Országgyűlési irományok, 1949. I. kötet • 1-51. sz.

1949-39 • Törvényjavaslat a büntetőtörvénykönyv általános részéről

39. szám. 173 A 26. §-hoz. A gyakorlatban sokszor vitássá válik, hogy az elévülés határidejét milyen naptól kell számítani. Erre nézve nyújt néhány szabályt a 26. §. Ami az a) pontot illeti, ha a bűntetthez tartozó eredmény nem a véghezvitel befejezésekor, hanem később következett be : indokolt, hogy az elévülési idő ne a véghezvitel befejezésének napjától, hanem az eredmény bekövetkezésének napjától számíttassék. Ez azért is szükséges, mert sok esetben az eredménytől függ a bűntett súlya és természete, tehát az eredmény bekövetkezése előtt meg sem lehet állapítani az elévülési időnek a 25. §-hoz igazodó tartamát. Az a) pont értelmében eszerint az lesz a helyzet, hogy ha az ölési cselekményt pl. január 1-én követték el, de a sértett annak következtében csupán május 1-én halt meg, az elévülés határideje nem január 1-én, hanem május 1-én veszj. kezdetét. A b) pont szerint kísérlet, illetőleg előkészület esetén a bűntett végrehajtására irányuló, illetőleg előkészületnek minősülő utolsó tevékenység napján kezdődik az elévülés, ami közelebbi indokolást alig igényel. Vannak bűntettek, amelyek kizárólag valamely kötelesség teljesítésének elmulasztása által valósulnak meg (ú. n. tiszta mulasztási bűntettek). A régebbi büntetőjog kevés ilyen bűntettet ismert, a népgazdaságot irányító és szabályozó jogszabályaink azonban számos kötelességet szabnak meg, amelyeknek nemteljesítése büntetőjogi következmények alkalmazásával jár. Ilyenek pl. a különböző termelési, előállítási, bejelentési, beszolgáltatási stb. kötelességek. Az ilyen merő mulasztással elkövetett bűntett elévülési ideje azon a napon kezdődik, amelyen az elkövető kötelességének büntetőjogi következmény nélkül még eleget tehetett volna, tehát határidőhöz kötött kötelesség esetén a határidő utolsó napján. Aki pl. valamely rendelet hatálybalépését követő nyolc nap alatt köteles a rendelkezése alatt álló meghatározott ingót bejelenteni, az csupán a nyolcadik nap elteltével követi el a bűntettet. Indokolt tehát, hogy az elévülés ezen a napon kezdődjék. Elképzelhető olyan szabályozás is, amely szerint az elévülés mindaddig nem kezdődik meg, amíg a tettes kötelességét nem teljesíti. Ez az álláspont azonosítaná a mulasztási bűntettet az állapot bűntettel, ami nemcsak fogalmi szempontból lenne helytelen, hanem visszás eredményre is vezetne. Az elkövetőnek ugyanis a késedelmes kötelességteljesítéssel önmagát kellene mintegy feljelentenie a végből, hogy az általa már elkövetett mulasztási bűntett elévülése megkezdődjék. A 27. §-hoz. Az elévülés alapgondolata az, hogy ha a bűntett elkövetése óta hosszú idő telt el, a bűntett feledésbe merült és nyomai is elsimultak. Nem áll be azpnban ez a következmény, ha a bűnvádi üldözésre hivatott hatóság a bűntett miatt az elkövető ellen intézkedést tett. Ezért a 27. § értelmében az ilyen intézkedés félbeszakítja az elévülést. A félbeszakadás annyit jelent, hogy az intézkedést megelőzően eltelt idő az elévülés szempontjából figyelmen kívül marad, az intézkedés napjával azonban az elévülés határideje ismét kezdetét veszi. Az eddigi büntető törvénykönyv szerint csupán bírói intézkedés szakítja félbe az elévülést. Ez az álláspont indokolatlan, mert a bűnüldözésre hivatott más hatóság intézkedése is ébrentartja a cselekmény emlékét, előbbre viszi az eljárást és megóvja a bizonyítékokat. Ennélfogva a 27. § (i) bekezdése nem csupán a bíróság, hanem más hatóság intézkedésének is félbeszakító hatást tulajdonít. Természetesen csak az olyan hatóságok intézkedései birnak ilyen hatással, amelyek a bűnvádi üldözésre általában hivatottak, mevezetesen a rendőrség és az ügyészség