Országgyűlési irományok, 1958. I. kötet • 1-38. sz.
1958-23 • Törvényjavaslat a Magyar Népköztársaság oktatási rendszeréről
170 14 intézmények feladata mindemellett nemcsak hallgatóik tudományos előkészítése, hanem az is, hogy számos vonatkozásban közreműködjenek a már vázolt szervezett tudósképzésben. Erre a javaslat 22. §-a is utal. (A 20. §-hoz) A 20. § (i)—(4) bekezdése külön-külön határozza meg a felsőoktatási intézmények egyes típusainak az általános oktatási célon belül mutatkozó szűkebb képzési feladatait. Kiemelésre csak az szorul, hogy az (1) bekezdés külön felsőoktatási típusként rendszeresíti a technikusok felsőfokú képzésére létesülő új intézményeket, amelyeket egy-két területen a Kormány már bevezetett, minthogy a középfokú technikusképzés bizonyos szakágakban az e téren megkívánt magasabb igényeket nem tudja kielégíteni. Ezzel a javaslat a népgazdaság állandóan fokozódó igényeinek megfelelően intézményes lehetőséget ad a technikusok felsőfokú képzésére. Ennek az újtípusú felsőfokú oktatási intézménynek a jelentőségét aláhúzzák a javaslatnak azok a rendelkezései, amelyek biztosítják, hogy szakmunkások középiskolai végzettség nélkül is felvehetők (21. § b) pont), és hogy az itt töltött tanulmányi idő egyetemi továbbtanulás esetén beszámítható. (34. § (1) bek.) (A 21. §-hoz) A 19. § indokolása rámutatott arra, hogy a felsőoktatási intézmények elsősorban gyakorlati képzést nyújtanak. A 21. § aj pontja ennek megfelelően biztosítja, hogy felsőfokú intézményekbe a középfokú iskolai végzettséggel rendelkező jelentkezők — a termelőmunkával való fokozott kapcsolat érdekében — általában akkor vehetők fel, ha előzetesen megfelelő gyakorlati munkában vettek részt. Külön ki kell emelni a b) pontot, amely a felsőfokú technikumi felvételt olyan szakmunkások számára is lehetővé teszi, akiknek középfokú iskolai végzettségük nincs, de szakmai tudásuk, tapasztalataik és öntevékenyen szerzett műveltségük alapján alkalmasak arra, hogy felsőfokú technikumi tanulmányokat folytassanak. Az ilyen szakmunkások a középfokú ismereti követelmények alapján meghatározott felvételi vizsga sikeres letétele után nyerhetnek felvételt felsőfokú technikumba. A c) pont biztosítja, hogy a felsőoktatási intézmények hallgatói a tanulmányi idő alatt is folytassanak szakmai gyakorlatot ; a d) pont pedig az üzemek és a felsőoktatási intézmények közös feladatává teszi, hogy gondoskodjanak a gyakorlatot folytató hallgatók megfelelő munkahelyre való beosztásáról, termelőmunkájuk díjazásáról és segítsék a hallgatók szakmai és politikai fejlődését. (A 22. §-hoz) A 19. § a felsőoktatási intézmények közös oktatási-nevelési célkitűzéseit határozza meg, nem szól azonban azokról az egyéb feladatokról, amelyek a felsőoktatási intézményekre hárulnak. Ezeket a 22. § állapítja meg. Kimondja, hogy a felsőoktatási intézmények az oktató-nevelő munka mellett művelik a szakterületükhöz tartozó tudományágakat és ennek érdekében alap- és alkalmazott kutatásokat folytatnak. Ezzel összefüggésben rá kell mutatni arra, hogy a felsőoktatási intézmények e tudományos munkája nem öncélú, hanem annak kettős feladata van : egyfelől az oktató-nevelő munka korszerű színvonalának biztosítása, másfelől pedig részvétel a népgazdaság előtt álló egyes feladatok megoldásában. Ez utóbbi megvalósítása érdekében a javaslat a felsőoktatási intézményeknek az üzemekkel való együttműködését kívánja meg.