Országgyűlési irományok, 1958. I. kötet • 1-38. sz.
1958-26 • Törvényjavaslat a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről
fokának megfelelően, kivételként kell bűntetti rangra emelni a gondatlanul elkövetett cselekményeket, mégpedig ott, ahol — a büntetőjogi elvárhatóság határain belül — a társadalomra veszélyesség foka azt megköveteli. 4. A javaslat fokozottabb mértékben ad teret — a modern büntetőjog vívmányát értékesítve és a szocialista büntetőpolitika irányelveit követve — az egyéniesítés lehetőségnek. Ezt a javaslat: a) a büntetés kiszabása elveinek a hatályos joggal egyező meghatározásával (,,A büntetést — céljának szem előtt tartásával — a törvényben meghatározott keretek között úgy kell kiszabni, hogy igazodjék a bűntett és az elkövető társadalomra veszélyességéhez, a bűnösség fokához, továbbá az egyéb súlyosító és enyhítő körülményekhez.”) (64. § (1) bek.), b) a kisebb súlyú bűntettek (2t»3. § (5) bek.; 303. §) konstruálásával, c) a fiatalkorúnkra vonatkozó speciális szabályok megalkotásával, valamint d) a visszaeső bűnözők szigorúbb megítélésével szolgálja. A fiatalkorúakra vonatkozó szabályokat az általános Rész VI. Fejezete tartalmazza, az ott írt indokolás felöleli az idevonatkozó megállapításokat is. A bűnözők elleni következetes harcot a javaslat egyrészt azzal szolgálja, hogy a visszaesés általános fogalmát adja, s a hatályos jogtól eltérő, súlyosabb feltételeket szab (öt éven belüli egyszeri elitélés). Különleges visszaeső-fogalmat határoz meg az élősdi, a közösségellenes életmód fokozottabb büntetőjogi értékeléseként a munkakerülés, a garázdaság, az üzletszerű kéjelgés, ennek elősegítése és erre való rábírás, a kitartottság és a kerítés bűntette miatt elitéit személyeknél. Az üzletszerű elkövetést, mint minősítő esetet, a hatályos joggal szemben a javaslat több bűntettnél alkalmazza. Végül: a javaslat kizárja a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből azokat, akiket a szándékos bűntett elkövetését megelőzően két ízben szabadságvesztésre ítéltek és utolsó büntetésük kiállásától vagy végrehajthatósága megszűnésétől tíz év még nem telt el, továbbá azokat, akik az általuk elkövetett bűntett jellegéből, avagy életmódjukból megállapíthatóan a társadalmi együttélés szabályaival konokul szembehelyezkednek (39. § c) pont). 5. A javaslat — 2. §-ából kitűnően — nem tűzi ki feladatául, hogy valamennyi társadalomra veszélyes cselekményt pönalizáljon, hanem csak azokat nyilvánítja bűntetté, amelyeknek absztrakt társadalomra veszélyessége a bűntetti fokot eléri. A javaslat tehát élesen elkülöníti a társadalomra veszélyes cselekményeket a szabálysértésektől, a- melyeket kirekeszt szabályozása köréből. A javaslat — a fejlődés irányát követve — számol azzal a lehetőséggel, hogy egyes bűncselekmények megítélése társadalmi bíróságok hatáskörébe kerül. Ezen elvi álláspont következetes alkalmazásának és a túlrészletező (kazuisztikus) szabályozás elkerülésének tudható be, hogy míg a hatályos jog több mint 950 anyagi büntetőjogi szakaszt ismer, addig a javaslat mindössze 340-ből áll. 6. A javaslat igyekszik hasznosítani mindazokat a tapasztalatokat és eredményeket, amelyeket a bírói gyakorlatból, továbbá a külföldi törvénykönyvekből és kodifikáeiós munkálatokból, nemkülönben a jogtudományból meríteni lehet. 'Ismeretes, hogy felszabadulás utáni bírói gyakorlatunk rendkívül sokoldalúan csiszolta és fejlesztette büntetőjogunkat. Ezért a javaslat készítése során egyik legfontosabb módszerbeli követelmény volt a bírói gyakorlat gondos tanulmányozása és figyelembevétele. Ebből a szempontból mindenekelőtt a Legfelsőbb Bíróság elvi döntéseit kell kiemelni, amelyek a javaslat számos rendelkezésének, megoldásának alapjául szolgáltak. De gyakran merített a javaslat a Legfelsőbb Bíróságnak és más bíróságoknak a „Büntető ítélkezési gyakorlat” c. összeállításban közzétett eseti döntéseiből is. Az új Büntető Törvénykönyv előkészítésénél tekintetbe kellett venni más államok jogalkotását és a más országokban folyó kodifikáeiós munkálatok tapasztalatait, eredményeit is. Nyilvánvaló, hogy ebben a vonatkozásban a szocialista országok törvényhozása érdemelt különös figyelmet, annál is inkább, mert egyik-másik népi demokratikus állam a Btá. életbelépése után alkotta meg büntető törvénykönyvét. Ebből a szempontból külön említésre méltó az 1950-benalkotott és 19őC-ban módosított csehszlovák Btk. és az 1951-ben hozott bolgár Btk. Kiemelkedő jelentőséget kell tulajdonítani a Szovjetunió és a Szövetséges Köztársaságok büntetőtörvényveinek alapelveiről szóló, 1958-ban kihirdetett törvénynek (a továbbiakban: Szovjet Alapelvek), továbbá az 1960-ban megalkotott szovjetorosz Btk-nak, amelyekből gyakran merített hasznos tanulságokat a javaslat. Végül nagymértékben támaszkodott a javaslat a szocialista büntetőjog tudományának vívmányaira, legújabb eredményeire, megállapításaira. IV. Az általános indokolásba kívánkozik a javaslat rendszerével kapcsolatos néhány kérdés is. A jogtudomány megállapítása szerint is a hatályos anyagi jog általános részének, a Btá-nak (1950. évi II. tv.) a rendszere megfelel a szocialista büntetőjog követelményeinek: a szocialista jogtudomány tapasztalataira, a bírói gyakorlat példamutató eredményeire támaszkodva alakította ki rendszerét. A javaslat megalkotásának egyik alapvető elve volt, hogy a hatályos jogon csak akkor változtat-,, ha a változtatást a gyakorlati követelmények, vagy a tudomány újabb eredményei szükségessé teszik: márpedig az Általános Rész rendszerével kapcsolatban ily követelmény nem jelentkezik. Valóban: a Btá. rendszere mindenben megfelel a szocialista büntetőjog általános részével kapcsolatos igényeknek: a bűntettek, a büntethetőség, a
