorul magyarázatra, hogy indokolatlan a cselekvőképtelen személyt ilyen jog gyakorlásával felruházni. Ezért a javaslat cselekvőképtelenség esetében kizárólag a törvényes képviselőnek adja meg a magánindítvány előterjesztésének jogát. A (2) és (3) bekezdés megegyezik a jelenlegi szabályozással (Btá. 21. § (2) és (3) bek.). ( A 29. §-hoz Az'(l) bekezdés arról rendelkezik, hogy meddig lehet a magánindítványt előterjeszteni. Ezt a határidőt a javaslat lényegileg úgy állapítja meg, mint a Btá. 22 §-ának (1) bekezdése, egy hónap helyett azonban „harminc nap”-ról szól. Ezzel ugyanis elejét kívánja venni minden határidő-számítási problémának.
