Képviselőházi irományok, 1935. IX. kötet • 546-591., IV. sz.
Irományszámok - 1935-546. Törvényjavaslat az országgyűlési képviselők választásáról
546. szám. 59 cikk. Azonban ezt a törvénycikket is, amelynek alkalmazására — az 1913 : XIV. törvénycikkhez hasonlóan —• nem került sor, csakhamar meghaladták a válságos idők eseményei. A tanácsköztársaság felszámolása után adta ki a Friedrich-kormány az 5.985— 1919. M. E. sz. rendeletét a nemzetgyűlési választójogról. 1922. január 27-én a Bethlen-kormány nyújtott be a választójogról egy hat szakaszból álló, kerettörvényjavaslatot. Minthogy azonban ez a törvényjavaslat a nemzetgyűlés megbízatásának lejártáig letárgyalható nem volt, a választójognak újból rendeleti szabályozására került a sor. így jött létre a 2.2C0/1922. M. E. számú rendelet, amely a második nemzetgyűlés alapjául szolgált. 1925. március 6-án nyújtott be a Bethlen-kormány újabb törvényjavaslatot; ennek alapján jött létre a ma is hatályban lévő 1925 : XXVI. törvénycikk. Választójogunk történetében ezek voltak a kiemelkedő állomások. De azt lehet mondani, hogy olyan időben is, mint az 1874 : XXXIII. törvénycikket követő évtizedekben, amikor a parlament átfogó választójogi törvényjavaslattal nem is foglalkozott, a választójog kérdése úgyszólván állandóan napirenden volt. Napirenden maradt úgy a parlamentben, mint a parlamenten kívül, a sajtóban és a pártgyűléseken. Az azonban, hogy ez a kérdés olyan nehezen jut nyugvópontra, nem sajátos magyar jelenség. Közismert dolog ugyanis, hogy a világ minden államában, ahol a képviseleti rendszert bevezették, a választójog bizonyos fejlődésen ment és megy keresztül. Ez természetes is, mert ennek oka magában a kérdés lényegében rejlik. A választójog fejlődése terén — számos más részletkérdés mellett, mint amilyenek a választójog egyenlősége, közvetlensége, a kerületi beosztás arányossága stb. — minden államban két főkérdés állott előtérben: az egyik a választójogosultak körének a szélesítése, vagyis az »általános választói jog« kérdése, a másik pedig a szavazás titkossága. Ha mármost a magyar választójog fejlődését ennek a két főkérdésnek a szemszögéből nézzük, azt a megállapítást tehetjük, hogy az 1925 : XXVI. törvénycikk a választójog kiterjesztése tekintetében nyugalmi helyzetet teremtett. A választójog gyakorlásának a titkossága tekintetében azonban az 1925 : XXVI. törvénycikk, amely a titkos szavazást még mindig csak egyes városi kerületekre korlátozta, semmi megnyugvást nem hozott; a szavazás titkosságáért e törvénycikk meghozatala után is éppen úgy folyt tovább a küzdelem, mint azt megelőzően évtizedeken át. Ennek a küzdelemnek igen erős tápot adott az a körülmény, hogy külföldön a szavazás titkossága úgyszólván általánosan tért hódított. Egyrészt a külföldi példákra hivatkozó és egyre jobban kiélesedett mozgalom hatása alatt, másrészt attól a gondolattól vezérelve, hogy a nyilt szavazással felmerülő visszaéléseket megkell szüntetni, már a jelenlegi kormányt megelőző kormányok alatt kezdeményezés történt egy újabb reformra. A Bethlen-kormány idejében az 1931. július 18-ára egybehívott országgyűlést megnyitó kormányzói beszéd utal már egy újabb reform szükségességére. Az államfői nyilatkozat szerint : »a törvényhatósági választójog reformjánál szerzett tapasztalatok figyelembevételével, a megkezdett Ösvényen haladva, de mindig a nemzeti követelményekkel összhangban az országgyűlési választójogi törvény reformját a kormány alkalmas időben a törvényhozás elé kívánja terjeszteni«. Ennek az államfői nyilatkozatnak a megvalósítására az akkori kormány részéről, annak kevés idő múlva bekövetkezett lemondása miatt, az azt követő és gróf Károlyi Gyula miniszterelnök vezetése alatt álló kormány részéről pedig kormányzatának rövid időtartama, raiatt nem kerülhetett sor, 8*