Képviselőházi irományok, 1939. VII. kötet • 544-607., VI-VIII. sz.

Irományszámok - 1939-585. Törvényjavaslat a mezőgazdaság fejlesztéséről

356 .585. szám, tett zárgondnokkal. A végrehajtási törvénynek a zárlatra vonatkozó rendelkezéseit nem lehetne itt alkalmazni, mert azok hosszadalmas és meglehetősen költséges eljárással kapcsolatosak. Éppen ezért a jayaslat (0) bekezdése lehetővé teszi azt, hogy a §. alapján az eljárást az igazságügyminiszter és a földmívelésügyi miniszter szabályozzák s azt egyszerűvé és lehetőleg költségmentessé tegyék. A javaslatban foglaltakhoz több tekintetben hasonló rendelkezéseket tartalmaz az 1937. évi március hó 23-án kelt német birodalmi rendelkezés (Verordnung zur Sicherung der Landbewirtschaftung), amelynek rendelkezései a gyakorlatban eredményesen beváltak. A 24.§-hoz. A §. (1) bekezdésében foglaltak kétirányban enyhítik a 22. és 23. §. alapján tett rendelkezések súlyát. Egyrészről ugyanis gondoskodnak arról, hogy a birtokkezelő vagy a gondnok lehetőleg a birtokos családjából kerüljön ki, aki a termelési szempontokat a szóbanforgó ingatlanoknál idegennel szemben jobban ismeri és a birtokosnak a körülményeit is közelebbről láthatja ; másrészről pedig a (2) bekezdés a haszonbérbeadónak a jogát biztosítja ahhoz, hogy elsősorban rendelkezzék az ingatlan megművelése és a termelési rend helyreállítása tekintetében. A 25. §-hoz. Félreértések elkerülése végett e §. kimondja, hogy a 21—23. §-ok rendelkezései nem érintik a családi hitbizományről szóló 1936 : XI. t.-c. 50—55. §-aiban, a vitézi telekről szóló 6650/1920. M. E. számú rendelet 8. §-ában, a földbirtok helyesebb megoszlását szabályozó rendelkezésekről szóló 1920: XXXVI. törvénycikk kiegészítése tárgyában alkotott 1924 : VII. t.-c. 19. §-ában, végül a mezőgazdaságról és mezőrendőrségről szóló 1894 : XII. t.-c. 15. §-ában, illetőleg az 1936 : XXVII. t.-c. 92. §-ában a törvényhatóság vagy község ingatlanának kezeléséről és hasznosításának felügyeletéről rendelkező jogszabályok hatályát. Az 1940: IV. t.-c. 2. §-ára a 21. §. indokolásánál tértem ki. A 26. §-hoz. A tagosítás jogi és gazdasági előnyei kétségen felül állanak. A sok mesgyeper megszűnése, a telekkönyvi állapot rendezése, a munkaidő jobb kihasználása, a mezőgazdasági gépek szélesebbkörű alkalmazásának lehetősége, a tagosítással kapcsolatban megoldott legelőkérdés, patakszabályozás, falufejlesztés, továbbá vásártér, piac, leventetér teremtése s nem utolsósorban az egész országban mintegy 50.000 kat. holdnyi területnek művelés alá vonása, illetőleg hasznosítása mind oly körülmények, amelyek a mezőgazdaság fejlesztésével kapcsolatban a nagyobbarányú, szélesebbkörű és gyorsabb ütemű tagosítást parancsolóan megkívánják. A tagosítás ellen felhozott két ellenérv, hogy nevezetesen a jégverés nagyobb kárt okoz egy-egy gazdának s hogy továbbá a tagosított birtok idővel szintén elporlódik, nem tartható. Jégverés ellen ugyanis mindjobban és jobban védekezik a gazda a jégkár elleni biztosítással; a szétporlódás üteme pedig egyrészről nem olyan nagy, hogy hosszabb időn át ne lehetne a tagosításba fektetett költségek megtérülését várni, másrészt pedig a kormányzat foglalkozik a birtokminimum kérdésének törvényes szabályozásával, ami megszünteti a tagosítás eredményének a veszélyeztetését. Az említett megfontolásokból kifolyólag a javaslat módot ad az előzetes közigazgatási eljárásnak hivatalból való elrendelésére. A (2) bekezdés pedig úgy rendelkezik, hogy ha a földmívelésügyi miniszter a tagosítást közérdekből szükségesnek mondja ki, a bíróság a tagosítás megengedhetősége kérdésében a tárgyalást mellőzi. E rendelkezésekkel a javaslat elejét kívánja venni annak, hogy a tagosítást a birtokosoknak — legtöbbnyire alapnélküli — húzódozása megakassza. Abban az esetben, ha a földmívelésügyi miniszter a tagosítást közérdekből szükségesnek mondja ki, joggal megkívánhatják az érdekeltek, hogy ha az állam a közérdeket velük szemben érvényesíti, a tagosítási eljárás költségeihez az eddiginél nagyobb mértékben járuljon hozzá. Ezt a kétségkívül indokolt szempontot