Országgyűlési irományok, 1947. III. kötet • 159-219. sz.
1947-184 • Törvényjavaslat a kiváltságos haszonvételi jogok megszüntetéséről
184. szám. 149 Melléklet a 18é. számú irományhoz. Indokolás „a kiváltságos haszonvételi jogok megszüntetéséről" szóló törvényjavaslathoz ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS. Mai jogrendszerünkben a régi feudális jog utolsó maradványaként még mindig élnek egyes ú. n. királyi kisebb haszonvételi jogok. Ilyen még ma is élő királyi kisebb haszonvételi jog a vásártartási jog, a rév- és vámszedési jog és a malomjog. A törvényjavaslat ezeknek a feudális jog utolsó maradványainak megszüntetését célozza. I. Hazánkban a vásártartás joga kezdetben a királyi kisebb haszonvételi jogok sorában a hasznothajtó jogosítványok közé tartozott, de később engedélyeztek vásártartási jogot az erdélyi fejedelmek, sőt a múlt század első felében, egészen a kiegyezésig, a királyi kancellária és a helytartó tanács is. A vásártartási jogosítványok hasznothajtó jellege a helypénzszedési jogban van. Az uralkodók — mint ez Werbőczy Hármaskönyve II. Részének 7., 9. és 10. címében foglaltak egybevetéséből megállapítható — a vásártartási jogot, mint kiváltságot (privilégiumot) adománylevelekkel (kiváltságlevelekkel) egyes főuraknak, községeknek, városoknak, különböző egyházi és világi testületeknek és intézményeknek adományoztak. Ezek a királyi adományon alapuló jogosítványok magánjogi jellegűek, így azok adásvétel, ajándékozás vagy örökösödés tárgyát képezhetik és képezték is. A gyakorlatban a fentebb felsorolt egyéb jogcímen alapuló vásártartási jogok is a királyi adományon alapuló vásártartási jogokkal estek egy tekintet alá. Az első felelős magyar minisztérium megalakulásával a vásártartási jog jellegében és adományozásának módjában döntő változás állott be, bár még azután is előfordult, hogy vásártartásra nemcsak község (város), hanem más is kapott engedélyt. Különösen olyankor fordult elő ilyen eset, ha új vásár engedélyezése olyan helyen vált szükségessé, ahol a vásártartás joga és vele együtt a vásártér tulajdona is nem a községé (városé), hanem másé volt. Az új jogállapot szerint azonban a vásártartás fokozottabban közérdekű intézménynek minősül és ma már az illetékes miniszter a közszempontok szigorú szem előtt tartásával csak község (város) részére engedélyezhet vásártartási jogot. Az ' ezidőszerint hatályos vásártartási jogok között tehát különbséget kell tenni egyfelől aszerint, hogy azok jogi alapja királyi adomány, illetőleg a gyakor-