Képviselőházi irományok, 1939. II. kötet • 79-175., III. sz.

Irományszámok - 1939-170. Törvényjavaslat a polgári és kereskedelmi ügyekben nyujtandó kölcsönös jogsegély tárgyában Ankarában, 1938. évi június hó 18-án kelt magyar-török egyezmény becikkelyezéséről

170. szám. 385 szól; a harmadik rész különös rendelkezéseket, a negyedik rész pedig zárórendelkezéseket tartalmaz. Az első rész (1—9. cikkek) a szerződő államok polgárainak jogait szabályozza a bíróságok előtt indított eljárásban. Az 1. cikk a szerződő államok bíróságai előtt indított eljárásban a másik állam polgárai részére a belföldiekkel egyenlő elbánást biztosít. A 2. cikk a bíróságok előtt a másik államnak felperesként, vagy beavatkozóként fellépő polgárait mentesíti a perköltség és az ítéleti illeték fedezésére szolgáló biztosíték (Pp. 124. §) adása alól, de csak akkor, ha valamelyik szerződő állam területén laknak. Ennek folyománya a 3. cikk ama rendelkezése, amely szerint a perköltségbiztosíték adása alól mentes felperes ellen, ha pervesztes lesz, saját hazájában is végre lehet hajtani a perköltségekre vonatkozó marasztaló határozatokat a 4. cikkben megszabott feltételekkel. Az egyezmény 5. cikke a szegényjogon perlés kedvezményét (Pp. 112. §) biztosítja a másik állam polgára részére, ha az egyezmény 6. és 7. cikkének megfelelő szegénységi bizonyítványt mutat fel. A szegénységi jog a 8. cikk értelmében kiterjed az üggyel összefüggő minden olyan eljárásra, amit az egyezmény szabályoz, és a szegény fél perében a másik állam térületén teljesített kézbesítésekért vagy megkeresésekért a 9. cikk értelmében nincs helye semmiféle költségmegtérítésnek, kivéve a szakértőknek fizetett díjakat. A második rész (10—20. cikkek) a szűkebb értelemben vett bírói jogsegélyt: a bírósági iratok kézbesítését és a bírói megkereséseket szabályozza. A 10. cikk a kézbesítésre irányuló kérelmek továbbítását olyképpen szabályozza, hogy a megkereső állam konzula közvetlenül fordul a másik állam által kijelölt hatósághoz (ez a hatóság Magyarországon a m. kir. igazságügy minisztérium lesz). Ali. cikk a kézbesítésre irányuló kérelmek szerkesztését, a 12. cikk a kézbesítés teljesítésének módját, a 13. cikk a kézbesítés bizonyítását szabályozza, a 14. cikk pedig feljogosítja a szerződő államokat arra, hogy diplomáciai vagy konzuli tisztviselőik útján kényszer alkalmazása nélkül közvetlenül kézbesíttethessenek iratokat a másik szerződő állam területén tartózkodó polgáraik részére. A 15. cikk a megkeresések szerkesztését és fordítással felszerelését szabályozza, megengedvén a megkeresett állam hivatalos nyelvén kívül a francia nyelv használatát is. A 16. cikk szerint a megkeresést (éppúgy mint a kézbesítési iratokat) szintén a megkereső állam konzula juttatja el a másik állam által kijelölt hatósághoz ; a 17. cikk a megkeresés teljesítésének módját szabályozza. A bírói jogsegély terén felmerülő vitás kérdések elintézését a 18. cikk diplomáciai útra tereli, a 19. cikk pedig kimondja, hogy a kézbesítésre irányuló kérelem és a megkeresés teljesítése megtagadható, ha azt a megkeresett állam olyan természetűnek tartja, ami sérti felségjogait, biztonságát, vagy a közrendet, továbbá akkor is, ha az irat hitelessége kétséges, vagy a kívánt jogsegély nem tartozik bírói hatáskörbe. A jogsegély költségeire! a 20. cikk akként rendelkezik, hogy csak a tanuk és szakértek részére fizetett díjakat, továbbá az esetleg igénybevett kir. közjegyzők díját és a bírósági tisztviselőknek külön költséget jelentő igénybevételével (pl. helyszíni szemlével, tanuknak lakásukon való kiiiallgatásával) felmerülő kiadásokat kell megtéríteni, végül azokat a költségeket, amelyeket a jogsegély teljesítésénél a megkereső hatóság által kívánt különös eljárás alkalmazása okoz. A harmadik rész (20—22. cikkek) különös rendelkezéseket tartalmaz : a 21. cikk kizárja az úgynevezett »személyfogság« (adósfogság) alkalmazását magyar állampolgárok ellen olyan esetekben, amidőn azt a belföldiekkel szemben nem Képv. iromány. 1939—1944. II. kötet. 49