Nemzetgyűlési irományok, 1945. II. kötet • 71-172., III. sz.
1945-136 • Törvényjavaslat a levéltárügy rendezéséről
136. ; szám. * 203 ••• Az iratanyag védelme elsősorban az iratot létrehozó hatóságok, hivatalok, testületek és intézmények kötelessége, miután ezek különben sem nélkülözhetik irataikat. A gyakorlat szerint a legtöbb helyen az iratok fennmaradását addig fiiéra igen fenyegeti veszély, amíg a folyó ügyintézés, számár a szükségesek, tehát ^ egy bizonyos, az iratok természete szerint változó, időhátárig. Az iratok létrehozói — már csak a saját munkájuk érdekében is — gondoskodnak az^üyen iratok meg T ' felelő őrzéséről, kezeléséről, használhatóságáról. Az iratokhoz ugyanis az ügyek » intézése során sűr űbben-r it kább an'vissza kell menniök, esetleges hiányuk tehát adott esetben súlyos johgátrányt jelenthet. Általában azonban egyszerre nagyon alacsony fokra száll le vagy éppen teljesen megszűnik az iratanyag fenntartására irányuló gondoskodás attól az időponttól kezdve, amikor a f oly ló ügyintézés már nem használja. Ilyenkor az iratkötegeket rehd&'zerint eltávolítják* korábbi őrző- : helyükről* nem gondoskodnak megfelelő elhelyezésükről, s így sorsuk előbb vagy , utóbb a biztos pusztulás. Nem is szólva arról, hogy pontosan soha nem állapítható meg az a határvonal, amikor az iratok a folyó ügyintézés szánjára szükségtelenné válnak, s így az elhamarkodva pusztulásra hagyott; iratok megsemmisülése az ügyintézés szempontjából esetleg kiszámíthatatlan következményekkel járhat, elég annak a hangsúlyozása, hogy a régebbi iratok megmaradása — nem csupán a folyó ügyintézés egyoldalii mértékével mérve — nem kevésbbé fontos közérdek. Az ilyen iratok ugyanis a történetírás egyedülálló értékű forrásai, Nélkülük a köztörténeti;nem egy fejezete niegírhatatlan, vármegyék, városok,, községek múltja az utódok előtt szinte teljesen ismeretlen marad. Nélkülük az iratot létrehozó hatóság, hivatal, testület és intézmény korábbi működése soha nem lesz felderíthető, \mert a mai rendszerek eredetéhez, ma már megmagyarázhatatlan ügykezelési formák-elsődleges értelmének megfejtéséhez, az ügyintézés múltjának megvilágosítása látszik az egyetlen járható útnak. Nem lehet vitás, hogy mindez a veszteség nemcsak a tudomány vesztesége, hiszen a más csak. a történetírás módszereivel feltárható eltűnt-megvált ózott történeti helyzetek — valamely város első. lakói vagy akárcsak 100 év előtti népességé, valamely vitás határterület a múltban stb. —'tiszt/ázása a jelen alakulásába is, esetleg döntően, beleszólhat. Kétségtelen, hogy a mai túlméretezett írásbeliség korában sok olyan írat keletkezik, amelyeknek megtartása feleslegesnek látszik, s így az iratok kiválogatására, közülük a további megőrzésre érdemesnek nem látszó iratok megsemmisítésére,, az u. n. selejtezésre feltétlenül szükség »van. A selejtezés természetesen nem úgy értendő, amint ma sok helyen végzik, hogy t. í. az iratokat bizonyos idő elteltével válogatás nélkül egészben kidobják, hanem úgy, hogy az iratokat meghatározott selejtezési elvek irányulvételével, de minden egyes darabot külön-, külön mérlegelés tárgyává téve> átnézik és azokat, amelyek feltehetőleg valóban szükségtelennek látszanak, megsemmisítik, a többieknek pedig további megfelelő őrzéséről gondoskodnak. Az. iratok töbj) irányú értékeléséből természetszerűen következik, hogy a selejtezésre vagy a megtartásra való kiválogatás irányelvének nem tekinthető egyedül a folyó ügyvitel érdeke, hanem mindenkor, amilyen mér-; tékben lehet, érvényesülniök kell a tudomány, a történetírás szempontjainak is, Miután jelenleg a különféle közhatóságok, közhivatalok, köztestületek, és közintézmények iratainak fenntartása, megőrzése és kezelése, vagy egyáltalán nincsen szabályozva vagy pedig ha az iratfenntartás és iratselejtezés szabályozva van is, ,e szabályozás többnyire olyan, hogy figyelmen kívül hagyja a történetírás érdekeit, a törvény gondoskodik, hogy ez a hiány mielőbb pótoltassék. A kiadásra kerülő részletes szabályzatoknak, közös alapelveken kell nyugodniok, de mindig az iratok természetéhez igazodva, külön-külön kell rendezniök a külön-
