Országgyűlési irományok, 1958. I. kötet • 1-38. sz.
1958-23 • Törvényjavaslat a Magyar Népköztársaság oktatási rendszeréről
1 15 (A 23. §-hoz) E § a felsőfokú tanulmányok sikeres befejezését igazoló oklevél megszerzésének feltételeit és az oklevél képesítő hatályát a jelenlegi jogszabályoknak megfelelően állapítja meg. A dolgozók iskolai oktatása (A 24. §-hoz) A felszabadulás utáni időben kibontakozó kulturális forradalom egyik fontos vívmánya volt annak lehetővé tétele, hogy azok a felnőtt dolgozók is szakismereteket és műveltséget szerezhessenek, akiket a korábbi társadalmi rendszer ebből a lehetőségből kirekesztett. Az azóta eltelt évek során a felnőttek oktatása újabb tartalommal gazdagodott. Mindinkább érvényre jutott az a követelmény, hogy az oktatásban való részvételt azok számára is biztosítani kell, akik tankötelezettségük teljesítése után a termelőmunkában helyezkednek el. Oktatási rendszerünk egyik alapelve, hogy annak,, aki tanulni akar, minden vonatkozásban biztosítani kell ismeretei gyarapításának lehetőségét, még akkor is, ha kora, családi viszonyai vagy egyéb körülményei nem teszik lehetővé az iskolák nappali tagozatain való részvételét. Ezt a törekvést szolgálják a 24. § rendelkezései, amelyek a jelenlegi helyzetnek megfelelően szabályozzák és oktatási rendszerünkbe szervesen beillesztik az esti és levelező oktatást és leszögezik, hogy az oktatásban résztvevők képesítése azonos értékű az oktatási intézmények nappali tagozatán szerzett képesítéssel. (A 25. §-hoz) E § a dolgozók iskolai oktatásának szervezeti formáit határozza meg. Rá kell mutatni arra, hogy a dolgozók iskolai oktatása nem elkülönített iskolatípusokban folyik. A tanulmányi rendnek azonban a dolgozók munkaidejéhez és a munkaviszonyuk támasztotta egyéb követelményekhez igazodnia kell, ezért a javaslat módot ad arra is, hogy a dolgozók szervezett oktatására az egyes üzemekben is lehetőség nyíljék. Az oktatásban részt vevők kedvezményei (A 26. §-hoz) E § a dolgozó nép állama által a műveltségi színvonal emelkedésének előmozdítása érdekében az oktatási intézmények tanulói, hallgatói számára nyújtott széleskörű kedvezményeket tárja fel. Az (i) bekezdés lényegében kiegészíti az 5. §-t, amely a tanköteles gyermekek ingyenes oktatásáról rendelkezik. A 26. § (i) bekezdése ugyanis azt mondja ki, hogy a középfokú oktatási intézmények tanulói a tanköteles kor betöltése után is mentesek mind a beiratási díj, mind pedig a tandíj fizetése alól. A kedvezmények mértékének és feltételeinek megállapítására a javaslat a Kormánynak ad felhatalmazást, figyelemmel arra, hogy az eddig is széles körben érvényesülő tanulmányi kedvezmények túlnyomó részét a Kormány által hozott jogszabályok állapították meg. Az oktatási intézmények oktatói és nevelői (A 27—28. §-hoz) Az oktató-nevelő munka eredményessége elsősorban a pedagógusok munkáján nyugszik. Ennek megfelelően a javaslat külön foglalkozik az oktatási intézmények oktatóival és nevelőivel szemben támasztott követelményekkel. A 27. §