Országgyűlési irományok, 1949. I. kötet • 1-51. sz.

1949-39 • Törvényjavaslat a büntetőtörvénykönyv általános részéről

39. szám. 197 A Btá. egyébként sem kívánja meg a kár megtérítését, mert ezzel az arra képtelen elítéltet elütné a rehabilitáció elnyerésétől. A sérelem jóvátételére irányuló törekvést csak mint az érdemesség egyik elemét kell figyelembe venni, mégpedig törekvésként, feltéve, hogy az elítéltnek erre egyáltalán módja volt. Vagyon elleni bűncselekmény vagy vagyoni kárt okozó egyéb bűntett elkövetője tehát nem eshetik el a mentesítés kedvezményétől pusztán azért, mert nem tudta a bűntettel okozott kárt megtéríteni. Annak a kérdésnek az elbírálásánál, hogy a kedvezmény megadása nem jelent-e a társadalom szempontjából veszélyt, figyelembe kell venni az elítélt foglalkozását is. Ha az elítélt mentesítése esetén olyan foglalkozást folytatna, amelynek a társadalmi életben nagyobb jelentősége van, amely a közérdeket közelebbről érinti, természetesen fokozott gonddal kell vizsgálni, vájjon rehabilitációban részesítésével kívánatos-e ezt lehetővé tenni ; ellenben csekélyebb a társadalomveszélyesség lehetősége olyan elítéltnél, aki rehabilitációja esetén az említett szempontból alárendeltebb jelentőségű foglalkozást űzne. A rehabilitációs határidő alkalmazása a fiatalkorú elítéltekre aggályosnak látszik. Ha ugyanis az egy évet meghaladó szabadságvesztésre ítélt fiatalkorú csak a büntetés kiállását követő tíz év eltelte után kérhetné a hátrányok alóli mentesítését : éppen a büntetőintézetből való szabadulásakor kerülne olyan helyzetbe, amely tisztességes munka végzését felettébb megnehezítené számára. Az ilyen fiatalkorú az esetek nagy részében ismét a bűn útjára sodródnék. Éppen ezért a 68. § («) bekezdése a fiatalkorú részére határidő közbevetése nélkül, azonnal a büntetés kiállása után teszi lehetővé a mentesítés kérelmezését ; az érdemesség kérdését az ilyen fiatalkorúval szemben a szabadságvesztés alatt tanúsított magaviselete alapján kell elbírálni. A 69. §-hoz. Minthogy a Btá. a rehabilitáció szempontjából minden tekintetben tiszta helyzetet kíván teremteni, a 69. § kimondja, hogy több elítélés esetén mentesítésnek csak akkor van helye, ha a mentesítés előfeltételei valamennyi elítélésre nézve fennállanak. Ebből következik, hogy a határidőt az egyes elítélések szempontjából irányadó kezdőnapok közül a legkésőbbitől kell számítani. A határidő mindig tíz év, tekintet nélkül arra, hogy a kiszabott főbüntetések bármelyike meghaladja-e az egy évet vagy sem. A 70. §-hoz. A rehabilitáció a Btá. rendszerében azzal az eredménnyel jár, hogy az elítélt olyannak tekintendő, mintha a bűncselekményt el sem követte volna, illetőleg őt a miatt meg sem büntették volna. Vannak azonban olyan súlyú vagy természetű büntettek, amelyeknek elkövetője ezt a kedvezményt általában nem érdemli meg. Éppen ezért a 70. § kizárja a bírói mentesítést, ha az elkövetőt halálra vagy tíz évet meghaladó börtönre ítélték, vagy ha az elítélés az állam büntetőjogi védelmére vonatkozó jogszabályokban meghatározott avagy háborús vagy népellenes bűntett miatt történt. Nem lehet továbbá mentesítésben részesíteni azt sem, aki ellen bűntett miatt bűnvádi eljárás van folyamatban. Ha ugyanis a bűnvádi eljárás a bűnösség megállapítása nélkül ér véget, amúgy sem lesz akadálya a rehabilitációnak. Ha azonban az újabb bűnvádi eljárás elítéléssel végződik, mentesítésre csak akkor kerülhet sor, ha ennek előfeltételei a 69. § rendelkezéseihez képest mind a korábbi, mind a későbbi büntető ítélet szempontjából fennállanak. A 70. §-ban