Képviselőházi irományok, 1939. III. kötet • 176-280. sz.

Irományszámok - 1939-178. Törvényjavaslat a legkisebb gazdasági munkabérek megállapításáról

178. szám. 17 iparra, kötelező erővel ruházza fel az elismert szakegyesületek által kötött kollektív munkaszerződéseket. Későbbi jogszabályok kötelezővé teszik a korporációkat, amelyek a szakegyesületeket közös felső vezetés alatt egyesítik, s amelyek a munkaviszonyokra, így tehát a bérre vonatkozóan is szabályokat adnak ki. Az ír szabadállamnak a mezőgazdasági munkabérekről szóló 1936. novemberi törvénye a hatósági megállapítás elvén alapul, de a megállapításba bevonja az érdekelteket is. Angliában és Velszben a mezőgazdasági munkabérek szabályozásáról szóló 1924. évi törvény szerint érdektelen és érdekelt tagokból minden grófságban munkabérmegállapító bizottságot kell alakítani. Skóciában sokáig csak a munkaadói és munkavállalói szervezetek kötöttek kollektív munkaszerződéseket, s csak az »úriemberi megállapodás« erejével, mert az angol jog szerint a kollektív munkaszerződés alapján perelni nem lehet. Egy 1937. évi törvény azonban az angliai rendszernek megfelelő bérmegállapítást valósított meg. A németalföldi mezőgazdasági munkabéreket részint kollektív munkaszerződések (1927 december 24-i törvény), részint pedig döntőbírósági határozatok (1934. évi törvényerejű rendelet) szabályozzák. Lengyelországban kollektív munkaszerződések kötésén és döntőbíráskodási eljáráson alapuló rendszer volt hatályban. Jugoszláviában a Vajdaságban egy 1928-as és egy 1929-es rendelet szerint minden községben meg kell állapítani a minimális munkabéreket abból a célból, hogy a munkavállalónak és családjának megfelelő lét színvonal biztosíttassák. Ha maguk a munkaadók és a munkavállalók e minimumban nem tudnak megegyezni, községi vegyes bizottságok lépnek közbe. Az 1923. évi XXV. törvénycikk revíziója és a mezőgazdasági munkabérmegállapítás intézményének szélesebb alapokra fektetése mellett foglalt állást az Országos Mezőgazdasági Szociálpolitikai Tanács. A revíziót és a jelen törvényjavaslat alapjául szolgáló tervezet alapelveit a munkaadóknak és munkavállalóknak törvény alkotta, úgyszintén szabad társuláson alapuló érdekképviseleti szervei is általát an helyeselték. Javaslatom az 1923. évi XXV. törvénycikkel szemben főként az alábbi pontokban jelent haladást. 1. A munkabérmegállapítás intézményének állandósítása. Amíg az 1923. évi XXV. törvénycikk — mint már említettem —- csupán átmenetileg kívánta lehetővé tenni a mezőgazdasági munkabérek legkisebb mértékének megállapítását, addig javaslatom állandóbb jellegű rendelkezések alkotását célozza. 2. A bérmegállapítás kiterjesztése. Az 1923. évi XXV. törvénycikk szerint csak a napszám- és szakmánybérek megállapításának van helye. Ezzel szemben, javaslatom szerint, a bérmegállapítás kiterjedhet bármely gazdasági munkavállalónak fizetett, bármilyen természetű munkabérre és járandóságra, így különösen a cselédbérre és részesbérre is. A gazdatisztekre vonatkozó kivételnek csak az az indoka, hogy a gazdatiszti illetmények megállapítására a tervezett munkabérmegállapító bizottságok nem alkalmasak. 3. A bérmegállapítás megkönnyítése. Jelenleg a munkabérmegállapításnak csak ott és csak akkor van helye, ahol és amikor azt a földmívelésügyi miniszter elrendelte. A mezőgazdasági kamara előzetes meghallgatását maga a törvény kívánatosnak mondja ki. A földmívelésügyi miniszter ezenfelül természetesen a közigazgatási hatóságot és a gazdasági felügyelőséget is kénytelen megkérdezni a bérmegállapítás törvényes előfeltételeinek fennállásáról. Ez az eljárás ennélfogva hosszadalmas és a munkabérek megállapítása gyakran megkésve történik. Javaslatom mindenekelőtt kötelezővé teszi, hogy a munkabérmegállapító bizottság minden év januárjában összeüljön és határozatot hozzon. Ezenfelül a kezdeményezés jogát nemcsak a földmívelésügyi miniszter számára biztosítja, Képv. iromány. 1939—1944. III. kötet. 3