Képviselőházi irományok, 1939. VIII. kötet • 608-720., IX-X. sz.

Irományszámok - 1939-647. Törvényjavaslat a városi orvosokról, a községi orvosokról és a körorvosokról, valamint egyes egészségügyi rendelkezések módosításáról és kiegészítéséről

647. szám. 4 S87 hullákat viszont tudományegyetemi tanítás céljára már nem lehet megfelelően felhasználni. A hiányt az egyetemek hullaszállítás útján igyekeztek kiküszöbölni, a szállítás azonban az egybekötött hatósági díjakkal együtt az egyetemeknek jelentékeny kiadási többletet okozott. A költségek csökkentése érdekében a 444/1941. B. M. számú rendelet akként intézkedik, hogy a tudományegyetemi tanítás céljára történő hullászállításnál, valamint a szállításhoz szükséges orvosi bizonyítvány kiállításánál a hatósági orvosi közreműködés díjmentes. Mindezek a rendelkezések azonban a kérdést gyökerében nem oldották meg s azért az 1876. évi XIV. t-c. 112. §-ában szabályozott kórházi boncolás kérdését új alapokra kellett fektetni. Maga a közegészségügyi alaptörvény annakidején a kórboncolást illetően még nem tartalmazott rendelkezést, e tekintetben a fentebb hivatkozott 1300/1932. N. M. M. számú rendelet intézkedik. A szabályozás egységessége érdekében az (i) bekezdés a kórboncolás eseteit is törvénybe foglalja. Lényegesen eltér a (2) bekezdésben foglalt rendelkezés az 1876 : XIV. t.-c. 112. §-ában foglaltaktól, ugyanis a tudományos bonc vizsgálatot lehetővé teszi minden hullára nézve, függetlenül attól, hogy az elhalálozás kórházban vagy egyéb gyógyintézetben történt-e, és amennyiben az elhalálozás kórházban következett be, függetlenül attól, hogy az ápolás közköltségen történt-e. A tudományegyetemi tanítás céljára való boncolásnak a jövőben akkor lehet helye, ha a meghalt személy az eltemettetéséről életében maga nem gondoskodott, vagyis a szükséges költségeket nem biztosította, továbbá, ha olyan hozzátartozója sem jelentkezik, aki az eltemettetésről gondoskodni kíván vagy ha jelentkezik is, de hozzájárul az átadáshoz. Természetszerűleg a (2) bekezdés rendelkezése az orvosrendőri, illetve orvostörvényszéki boncolás, valamint az (1) bekezdés esetében a kórboncolás lehetőségét nem érinti. A (s) bekezdés a részletes eljárási szabályok kiadását rendeleti útra bízza. A 19. §-hoz. Az 1876 : XIV. t.-c. 123. §-a azt a helyes elvet rögzíti le, hogy hullaszállításnak csak hatósági engedély mellett lehet helye. Mindazonáltal olyan kivételes esetek is felmerülnek, amelyekben a hullaszállításnak hatósági engedélyhez kötése folytán maga az eltemetés is nehézségekbe ütközik. így kétségtelen, hogy a budapestkörnyéki városok és községek valamely székesfővárosi kórházban elhalt betegeinek eltemetése a kórház fekvésénél fogva sok esetben könnyebben történhetnék meg a környező város vagy község temetőjében, mint a székesfővárosi köztemetők valamelyikében. Minthogy azonban ehhez a jelenlegi jogszabályok szerint hatósági engedélyre van szükség, a külön költségek és az utánajárás nehézségei miatt a hulla eltemetése a legtöbb esetben a székesfővárosban történik. A §-ban foglalt rendelkezés módot nyújt arra, hogy ilyen esetekben a jövőben hatósági engedély nélkül történhessék a hullaszállítás és így egyrészt a kegyeleti szempontok jobban kielégíthetők legyenek, másrészt pedig a racionális közigazgatás kívánalmai is megfelelően érvényre jussanak. Ezenfelül a rendelkezés meg fogja könnyíteni a hulláknak az egyetemi anatómiai intézetekbe való szállítását is. A 20. §-hoz. A fertőző betegségek elleni védekezés közegészségügyi alaptörvényünk megalkotása — az 1876. év — óta lényeges átalakuláson ment át. A fertőző betegségek kórokozóinak az említett törvény hatálybalépte után bekövetkezett felfedezése, a megelőzés és gyógyítás hatékony eszközeinek megállapítása annak az egész rendszernek gyökeres módosítását kívánta meg, amelyen a fertőző betegségek elleni védekezés hosszú időn át felépült. Közegészségügyi alaptörvényünk XII. fejezetében annakidején csak a járványüggyel foglalkozott, mert a fertőző megbetegedések esetenkint való fellépése abban az időben kívül esett a közhatósági gondoskodás határán s így az alaptörvény rendelkezéseiben a fertőző megbetegedések kérdése nem találhat ma már kimerítő szabályozást. A járvány elleni véde-