Országgyűlési irományok, 1947. II. kötet • 95-158. sz.
1947-114 • Törvényjavaslat a gyógyszerészetről
114. szám. 187 II. RÉSZLETES INDOKOLÁS. Az 1. §-hoz. A gyógyszertárat már az 1876 : XIV. törvénycikk közegészségügyi intézetnek minősítette. A javaslat nem kíván a hosszú történeti múlt során bevált álláspontnak a lényegén változtatni és fenntartja azt az eddigi helyzetet, amelynél fogva a gyógyszertárak működését nem az iparrendészeti szabályok,, hanem az egészségügyi rendészet követelményei határozzák meg. Ez az álláspont azonban nem jelenti azt, mintha a gyógyszerész semmi vonatkozásban sem lenne köteles azokhoz a jogszabályokhoz alkalmazkodni, amelyek a közegészségügyi érdeket szolgáló tevékenységének kereskedelmi jellegével járnak, együtt. A gyógyszerész ugyanis abból a célból, hogy közegészségügyi feladatait elláthassa, gyógyszereket vásárol és ezeket — részben kisebb-nagyobb mértékben átdolgozva vagy feldolgozva — orvosi vényre vagy enélkül, a közönségnek kiszolgáltatja, eladja. Ezek az ügyletei kereskedelmi ügyleteknek minősülnek. A most ismertetett — látszólag ellentétes — szempontoknak összeegyeztetéséről a 38. § rendelkezik, amely a tételes jog rendelkezései szempontjából minden kétséget kizáróan meghatározza a gyógyszerészi működés kétféle jellegének következményeit. A 2. §-hoz. A javaslat azzal, hogy a gyógyszertárat közegészségügyi intézménynek nyilvánította, már abban a kérdésben is állást foglalt, hogy a nagyközönség gyógyszerellátását az ilyen intézetek útján lehet csak megfelelően biztosítani. Ebből természetszerűen következik annak a feladatkörnek a tüzetes megállapítása, amelynek ellátására egyedül a gyógyszertárak vannak hivatva. Ezt teszi a § (i) bekezdése, szoros kapcsolatban a 6. § (i) bekezdésével, amely viszont a kiszolgáltatási kötelezettség megállapításával biztosítja, hogy a gyógyszertárak kizárólagos feladatkörüket valóban be is töltsék. A (2) bekezdésben megjelölt kórházak, egészségvédelmi és rendelőintézetek általában a gyógyszertárakban szokásos mértéket lényegesen meghaladó mennyiségben szerzik be az általánosabban használt gyógyszereket. Nagy beteglétszámuk mellett csak így tudják biztosítani azt, hogy a szükséges gyógyszerek állanc óan rendelkezésükre álljanak. Az ilyen intézetek orvosi személyzete lehetővé teszi azt is, hogy a nagymennyiségben beszerzett gyógyszerek megfelelően és gondosan megőriztessenek és használatuk szakszerűen történjék. A gyógyszertárak útján való nagybani beszerzés kötelezővé tétele nemcsak az említett intézeteket érintené súlyosan a beszerzési árak szempontjából, hanem megterhelné a gyógyszertárakat is, mert a kórházak szükségletével arányban álló nagy gyógyszermennyiségek kiszolgáltatására is állandóan készen kellene állaniok. Egy-egy nagyobb kórházi rendelés esetleg átmenetileg meg is bénítaná a közvetlen fogyasztók ellátását. Ezért célszerű azt a jelenlegi jogállapotot fenntartani, hogy a javaslatban felsorolt kórházak és rendelőintézetek közvetlenül a gyártótól vagy a gyógyárunagykereskedőtől szerezzék be szükségletüket. A közvetlen beszerzés lehetőségének biztosítása mellett azonban arról is gondoskodni kell, hogy az említett intézetek ezzel a lehetőséggel csupán gyógyszerészi munkát nem igénylő gyógyszerek tekintetében élhessenek, mert a kórházak és, gyógyintézetek személyzete a kezelés és adagolás szempontjából, valamint a rendelt és a kapott gyógyszer azonosságának megállapítása körében nem rendelkezik a