Országgyűlési irományok, 1949. II. kötet • 52-68. sz.

1949-56 • Törvényjavaslat a polgári perrendtartásról

32 56. szám. Á keresetlevél beadásához fűződő jogi hatályok fenntartása. 132. §. (i) A keresetlevélnek a 130. § alapján való elutasítása esetében a keresetlevél beadásának polgári jogi hatályai fennmaradnak, ha a felperes az elutasító határozat jogerőre emelke­désétől számított harminc nap alatt a keresetlevélét szabályszerűen íVjra be­nyújtja vagy követelését egyéb úton szabályszerűen érvényesíti. (2) Ha a keresetlevél az alperes ré­szére halála miatt vagy más okból nem volt kézbesíthető, a keresetlevél beadásának polgári jogi hatályai fenn­maradnak, ha a felperes a kézbesítés sikertelen megkísérlésére vonatkozó értesítés vételétől számított harminc nap alatt a kézbesítéshez szükséges ada­tokat bejelenti vagy hirdetményi idé­zéit kér. (s) A jelen §-ban megállapított határ­idők elmulasztása esetében igazolás­nak helye nincs/ IX. Fejezet. A TÁRGYALÁS. Pervezetés. 133. §. (1) A tárgyalást az elnök vezeti. A törvény keretei között az elnök szabja meg azoknak a cselek­ményeknek a sorrendjét, amelyeket a tárgyaláson teljesíteni kell. A felek­hez, valamint az elnök által kihallga­tott más személyekhez kérdéseket a bíróság tagjain kívül, a felek és kép­viselőik is intézhetnek. (3) Az elnök ügyel arra, hogy a tár­gyalás ne terjedjen ki az üggyel össze­függésben nem álló körülményekre és az ügyre nem tartozó, úgyszintén a kihallgatott személy befolyásolására alkalmas kérdés feltevését, illetőleg az arra való feleletet megtiltja. Rendfenntartás. 134. §. (1) A tárgyalás rendjének fenntartásáról az elnök gondoskodik. (2) Az elnök a hallgatóság köréből a tizennégy éven aluli személyeket ki­zárja, a tizennyolc éven aluli szemé­lyeket pedig a tárgyalásról eltávolít­hatja. (s) A feleket és képviselőiket, vala­mint a tanúkat és a szakértőket, úgy­szintén a hallgatóság tagjait, ha a tárgyalás rendjét megzavarják, az el­nök rendreutasítja. Ismételt vagy sú­lyosabb rendzavarás esetében a bíró­ság pénzbirságot (120. §) szab ki. (4) Ismételt vagy súlyosabb rend­zavarás esetében — akár a pénzbírság kiszabására vonatkozó rendelkezéssel egyidejűleg, akár anélkül vagy azt követően — a bíróság a feleket és kép­viselőiket, a tanúkat és a szakértőket, valamint a hallgatókat a teremből ki­utasíthatja, illetőleg kivezettetheti, («) A bíróság a felet — kiutasítása esetében — felhívja, hogy képviseleté­ről a kitűzött határidő alatt gondos­kodjék; ha pedig a fél képviselőjét utasította ki, felhívja a felet, hogy a tárgyaláson személyesen jelenjék meg vagy új képviselőről gondoskodjék* A felhívás eredménytelensége esetében a féllel szemben a mulasztás következ­ményeit kell alkalmazni. Tanú vagy szakértő kiutasítása esetében a 185. § rendelkezései megfelelően irányadók. (e) Büntető vagy fegyelmi eljárás alapjául szolgáló rendzavarásról a bíró­ság értesíti az illetékes hatóságot, ha pedig előzetes letartóztatásnak is helye van, az elkövetőt őrizetbe vétetheti és ebben az esetben haladéktalanul in­tézkedik az ügyésznek való átadása iránt. Fegyveres testület tagjának elő­zetes letartóztatását csak elöljárója útján lehet foganatosítani. A felek jelenléte a tárgyaláson. 135. §. (1) A tárgyalás megnyitása után az elnök megállapítja, hogy a felek személyesen vagy képviselőik út­ján megjelentek-e. Ha valamelyik fél a tárgyaláson nem jelent meg, meg kell állapítani, hogy a tárgyalásra szabály-

Next

/
Oldalképek
Tartalom