Országgyűlési irományok, 1947. III. kötet • 159-219. sz.

1947-184 • Törvényjavaslat a kiváltságos haszonvételi jogok megszüntetéséről

148 184. szám. tás nem jár. Ha a 8. § rendelkezése folytán megszűnő jog haszonbérbe van adva, a jelen törvény hatálybalépé­sének napján a haszonbérleti jog­viszony is megszűnik; megszűnéséért kártalanítás nem jár. 10. §. A 8. § rendelkezése értelmé­ben megszűnő jog tulajdonosa, haszon­élvezője, illetőleg haszonbérlője a jelen törvény hatálybalépésének napjától számított hatvan nap alatt ugyanarra a helyre szóló komp- (rév-) jognak, továbbá az ahhoz fűződő, illetőleg híddal vagy hajóhíddal kapcsolatos vámszedési jognak engedélyezését kér­heti. A most felsorolt személyeket a megjelölt határidőn belül harmadik személyekkel szemben elsőbbség illeti meg. ll.§.(i)Á8. § értelmében megszűnő jog volt tulajdonosa, illetőleg haszon­bérlője, aki a jelen törvény hatályba­lépésének napjáig a forgalmat fenn­tartani köteles volt, köteles a forgalmat a jelen törvény hatálybalépésének nap­ját követő legfeljebb három hónapig, illetőleg ezen a határidőn belül mind­addig, amíg az engedélyezési eljárás (10. §) befejeződik, továbbra is fenn­tartani. (2) Ha az (1) bekezdésben említett személyek az ott megszabott köteles­ségüknek nem tesznek eleget, a közle­kedésügyi miniszter a forgalom fenn­tartásához szükséges berendezési és felszerelési tárgyakat az előző bekez­désben említett időre kártalanítás nél­kül igénybe veheti. Budapest, 1948. évi november hó 12. §. (i) A jelen törvény hatályba­lépésének napjától kezdve a komp­(rév-) jog, továbbá az azzal, valamint híddal és hajóhíddal kapcsolatos vám­szedési jognak haszonbérbeadásához a közlekedésügyi miniszter engedélye szükséges. (2) Felhatalmaztatik a közlekedés­ügyi miniszter, hogy a komp- (rév-) jog, továbbá az azzal, valamint híddal és hajóhíddal kapcsolatos vámszedési jog gyakorlását és az ilyen jog gyakor­lására jogosító engedély visszavonásá­nak feltételeit rendelettel szabályozza. III. FEJEZET. A királyi kisebb haszonvételi malomjog megszüntetése. 13. §. A királyi kisebb haszonvételi malom jogok a jelen törvény hatályba­lépésének napján megszűnnek; meg­szűnésükért kártalanítás nem jár. IV. FEJEZET. Vegyes és hatálybaléptető rendelkezések. 14. §. A jelen törvény hatályba­lépésének napját a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter a közlekedés­ügyi, valamint az iparügyi miniszterrel egyetértve rendelettel állapítja meg. A jelen törvény 1—7. §-ának végre­hajtásáról a kereskedelem- és szövet­kezetügyi miniszter, 8—12. §-ának végrehajtásáról a közlekedésügyi mi­niszter, 13. §-ának végrehajtásáról pe­dig az iparügyi miniszter az érdekelt miniszterekkel egyetértve gondoskodik. 16. napján. Hónai Sándor s. h. 9 kereskedelemr és szövetliezetügyi miniszter.

Next

/
Oldalképek
Tartalom