Országgyűlési irományok, 1958. I. kötet • 1-38. sz.
1958-4 • Törvényjavaslat a Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyvéről
133 szabályozás a nem teljesen cselekvőképes személy érdekeit. Bizonyos fokig más a helyzet továbbá a pénzintézeti forgalomban szokásos kezesi jutalék esetében; ezt a szórványosan előforduló esetet azonban nem volt szükséges külön szabályozni. Hogy a munkával szerzett keresményre a 20. § (1) bekezdése nem terjed ki, arról korábban már történt említés. Természetesnek tűnik továbbá a kivétel a szokásos mértékű ajándékozás vonatkozásában is (20. § (2) bek.). A javaslat egyébként itt is és más §-okban is a korábbi szóhasználatot (szokásos alkalmi ajándékozás) elejtve, szokásos mértékű ajándékozást említ. Annak elbírálása szempontjából ugyanis, hogy az ajándékozás sérti-e a teljes cselekvőképességgel nem rendelkező személy érdekeit, az ajándékozás mértéke a döntő. Ezt pedig az eset összes körülményeire — az ajándékozó vagyoni helyzetére, az ajándékozó és a megajándékozott viszonyára stb. — tekintettel kell megállapítani. Nincs akadálya annak, hogy a megítélés során az egyes ajándékozásokat ne külön-külön vizsgálja a bíróság, hanem gyakoriságuk esetén összességükben : ha túlságosan sűrűn fordul elő az egyenként a szokásos mértéket meg nem haladó ajándékozás, a 20. § (1) bekezdés alkalmazására sor kerülhet. » A 20. § (1) bekezdésében foglalt szabály alól kivételt tartalmaz a 20. § (3) bekezdésében foglalt két eset. A közcélra felajánlásnak gyámhatósági engedély melletti elismerése társadalmi érdekből indokolt. A közcélra felajánlás fogalmi köre egyébként magában foglalhat olyan eseteket is, amelyekben a juttatást végeredményben magánszemélyek kapják, ez a helyzet pl. állami vagy társadalmi szervek részéről árvízkárosultak javára szervezett gyűjtés esetében. Az örökölt föld és a hozzátartozó felszerelés részleges visszautasításának a gyámhatóság jóváhagyása esetén érvényessé minősítésével az öröklési jog indokolása foglalkozik. Abból, hogy a javaslat a cselekvőképességet a teljes belátási képességgel nem rendelkező személyek védelmében szabályozza, az következik, hogy az ilyen személyek jognyilatkozatainak semmisségére csak az ő érdekükben lehet hivatkozni. (21. § (1) bek.) Ez a szabály nem csupán azt jelenti, hogy csak az egyik fél hivatkozhat az érvénytelenségre, hanem végeredményben azt is, hogy ha a megkötött szerződés a teljes cselekvőképességgel nem rendelkező személy érdekeinek megfelel, akkor érvényben marad, és senki sem hivatkozhat az érvénytelensógre. Ha továbbá a cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes személy ebbeli állapotáról a másik ügyletkötő felet megtéveszti, ugyanúgy kötelezhető a szerződés teljesítésére, mintha cselekvőképes lenne. Ebben az esetben a helytállás jogalapját nem a szerződésben, hanem a megtévesztésben kell keresni. Erre lehetőséget ad az, hogy vétőképes (352. § (1) bek.) az is lehet, aki nem cselekvőképes. Valójában a megtévesztésért való felelősség mértékét és módját állapítja meg a javaslat olyképpen, hogy a megtévesztő a szerződést legyen köteles teljesíteni (21. § (2) bek.). Ez a megoldás azonban a bíróra nem kötelező. Bár a forgalom biztonsága és a megtévesztett fél érdeke a szankcionálás e fajtáját az ilyen esetekben általában indokolja, annak sincs akadálya, hogy a megtévesztés alapján a szerződő fél a szerződés érvénytelenségének kimondását kérje. A jóhiszemű harmadik személyek érdekeinek védelméről a kötelmi jogi szabályok (237. § (4) bek.) gondoskodnak. III. FEJEZET. A jogképesség megszűnése ; holtnak nyilvánítás. (22—25. §.) 1. A jogképesség rendszerint a halállal szűnik meg (22. §). Kivételes megszűnési eset a holtnak nyilvánítás, ami a polgári jogi viszonyokban a halállal egyező jogi hatásokra vezet, noha nem minden esetben végleges.
