Képviselőházi irományok, 1939. XI. kötet • 870-893., XIV-XV. sz.

Irományszámok - 1939-876. Törvényjavaslat országos érdekű vízi munkálatokról

876, szám. 141 Húsz éves szünet után a vasutak és csatornák építése végett létesítendő kölesönről szóló 1867 : XIII. törvénycikk 150 millió frankot biztosított 50 éves államkölcsön alapján vasutak és csatornák építésére. E kölcsön felhasználására vonatkozólag gróf Míkó Imre közmunka- és közlekedésügyi miniszter 1868-ban felségfelterjesztést tett, melyben a Duna-Tisza csatorna építését javasolta. A célnak szerinte a Pest-Csongrád közötti vonal felel meg leginkább, ezért annak műszaki tanulmányát elkészítette. Több, mint százötven éve tárgyaltak akkor már a csatornáról, a kiegyezés után már rendszeres javaslatok is készültek róla, de mindig a tiszai kitorkollás pontja.— Szolnok, Csongrád, illetve Szeged — vagy a Vízválasztón való áthaladás módja tekintetében oszlottak meg a vélemények, s ezek a nézeteltérések nagymértékben hozzájárultak a mű megalkotásának elmaradásához. Boros Frigyes mérnök abban az időben (1868) tervsorozatot dolgozott ki a pest-csongrádi vonalra, Szeged felé mellékcsatorna kiágazással. A terv alapján már versenytárgyalást is tartottak, sőt 12,900.000 forintnyi átlagösszegre szerződést is kötöttek a vállalkozókkal. Minthogy azonban az ország erejét a rendkívüli mérvben megindított vasúti építkezések erősen igénybevették, a megkötött szerződés biztosítékát visszafizették a vállalkozóknak. Később 1894-ben Koltor László Titzével közösen a Budapest-Soroksári Dunaág-Csongrád csatornavonal tervével lépett fel, melyet később úgy módosított hogy a vízválasztót mélyen átvágta, a főágat Szegednek vezette, egy mellékágat pedig Csongrádnak. 1905-ben a kereskedelemügyi minisztérium közzétette a többéves tanulmányai alapján készített csatornaadatokat, melyek tízféle nyomváltozatqt öleltek fel s a csatornakérdést az akkori helyzetnek megfelelően minden irányban megvilágították. 1906-ban Bogdánfy Ödön a mélybevágású csongrádi vonal mellett szállt síkra, tervbevéve a Duna-Tisza köze tiszai lejtőjének öntözését és a vízlépcsőkön villamosenergia termelését. 1907-ben a csatornára vonatkozó kereskedelemügyi minisztériumi tervek szakértekezleteken való tárgyalása idején ismét nagyon közel voltunk az eszme megvalósításához, mégpedig Kvassay Jenőnek a budapest—szolnoki vonalra vonatkozó javaslata alapján. Az akkori belpolitikai nehézségek, majd később a fokozatosan erősödő külpolitikai feszültség, mely az 1914. évi világháborúra vezetett, megakasztotta a kormányzat jószándékát. Ismét hosszú ideig nem foglalkozott a közvélemény a kérdéssel. 1920-ban egy magyar bank útján külföldi tőke érdeklődött a csongrádi mélybevágású csatorna építése iránt. 1921-ben pedig a Schneider és Társa francia cég opciót kapott a budapesti kikötővel együtt a csatorna építésére is, de a cég nem élt az opcióval, sőt 1928-ban végérvényesen le is mondott róla. A jelen század húszas éveinek a végén egy angol pénzcsoport tett ajánlatot a csatorna megépítésére, de azt a kormányzat műszaki, mezőgazdasági, ipari és pénzügyi szakértők meghallgatása után elutasította. Meg kell még említenem, hogy a harmincas évek elején belga részről is érdeklődtek a csatorna megépítése iránt. A genfi Nemzetek Szövetségének közmunkacsoportja azonban nem tartotta kívánatosnak és gazdaságosnak — nyilván a volt kisantant befolyására — a csatorna nemzetközi kölcsön alapján Való megépítését. 1931-ben a földmívelésügyi minisztériumban Sajó Elemér, a nagy vízimérnök kapott megbízást arra, hogy a csatorna régi terveit, a világháború utáni viszonyokat figyelembevéve, vizsgálja felül és a kérdést műszaki, pénzügyi és közgazdasági szempontból világítsa meg. E tanulmányok eredményeképpen