Országgyűlési irományok, 1947. III. kötet • 159-219. sz.

1947-179 • Törvényjavaslat a Magyar Köztársaság és a Román Népköztársaság között a polgári eljárás és a magánjog körébe tartozó eges kérdések tárgyában Budapesten az 1948. évi augusztus hó 28. napján kelt egyezmény becikkelyezéséről

179. szám. 131 hogy a hagyatéki ingóságok az örökösödési eljárás lefolytatása céljából külföldre kerülnek. Ennek folytán az Egyezmény úgy rendelkezik, hogy a felsorolt érdekeltek igényeinek biztosítása végett a hagyatéki ingóságok megfelelő része mindig visszatartható, amíg az örökösödési eljárásra illetékes hazai bíróság ezeknek az érdekelteknek igényeiről jogerősen nem döntött (22—24. cikkek). Abban az esetben, ha valamennyi örökös kéri, hogy a hagyatéki eljárást annak az államnak a hatóságai folytassák le, amelynek területén a hagyatéki ingók vannak, az örökhagyó hazai bírósága az örökösödési eljárást az ingó hagyaték holléte szerint illetékes külföldi bíróságnak engedi át (27. cikk). Ennél a rendelkezésnél a Szerződő Felek abból a felfogásból indultak ki, hogy az örökösödési eljárás elsősorban az örökösök jogait hivatott megállapítani, ezektől pedig nem lehet megtagadni azt a jogot, hogy az eljárásnak abban az államban lefolytatását kívánhassák, amelynek állampolgárai. Szabályozza az Egyezmény az örökhagyó hazája diplomáciai képviselőjének vagy konzulának a fentemlített intézkedések körüli közreműködési jogát, amely figyelemmel a 21. cikk rendelkezéseire, oly széles körre terjed ki, hogy a képviselet a közreműködése nélkül tett intézkedések módosítását vagy felfüggesztését is kérheti (25. cikk). A hagyatéki ingóságok továbbítására vonatkozólag a legcélszerűbb volt megmaradni annál a nemzetközi gyakorlatban általában elfogadott eljárásnál, hogy a hagyatékot az örökhagyó állama diplomáciai képviselőjének vagy konzulának kell átadni, aki a fent ismertetett intézkedéseknél már egyébként is közreműködött, illletve figyelemmel kísérte azokat (26. cikk). Azt a kérdést, hogy a javak ingó jellegének megállapításánál milyen jogszabályok legyenek irányadók, az Egyezmény az általános nemzetközi jogi felfogásnak megfelelően úgy dönti el, hogy annak az államnak jogszabályai irányadók, amelynek területén az ingó javak vannak (28. cikk). Az V. fejezet rendelkezései azt célozzák, hogy a Szerződő Felek a saját állampolgáraik személyi állapotában bekövetkezett változásokról három havonkint értesítést nyerjenek (29. cikk). A 30. cikk az értesítésküldést az anyakönyvekbe utólag bevezetett bejegyzésekre vagy kiigazításokra is kiterjeszti. A 31. cikk szerint a bizonyos személyállapotra vonatkozó ügyekben (holtnaknyilvánítás, halál tényének bírói megállapítása, gyermek származása, örökbefogadás) az Egyezmény rendelkezéseinek (13—17. cikkek) megfelelően hozott jogerős határozatokat a másik Szerződő Fél területén minden alakszerűség nélkül el kell ismerni, ami a jogkereső közönségre nézve rendkívül nagy könnyítést jelent. A 32. cikk szerint a két igazságügyminisztérium közvetlenül tájékoztatja egymást a hatályban levő jogról, ami az eddigi diplomáciai úttal szemben az érintkezés jelentős könnyítését és gyorsítását jelenti. Kelt Budapesten, az 1948. évi november hó 16-án. dr. Mies István s. k., igazságügy miniszter. •17