Országgyűlési irományok, 1949. I. kötet • 1-51. sz.

1949-39 • Törvényjavaslat a büntetőtörvénykönyv általános részéről

162 39. szám. míthatóságot, a cselekmény jogtalanságát, az elkövető bűnösségét, valamint a bűnvádi eljárást kizáró okokat. Ezekhez a megkülönböztetésekhez tudományos szempontból jelentős következmények fűződnek, a gyakorlatban azonban csupán az a lényeges, hogy az említett körülmények bármelyikének fennállása esetén a bűncselekmény elkövetőjét nem lehet megbüntetni. Erre való tekintettel a Btá. a jogalkalmazás megkönnyítése végett elejti az említett fogalmi elhatárolásokat és a szóbanforgó körülményeket kizárólag a büntethetőség szempontjából veszi figyelembe. Hogy a büntethetőséget kizáró körülmény mögött az adott esetben milyen pszichikai vagy jogi jelentőségű tény húzódik meg, amely büntetés alkalmazását mellőzendővé teszi : ennek eldöntése nem a büntetőtörvénykönyv feladata. A Btá. II. fejezete egyébként csak azokat a körülményeket szabályozza, amelyek a büntethetőséget elvileg bármely bűntettre kiterjedően zárják ki ; az egyes bűntettekre vonatkozó hasonló természetű, de mégis eltérő jellegű körülményeket, vagyis az ú. n. büntethetőségi előfeltételeket, illetőleg azok hiányát nem a büntetőtörvénykönyv általános része, hanem az egyes bűntettekre vonatkozó rendelkezések szabályozzák, mert a most említett körülmények szorosan az illető bűntett fogalmához kapcsolódnak. A 9. §-hoz. Eddigi jogszabályainkkal egyezően a Btá. 9. §-a szerint is az, aki a bűncselekmény elkövetésekor életének tizenkettedik évét még nem töltötte be (gyermek), büntetőjogi felelősséggel nem tartozik ; vele szemben csak nevelő- és óvóintézkedéseket lehet tenni. Az ilyen személy ugyanis még nem áll azon a fejlettségi fokon, amely büntetőjogi felelősségrevonását indokolttá tehetné. A 10. §-hoz. Az elkövető büntethetőségét kizárhatja, illetőleg befolyásolhatja az a körülmény, hogy a büntettet elmebeteg állapotban vagy öntudatzavarban követte el. A 10. § azonban az említett körülményeket nem tekinti feltétlen hatályú aknák. Az elmebetegségnek és az öntudat zavarának ugyanis számtalan fokozata van, amelyek a cselekmény jelentőségének mérlegelésére vagy az akaratnak megfelelő magatartásra való képességet nem szükségképpen és nem is minden bűntett tekintetében zárják ki. Éppen ezért a 10. § (i) bekezdésében felsorolt körülmények csak akkor valósítanak meg büntethetőséget kizáró okot, ha képtelenné tették az elkövetőt arra, hogy a cselekmény társadalmi veszélyességét felismerje vagy akaratának megfelelő magatartást tanúsítson. Hasonló állásponton van a § (2) bekezdése a kényszer vagy fenyegetés tekintetében is. Elejti a lenyűgöző, azaz feltétlen és a csak befolyasodra alkalmas kényszer között szokásos megkülönböztetést és mellőzi a fenyegetés meghatározását is, mert a büntethetőség szempontjából csak az a lényeges, vájjon az adott esetben a kényszer, illetőleg a fenyegetés képtelenné tette-e az illetőt akaratának megfelelő magatartásra. A társadalmi veszélyesség felismerésére való képtelenség ebben a vonatkozásban tárgytalan, mert kényszer vagy fenyegetés ilyent alig idézhet elő. Ha viszont a kényszer olyan fokú volt, hogy az elkövetőt a társadalmi veszélyesség felismerésére is képtelenné tette, akkor már az öntudat hiányával van dolgunk, amelyről a § (1) bekezdése rendelkezik. Lehetséges, hogy a fentiekben ismertetett körülmények, vagyis az elmebetegség, az öntudatzavar, a kényszer vagy a fenyegetés nem zárta ugyan ki a társadalmi veszélyesség felismerésére vagy az akaratnak megfelelő magatartására való képes-