Képviselőházi irományok, 1939. VIII. kötet • 608-720., IX-X. sz.

Irományszámok - 1939-647. Törvényjavaslat a városi orvosokról, a községi orvosokról és a körorvosokról, valamint egyes egészségügyi rendelkezések módosításáról és kiegészítéséről

288 • 647: szám. kezesnek az egészségtudomány haladása azóta más értelmezést adott, amikor endémiás fertőző betegségek esetenkénti féllépése alkalmával ugyanolyan szigorúan foganatosítandó tennivalókat írt elő, mint amelyeket az alaptörvény járványoknál rendelt el. A tágabb értelmezésű járványvédelem végrehajtása tehát ezidőszerint a törvényhatóságok feladata. Amikor azonban a tudományos fejlődés a fertőző betegségek kóroktanát helyes alapokra helyezi, világossá válik, hogy a védekezésinél sok esetben nem helyi, hanem központi intézkedésre vaii szükség. így alakul ki a fertőző betegségek kötelező bejelentésének rendszere s így kelnek életre az egyes fertőző betegségek elleni védekezésről szóló jogszabályokban a központi intézkedésre lehetőséget biztosító rendelkezések. A jelen §. nem kívánja a fertőző betegségek elleni küzdelem új tételes jogi szabályozását adni, mert annak széleskörű intézkedései meghaladnák ennek a javaslatnak körét, hanem csupán kiegészíti az 1876 : XIV. t.-c. 81. §-ának járványügyi rendelkezéseit a fertőző betegségekre vonatkoztatottan olyképpen, hogy ha ennek szüksége mutatkozik, az eddig a törvényhatóság hatáskörébe utalt tennivalókat a jövőben a" központi kormányhatóság, a belügyminiszter közvetlenül is elrendelheti. Az 1940 : VI. t.-c. 34. §-a a nemibetegségek terjedésének megakadályozása céljából már felhatalmazást ad a belügyminiszternek, hogy az ország egész területére vagy annak egy részére, az egész lakosságra vagy a lakosság egy részére kötelező vérsavóvizsgálat végzését, továbbá egyes foglalkozási ágakban minden nemibetegség szempontjából vizsgálat végzését rendelhesse el. A jelen §. tovább viszi a fenti elgondolást s a kötelező orvosi vizsgálatok elrendeíhetését valamennyi fertőző betegség tekintetében biztosítja. Üj rendelkezése a §-nak, amely a. fertőzés terjesztése szempontjából gyanús személyeknek bizonyos foglalkozásoktól való eltiltását teszi lehetővé. A rendelkezés az ú. n. bacillusgazdákat érinti, akiknek egyes foglalkozási ágakban való tevékenysége komoly közegészségügyi ártalommal járhat. A kérdésnek jelentőségét világítja meg, hogy pl. a balassagyarmati étkeztetési akció során egy hastífusz bacillusgazda szakács mintegy száz gyermeket fertőzhetett meg. A foglalkozástól eltiltás szociális hátrányának kiegyenlítése érdekében azonban gondoskodás történik arra nézve, hogy a kötelező betegségi biztosítás tagja vagy annak igényjogosult családtagja szabályszerű táppénz élvezetében részesüljön, ha korábbi életviszonyainak megfelelő más foglalkozást továbbra nem űzhet. A 21. §-hoz. Az 1940 : VI. t.-c. 6. §-a lehetőséget nyújt arra, hogy a fertőzőképes gümőkórban szenvedő személy kényszer útján elkülöníttessék, ha alaposan tartani kell attól, hogy a fertőzés a vele közös háztartásban élőkre átterjed. A hivatkozott törvényhely nem teszi azonban lehetővé azt, hogy az együttélő egészséges személy különíttessék el. Márpedig, ha az anya fertőzőképes vagy arra gyanús gümőkórban szenved, a csecsemő megmentése érdekében a csecsemőnek azonnali elkülönítésére van szükség. Átmenetileg rendezi a kérdést a 352.250/1941. B. M. számú rendelet, mely a közkórházak igazgatóinak teszi kötelességévé, hogy ilyen esetekben — amennyiben az újszülöttnek rokonoknál vagy gyógyintézetben való megfelelő elhelyezése nem biztosítható — az állami gyermekmenhelyek igazgatóihoz forduljanak s tőlük a gyermekek gondozásbavételét kérjék. A kérdést véglegesen akként kellett elrendezni, hogy a csecsemőt — fertőződésének megakadályozása érdekében — minden esetben kényszer útján el lehessen különíteni. Bárha ez a rendelkezés a családi élet körébe mélyen belevág, múlhatatlanul szükségesnek mutatkozik, ha a fertőzésnek kitett csecsemőket valóban meg akarjuk menteni. Maga a kérdés az érdekelt csecsemők számát tekintve nem olyan súlyos, mert a megejtett számítások szerint a fertőző gümőkóros anyáktól származó csecsemők az újszülötteknek legfeljebb egy százalékát teszik ki. Az elkülönítés kényszer