Országgyűlési irományok, 1947. III. kötet • 159-219. sz.

1947-178 • Törvényjavaslat a Magyar Köztársaság és a Román Népköztársaság között a bűntettesek kiadatása és a bűnügyi jogsegély tárgyában Budapesten, az 1948. évi augusztus hó 28. napján kelt egyezmény becikkelyezéséről

178. szám. 115 sett állam törvényei szerint nem bűncselekmény. Ennek a kiterjesztésnek alapja az, hogy mindkét állam törvényei a dolog természetéből folyóan csak saját demokratikus állami, gazdasági rendjüket, illetőleg államformájukat stb. védik, azonban mégis a közöttük fennálló szoros barátságnál és azonos politikai vonalvezetésnél fogva indokolt, hogy — saját érdekükben is — segítséget nyújtsanak egymásnak a másik állam demokratikus berendezkedése ellen irányuló bűncselekményekkel szemben. A katonai bűncselekmény tekintetében a kölcsönös kiadatási kötelezettséget az 1948. évi január hó 24. napján Budapesten aláírt és az 1948 : XI. törvénycikkbe iktatott magyar-román barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés rendelkezései indokolják. A 3. cikk szerint háborús bűncselekmény, továbbá a béke vagy az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények miatt abban az esetben is helye lehet kiadatásnak, ha a kiadni kért személy a megkeresett állam állampolgára. A fegyverszüneti egyezmény 14. pontja és a békeszerződés 6. cikke a háborús bűncselekmények elkövetésével vádolt magyar állampolgároknak a Szövetséges vagy Társult Hatalmak részére kiadatása iránt állapít meg egyoldalú kötelezettséget. Ilyen kötelezettség Romániával szemben nem áll fenn, azonban a magyar és a román kormány felismerve, hogy a háborús bűncselekmények hathatós üldözése és megtorlása mindkét állam közös érdeke, már az 1945. évi október hó 17. napján jegyzőkönyvi megállapodást kötött a háborús bűnösök kölcsönös kiadatása tekintetében. Az Egyezmény 3. §-a a jegyzőkönyvi megállapodásban foglaltak nyomán szabályozza a kérdést. A (2) bekezdés szerint a saját állampolgár kiadatására nem áll fenn feltétlen kötelezettség, mert a megkeresett állam az ügy összes körülményeinek mérlegelése alapján határoz abban a tekintetben, hogy a kiadni kért személyt a megkereső államnak kiadja-e, avagy ellene az eljárást saját bírósága előtt folytassa le. Ez a megoldás egyfelől kielégíti a háborús bűnösök üldözésének minden más meggondoláson felülemelkedő egyetemes érdekét, azonban tekintetbe veszi a szerződő államok szuverenitásából folyó szempontokat is, amikor nem állapít meg feltétlen kötelezettséget ; végül megfelel a két állam közötti szoros barátság követelményeinek is, mert kifejezésre juttatja, hogy a szerződő államok egymás bíróságai iránt ugyanolyan bizalommal vannak, mint saját bíróságaik iránt. A 4. cikk a kiadatásnak a kísérlet vagy részesség esetében való engedélyezéséről szól, a£ 5. cikk a kiadatás megtagadásának eseteit, a 6. cikk a kiadatás foganatosításának elhalasztását és az ideiglenes átadást, a 7. cikk pedig a több állam kiadatási kérelmének találkozása esetében követendő eljárást szabályozza az ilyen tárgyú nemzetközi egyezményekben szokásos módon. A 8. cikk a kiadatási kérelem megkívánt felszerelését határozza meg, a 9. cikk pedig a kiadatási, letartóztatás eseteit szabályozza. Fontos rendelkezés ehelyütt, hogy sürgős esetben őrízetbevételnek akkor is helye van, ha azt az illetékes igazságügyi vagy rendőri hatóság bírói határozatra hivatkozás nélkül kéri. Az ilyen őrízetbevétel időtartama azonban 30 napot nem haladhat meg. A 10. cikk a szerződő államok valamelyike részére harmadik állam által kiadott személy átszállításáról rendelkezik. A 11. cikk a kiadatási bűncselekménnyel összefüggésben lévő tárgyak átadását szabályozza, míg a 12. cikk a kiadatás előtt elkövetett bűncselekményekért való felelősségrevonás korlátozására vonatkozó általános nemzetközi jogi szabályokat tartalmazza. Lényegesebb újítást jelent a 14. cikk, mely szerint a kiadatás iránti megkereséseket — az eddigi hosszadalmas diplomáciai út mellőzésével — a megkereső 16*