Képviselőházi irományok, 1939. V. kötet • 347-418., IV. sz.

Irományszámok - 1939-364. Törvényjavaslat a büntető ítélethez fűződő hátrányos jogkövetezmények korlátozásáról és megszüntetéséről

148 ,364. szám. ságos megtorlás elveivel ellentétben álló aránytalanul súlyos bajt és szenvedést jelentenek. Lshet, hogy a cselekmény nyilvánvalóan alkalmi eltévelyedése különben megbízható jellemű személynek, — lehet, hogy a rendszerint aljas indokból, például nyereségvágyból elkövetni szokott bűncselekményt valaki kivételesen önzetlen, erkölcsi szempontból menthető okból követi el, —

: lehet, hogy a bűncselekmény elkövetésében a bűnre hajtó külső tényezők összejátszásának volt döntő szerepük, stb. Mindezt legközvetlenebbül az a bíróság ítélheti meg, amelyik a büntető üggyel foglalkozik, amely előtt tehát a tényállás minden részlete kitárul. Ugyanez a bíróság előre láthatja azt is, hogy a méltányos elbánásra érdemes elítéltet a büntetésen kívül álló jogkövetkezmények különös súllyal fogják érni, talán életpályájáról fogják kizökkenteni s a bizonytalanságba vagy az elkerülhetetlen lesüllyedésbe taszítani. A kifejtettek értelmében a javaslat meghatározott előfeltételek fennállása esetében feljogosítja a bíróságot arra, hogy a hátrányos jogkövetkezmények bekövetkezését előre kizárja. Az előzetes bírói mentesítés feltétele a §. második bekezdése értelmében az, hogy a cselekmény csekély súlyú és erkölcsi szempontból menthető legyen, továbbá az elítélt egyénisége kellő alapot nyújtson annak feltevésére, hogy a jövőben nem követ el újabb bűncselekményt. A javaslat felfogása szerint abban az esetben, amidőn a bíróság az 1928 : X. t.-c. 4. §-ának alkalmazásán kívül csupán pénzbüntetést szabott ki, a cselekményt rendszerint csekély súlyúnak kell tekinteni. A túlzott enyheségre való esetleges hajlamot kellően ellensúlyozza, hogy a bíróság az idevágó elhatározását köteles lesz részletesen megindokolni s ez ellen a rendelkezés ellen is van helye perorvoslatnak. A mentesítést természetszerűleg nemcsak a kir. bíróság vagy katonai bíróság, hanem a rendőri büntetőbíróság is kimondhatja. A bíróság azonban nem mérlegelheti mindig s nem értheti át mindazokat a különös kellékeket, amelyeket egyes hivatások vagy foglalkozások szempontjából, az egyes személyek helyzete, állása, munkaköre tekintetében az életviszonyok megkövetelnek. Ezek esetleg — kivételesen — elengedhetetlenül megkívánhatják a minden szemrehányáson felülemelkedő szüárd jellemnek, — az átlagost messze felülmúló megbízhatóságnak követelményét. Ehhez képest a §. harmadik bekezdése az illető hivatási ág érdekeinek gondozására jogszabállyal feljogosított hatóságot továbbra is meghagyja abban a jogkörében, hogy a hivatás vagy a foglalkozás — ideértve az iparűzést is — gyakorlatából a bűncselekményt elkövető személyt, az eset önálló megítélése alapján belátása szerint zárhassa ki. Akkor is, ha a büntető bíróság általánosságban a hátrányos jogkövetkezmények alól való mentesítést látta megokoltnak. De az említett hatóság természetesen csak egy bizonyos, az ülető hatóság ügykörébe eső szempontból korlátozhatja a mentesítő bírói rendelkezés érvényesülését, a mentesítésnek minden más téren továbbra is hatályosumia kell. Az említett hatóságra a kizárás kimondása ezentúl sohasem lesz kötelező, akkor sem, ha jogszabály eddig kivételt nem ismerő módon rendelte el a joghátrány alkalmazását. Azaz, a hatóságnak mindenkor szabad keze lesz abban a tekintetben: el kíván-e térni a büntetőbírói határozat felfogásától, amit bizonyára csak kivételes esetben fog megtenni. A gyakorlati szempontból leginkább figyelmet érdemlő esetben, az iparűzési jog elvonása esetében (1936 : VII. t.-c. 19. §.) a közigazgatási hatóság eddig is diszkrecionális jogot gyakorolt. A 2. §-hoz. A bíróság a Bn. 1. §-a és az 1930 : XXXIV. t.-c. 124. §-a szerint vétség miatt három hónapot meg nem haladó tartamban kiszabott fogházbüntetésnek és a, pénzbüntetésnek, a Brí. 8. §-a szerint pedig a kihágás miatt egy hóna-