Képviselőházi irományok, 1939. IV. kötet • 281-346. sz.
Irományszámok - 1939-281. Törvényjavaslat az egyenesadókra vonatkozó egyes törvényes rendelkezések módosításáról és kiegészítéséről
281. szám. 25 iparos pedig városokban él. Ezek közül is a községekben körülbelül 60—70%, a városokban pedig mintegy 50% segéd nélkül, vagy legfeljebb 1 segéddel és 1 tanonccal^ vagy pedig segéd nélkül, legfeljebb 2 tanonccal dolgozik. A kézműiparosok nagyobb része tehát olyan szerény keretek között folytatja iparát, hogy közülök csak 41.500 iparos esik jövedelemadó alá, ami azt mutatja, hogy a kézműiparosok több mint 80%-ának jövedelme az évi 1000 pengőt nem haladja meg. A kivetések ellenőrzése során szerzett tapasztalatok szerint ezeknek a kisebb kézműiparosoknak az általános szabályok szerint való megadóztatása olyan nagy feladat elé állítja a pénzügyi hatóságokat, amely nem áll arányban az ezekre az adózókra kivetett adók Összegével. A valóságos kereset nyomozása továbbá igen nagy aránytalanságot idézett elő. Az ilyen kisebb kézműiparosok kereseti lehetősége annyira ismeretes határok közé van szorítva, hogy csaknem megközelítő pontossággal lehet meghatározni és majdnem valamennyi iparágnál azonos jövedelmet lehet kimutatni. Az államháztartás jelenlegi helyzete mindjobban arra kényszerít, hogy ezeknek a kis tételeknek elhanyagolásával a nagyobb tételek alapos kimunkáltatására fektessem a fősúlyt, mert különben a kis tételek hatalmas tömegére fordított munka következtében a nagyobb tételekben rejlő értéket nem lehet megfelelően kihasználni. Ennek a helyzetnek mérlegelése vezetett arra az elhatározásra, hogy az ilyen kisebb kézműiparosok általános kereseti adóját a valóságos jövedelem kinyomo'zásától nem függő állandó tételekben állapítsam meg, amely tételek nagysága jórészt attól függ, hogy a kézműiparos kisközségben, nagyközségben vagy városban dolgozik, milyen segéderőt foglalkoztat és a műhelyéért s lakásáért milyen bérösszeget fizet. Ezt az utóbbi körülményt csak a városokban kell az adótétel kifejlesztésénél számításba venni, mert ezekben a kereset nagyságára a lak- és műhelybérből is értékes következtetést lehet vonni. Az adótételek alkalmazásánál azonban három körülményre mégis figyelemmel kell lenni, nevezetesen : hogy ha a kézműiparos a 65. életévét már betöltötte ; ha a kézműiparos túlnyomó részben nem kézműiparból, hanem napszámos munkából keresi meg kenyerét; végül ha az iparos elvállalt munkáját otthon dolgozó iparosoknak adja ki. Az első és második esetben a javaslatba hozott adótételek felét kell alkalmazni, a más iparosokkal dolgoztató iparosokat pedig a tételes adóztatásból ki kell zárni, mert ezek tulajdonképpen már nem kézműiparosok, hanem vállalkozók, akiknek keresete az átlagos mértéket rendszerint jóval meghaladja. Az adóztatás most ismertetett új rendszeréből kis- és nagyközségekben csaknem 415.000 P, városokban pedig közel 408.000 P csökkenésre lehet számítani, ami egy-egy iparosnál átlagban 22 % adómérséklést jelent. Az állandó üzlethely nélkül működő házalók adótétele azoknál a házalóknál, akik üzletüket gépjárművel folytatják, kiegészítésre szorul, mert az ilyen házalókra megfelelő adótétel nincsen. A tapasztalat azt mutatja, hogy különösen vidéken az ilyen házalók nagy forgalmat bonyolítanak le és az ezidőszerint érvényes adótétel a tényleges keresethez mérten elenyészően csekély. A(e) bekezdésben javasolt új adótétel évi 4800 P keresetnek felel meg. Ugyanilyen mértékben kellett felemelni a (7) bekezdésben a külföldi utazó ügynökök kereseti adóját is, mert az eddigi 20 pengős adótétel évi 400 P keresetnek felelt meg, ami a külföldi utazóügynökök és a belföldi ügynökök megadóztatása között igen nagy aránytalanságot idézett elő. Az ügynöki jutalékok általános kereseti adó alá tartoznak olyan esetben, ha az ügynök ezt a foglalkozását nem egy vállalat részére, hanem mások részére is iparszerűleg és önállóan folytatja; ellenkező esetben kereskedelmi alkalmazottnak tekintendő és jutaléka után az alkalmazottak kereseti adóját a munkaadó köteles Eépv. iromány. 1939—1944. IV. kötet. 4
