Képviselőházi irományok, 1935. X. kötet • 592-635., V. sz.
Irományszámok - 1935-616. Törvényjavaslat a társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról
616. szám. 259 zásban sokkal nagyobb teret foglal el a gazdasági életben, mint amennyi az ország lakosságában elfoglalt számarányának megfelel. A zsidóságnak ez a szembetűnő gazdasági térfoglalása már a háború előtti időkben is nyugtalanságot keltett az ország egyéb társadalmi rétegeiben. Már a múlt század utolsó évtizedeiben erős jelenségei mutatkoztak olyan törekvéseknek, amelyek a zsidókérdésnek politikai, társadalmi és gazdasági szempontból való megoldását sürgették. 1884-ben 17 képviselőből álló párt küldetett az országgyűlésbe, amely célkitűzéseinek előterébe e kérdés intézményes megoldását helyezte. Az 1894-ben megalakult katolikus néppárt ugyancsak a szabadelvű politikai irányzat következtében fellépett egyes társadalmi és politikai visszásságok ellen vette fel a harcot és a párt gyakorlati közéleti magatartásában is világosan felismerhetők voltak a zsidókérdés megoldására irányuló törekvések. Erősebb politikai szervezkedés a zsidóság térfoglalása ellen azonban csak a háború után indult meg. A háború után megnehezült gazdasági viszonyok ugyanis fokozottabban terelték a figyelmet arra a jelenségre, hogy a zsidóság a háború, a forradalmak és a nyomukban járó gazdasági válságok ellenére is nemcsak megőrizte, hanem még gyarapitotta is egyébként is kiemelkedő gazdasági birtok- és értékállományát. Az ország népességének zsidó és nem zsidó társadalmi rétegei között az egyensúly megbomlása széles néprétegekben tudatossá lett. Társadalmi egyesületek, politikai pártok, magának a képviselőháznak is több pártja már nevükben, külsőleg, de programmjukban is kifejezésre juttatták, hogy a nem zsidó társadalmi rétegek gazdasági boldogulásának kérdésével foglalkozni kívánnak. A közvéleménynek ez a megmozdulása érthető. A szerencsétlen trianoni békeszerződéssel megcsonkított országnak szűk területre szorult és gazdaságilag is meggyöngült közhatósági és társadalmi szervezete a fiatalságot a régi megszokott közpályákon nem tudta többé elhelyezni. Az elhelyezést kereső értelmiség száma ugyanis nem csökkent arányosan az ország területének kisebbedésével, mert Nagy-Magyarország területén az értelmiségi, különösen a közpályákat nagyobb részben a magyarság töltötte be, minthogy az értelmiségi osztály a magyarságban volt a legerősebb. A megcsonkított országnak tehát nemcsak egy aránytalanul nagy értelmiségi osztálynak kellett megélhetést biztosítania, hanem még gondoskodnia kellett azokról az ezrekről is, akik az elszakított területekről a csonka ország területére húzódtak vissza. Észrevehetően megnövelte az értelmiségi pályákon elhelyezkedést keresők számát az is, hogy a falusi földmíves és a városi iparososztályból felfelé törekvők száma mindinkább jelentősebb lett az egyetemi és általában a magasabb műveltséget megszerzett ifjúságban. Tagadhatatlan, hogy a nemzetnek egyik legértékesebb rétege, az értelmiségi osztály válságos helyzetbe jutott. Ez a válság nemcsak egy aránylag kisebb számú társadalmi osztály gondja, hanem a társadalmi osztályok egymásrautaltságánál fogva a nemzet egészére nehezedik. Ebben a súlyos helyzetben, amikor az egyházak a lelki élet válságából, az állam pedig a társadalmi és gazdasági élet válságából a szociális és a nemzeti eszme fokozottabb ér vényre juttatásával és a népi összefogás erőteljes felkarolásával igyekeznek kivezetni a nemzetet, nem kerülheti el a figyelmet az a jelenség, hogy a nagytőkén felépülő modern kapitalista gazdasági rend előnyeit a népességnek egy aránylag kisebb számú, a nemzeti és a társadalmi együvétartozás gondolatától nem minden rétegében áthatott, csoportja élvezi. Azt az ellenvetést, hogy a magyar fajban az önálló vállalkozást igénylő gazdasági pályára nincsen meg a készség, a közvélemény nem tette magáévá. Ha a múlt század hatvanas évei készületlenül találták is a magyarságot arra, hogy szinte egyik napról a másikra belevesse magát a szabadelvű közgazdasági és társadalmi 33*
