Országgyűlési irományok, 1949. I. kötet • 1-51. sz.

1949-39 • Törvényjavaslat a büntetőtörvénykönyv általános részéről

176 39. szám. különös részben meghatározott egyes esetekben főbüntetésként; a Btá. 31. §-a azonban abból a feltevésből indul ki, hogy egyes meghatározott büntettek miatt az elkobzás és a vagyonelkobzás, a közügyektől eltiltás, a foglalkozástól eltiltás és a kiutasítás is főbüntetésként lesznek kiszabhatók. Annak megállapítása, hogy ez milyen bűntettek esetén lesz lehetséges, néma Btá .-ba tartozik, amely a bűntettekre és a kihágásokra vonatkozó általános szabályokat tartalmazza, hanem az egyes bűntettek meghatározását és büntetési tételét tartalmazó ú. n. különös rész feladata lesz. Ehelyütt csak azt kell hangsúlyozni, hogy lehetnek esetek, amelyekben a büntetés célja szabadságvesztés nélkül is, valamely egyébként mellékbüntetésnek tekintendő büntetés önálló, kiszabásával elérhető. Nagyértékű vagyontárgy elkobzása esetleg egymagában elegendő büntetés lehet anélkül, hogy az elkövetőt szabadságvesztéssel kellene sújtani; ha tehát az illető bűntettre vonatkozó különös rendelkezés azt majd lehetővé teszi, az elkövető egyéniségének és a bűntett elkövetési körülményeinek figyelembevételével a bíró mellőzi a szabadságvesztés kiszabását és az elkobzást főbüntetésként szabja ki. Ez a szabályozás a büntetőjogban annyira fontos egyéniesítést sokkal jobban szolgálja, mint az eddigi Btk. merev rendszere. Ami a halálbüntetést illeti, kézenfekvő, hogy a kulturális színvonal emelkedése és a szocializmus megvalósítása ezt a büntetést nélkülözhetővé fogja tenni. Ezidőszerint azonban még nem állunk a fejlődésnek azon a fokán, amely megengedné a halálbüntetés eltörlését. A Btá. 30. és 31. §-a tehát fenntartja a halálbüntetést, de azt nem nyilvánítja abszolút büntetési tételnek. Az 51. § értelmében ugyanis halálbüntetés helyett tíz évtől tizenöt évig terjedhető börtön szabható ki, ha a halálbüntetés —• a büntetés céljára, valamint a fennálló súlyosbító és enyhítő körülményekre figyelemmel — túlszigorúnak mutatkoznék, a korlátlan enyhítés (52. §) eseteiben pedig még enyhébb büntetést lehet halálbüntetés helyett alkalmazni. A 32. §-hoz. Eddigi büntetőjogunk a legkülönfélébb szabadságvesztési nemeket ismeri. Ismeri a fegyházat, a szigorított dologházat, a börtönt, a fogházat, a dologházat, háborús és népellenes, valamint a demokratikus államrend és köztársaság ellen irányuló bűntettek esetén a kényszermunkát, mint kihágási büntetést pedig az elzárást is. A szabadságvesztésbüntetéseknek ez a változatos sokasága szükségtelen, sőt egyenesen káros, mert a büntetőtörvények alkalmazását nagymértékben megnehezíti. Megfelelő intézetek hiányában a különböző szabadságvesztésbüntetések végrehajtásánál nem is érvényesülhetnek azok a különbségek, amelyeket a jogszabály szem előtt tartott ; így például a kényszermunkabüntetés végrehajtására egyáltalán nem került sor. Annak meghatározása, hogy a különböző súlyú bűntettek miatt, különböző tartamban kiszabott börtön milyen eltérésekkel hajtassék végre, nem a Btá.-ba, hanem a megalkotandó büntetésvégrehajtási törvénybe való. A Btá. csupán kétféle szabadságvesztésbüntetést ismer, nevezetesen bűntett esetére a börtönt, kihágás esetére pedig az elzárást. A börtön életfogytig vagy határozott ideig tart. Határozatlan tartamú büntetést a Btá. nem rendszeresít, mert a szocialista törvényesség követelményeivel ellenkeznék, ha a bíróság a büntetésnek csupán legkisebb tartamát szabná meg az ítéletben és a szabadulás időpontja a szabadságvesztésbüntetés tartama alatt tanúsított magatartástól, lényegileg azonban államigazgatási szerv véleményétől, illetőleg döntésétől függne. A határozott idejű börtön leghosszabb tartama tizenöt év, legrövidebb tartama pedig harminc nap. Hosszabb tartam megállapítása szükségtelen, mert a legsúlyosabb bűntettek esetét halállal vagy életfogytig tartó börtönnel sújtja a törvény.