Országgyűlési irományok, 1947. III. kötet • 159-219. sz.
1947-179 • Törvényjavaslat a Magyar Köztársaság és a Román Népköztársaság között a polgári eljárás és a magánjog körébe tartozó eges kérdések tárgyában Budapesten az 1948. évi augusztus hó 28. napján kelt egyezmény becikkelyezéséről
130 179. szám. Az Egyezménynek a kézbesítés teljesítésének módjára (4. cikk), a megkereső levél szerkesztésére (5. cikk), a fordítások hitelesítésére (6. cikk), a saját állampolgárok részére való kézbesítésre (7. cikk) és bizonyos kézbesítési módok tilalmazására (8. cikk) vonatkozó rendelkezései általában megegyeznek a hasonló tárgyú nemzetközi egyezményekben szokásos rendelkezésekkel. Az eljárás egyszerűsítését és gyorsítását szolgálják az Egyezmény 8. cikkének rendelkezései, melyek szerint az eljárási költségek végrehajtására irányuló kérelmet a szokásos diplomáciai út helyett az érdekelt felek közvetlenül is előterjeszthetik az illetékes bíróságnál, továbbá a 10. cikk rendelkezései, melyek szerint a másik államban a szegénységi jog kedvezményeit igénybevenni óhajtó fél erre irányuló kérelmét a lakóhelye szerint illetékes bíróságnál is előterjesztheti. Az Egyezmény III. fejezete (11. cikk) az okiratok hitelesítésének egyszerűsítését szabályozza. Ez a szabályozás igen nagy jelentőséggel bír, minthogy a Magyarország és Románia közötti nagyméretű okirat forgalmat a diplomáciai hitelesítés, amelyhez több hazai hatóság előzetes hitelesítésére van szükség, a múltban nagy mértékben nehezítette. Ali. cikkben foglalt szabályozás szerint, amely — a két állam kölcsönös bizalmának jegyében — túlmegy a hitelesítésnek a nemzetközi érintkezésben szokásos egyszerűsítésein, nemcsak a minisztériumoktól és a bíróságoktól, hanem a közigazgatósági hatóságoktól, a gyámhatóságoktól, valamint a közjegyzőktől származó okiratok sem szorulnak további hitelesítésre. Ez a rendelkezés a jogkereső közönség részére jelentős pénz- és időmegtakarítást tesz lehetővé. Az Egyezmény IV. fejezete (12—28. cikkek) tartalmazza-a tulajdonképpeni magánjogi rendelkezéseket. A 12. cikk ismét hatálybalépteti a két állam közötti viszonylatban a hágai magánjogi egyezményeket, amelyeknek alkalmazását a háború függesztette fel. A 13. cikk megállapítja, hogy a holtnaknyilvánítás és a halál tényének bírói megállapítása tekintetében melyik állam bírósága van hivatva eljárni. A 14. és 15. cikk megállapítja a gyermek jogállására nézve irányadó jogot, míg a 16. cikk rendezi a joghatóság kérdését, az atyaság, az anyaság vagy a leszármazás megállapítására irányuló eljárás tekintetében. A 17. cikk az örökbefogadási szerződés megerősítésére vonatkozó joghatóság és az örökbefogadással kapcsolatos kérdésekben alkalmazandó jog kérdését szabályozza. A 18—28. cikkek ölelik fel az ingó hagyatékokkal kapcsolatos kérdéseket. Az ingókra vonatkozó öröklési jog tekintetében az örökhagyó hazai joga irányadó (18. cikk). Végrendeleti vagy törvényes örökösök nemlétében az ingó javak arra az államra szállnak, amelynek területén az örökhagyó elhalálozásának időpontjában vannak (19. cikk). Ez a rendelkezés eltér attól az általános jogelvtől, mely szerint végső fokon az az állam örököl, melynek az örökhagyó állampolgára volt, ezt az eltérést azonban a rendszerint csekély értékű ingóságoknak a másik állam területén való birtokbavételével és átszállításával kapcsolatos, nehézkes eljárások elkerülésének gyakorlati szempontja indokolja. Az Egyezmény az ingó hagyatékokra vonatkozó örökösödési eljárást az örökhagyó hazája illetékes hatóságának engedi át (20. cikk) és részletesen szabályozza azokat a tennivalókat, amelyeket a másiküllamnak az ingó hagyaték holléte szerint illetékes hatósága foganatosítani köteles a haláleset felvétele, a hagyaték leltározása, biztosítása és megfelelő kezelése, továbbá az örökösök és hagyományosok érdekeinek megvédése céljából (21. cikk). Az Egyezmény különös figyelmet fordít azoknak az örökösöknek, hagyományosoknak és hitelezőknek az érdekeire, akik abban az államban laknak, ahol a hagyatéki ingóságok vannak, nehogy ezek az érdekeltek kárt szenvedjenek azáltal,
