Országgyűlési irományok, 1949. I. kötet • 1-51. sz.

1949-39 • Törvényjavaslat a büntetőtörvénykönyv általános részéről

39. szám. 163 séget, de azt korlátozta. Ilyen esetben nem lehet az elkövetőnek büntetlenséget biztosítani, mindazonáltal indokolt, hogy cselekménye a rendesnél enyhébb büntetési tétel alkalmazásával bíráltassék el. A 10. § (3) bekezdése tehát a most említett esetben megengedi a büntetésnek az 52. §-ban szabályozott korlátlan enyhítését. Ezzel a rendelkezéssel -a Btá. értékesíti az úgynevezett csökkent beszámítási képesség fogalmát ; az ezzel kapcsolatos kérdések rendezetlensége fennálló büntetőjogunkban hézagot idézett elő. Általánosan elismert tétel a büntetőjogban, hogy aki önmaga hozza magát öntudatlan állapotba vagy a kényszer állapotába avégből, hogy ilyen állapotban kövesse êl a bűntettet, nem mentesülhet a büntetőjogi következmények alól. Például aki abból a célból ittasodik le, hogy részegségében mást megöljön v|tgy például az a váltóőr, aki megkötözteti magát, nehogy a szükséges műveletet elvégezhesse, büntetőjogi felelősséggel kell, hogy tartozzék. Ennek a bővebb indokolást nem igénylő elvnek szerez érvényt a § (4) bekezdése. A 11. §-hoz. A bűntett és a vétség között eddigi jogunk szerint egyik fő különbség az, hogy bűntettet csak szándékosan lehet elkövetni, míg a vétség gondatlan elkövetés esetén is büntetendő, feltéve hogy ezt a törvény külön rendeli. A Btá. nem lát kellő indokot arra, hogy a súlyosabb természetű bűncselekmény csak szándékos elkövetés esetén legyen büntethető, míg az enyhébb súlyú bűncselekmény a törvény által meghatározott esetekben gondatlanságból is elkövethető legyen. A bűntett és a vétség között eddig tett megkülönböztetést a Btá. — amint arra fentebb már utalás történt — elejti és az elkövető bűnössége szempontjából azonos elbírálás alá vonja a tágabb értelemben vett, tehát az eddigi vétségeket is felölelő bűntetteket. Általános szabályként kimondja, hogy a gondatlanságból elkövetett bűntettet is büntetni kell, kivéve ha a törvény csak a szándékos elkövetés büntetését rendeli. Ez az álláspont kielégítőbb védelmet nyújt a társadalomnak, mert a gondatlanság társadalmi veszélyessége sokszor egyenlő a szándékával, sőt azt néha meg is haladhatja. A 12. §-hoz. Eddigi büntetőtörvénykönyvünk nem határozza meg sem a szándék, sem a gondatlanság fogalmát, hanem ezt a feladatot a bírói gyakorlatra és a tudományra bízza, holoift e két fogalom meghatározása épp a bírói gyakorlat egységes irányának biztosítása érdekében kívánatos. Egyébként is, a büntetőbírói gyakorlatban és a jogi irodalomban mindkét fogalomnak olyan meghatározása alakult ki, amely sikerrel értékesíthető a büntetőtörvénykönyvben. Ami a szándékot illeti, a büntetőtörvénynek olyan szándékfogalomra van szüksége, amely némileg tágabbkörű, mint az, amelyet a közfelfogás szándék alatt ért. A nem büntetőjogász akkor tartja szándékosnak a cselekményt, ha a cselekvő tettét az utóbbihoz fűződő következmények megvalósítása céljából követte el. Ez a fogalom a büntetőjog igényeit nem elégíti ki, mert az esetek nagyrészében lehetetlen volna bizonyítani, hogy az elkövető akarata a cselekmény fizikai eredményének a megvalósítására irányult. A büntetőjog az ilyen eljárást nem szándékosnak, hanem célzatosnak nevezi, tehát a célzatot a szándékon túlmenő többletnek minősíti. Szándékosan cselekszik büntetőjogi szempontból az is, aki nem kívánja egyenesen a cselekmény következményeit, de azokat a cselekmény elkövetésekor számításba veszi, belenyugszik abba, hogy az élet rendes menete 11»