Képviselőházi irományok, 1935. VIII. kötet • 468-545. sz.
Irományszámok - 1935-521. A m. kir. iparügyi miniszter jelentése az 1930. évben Genfben tartott XIV. Nemzetközi Munkaügyi Egyetemes Értekezleten elfogadott egyezménytervezetekről és ajánlásokról
521. szám. 169 b) az iskolák személyzete a tanulók, tanítók, valamint a közigazgatási közegek általában kivétetnek ; c) akkora számú felnőtt és munkaképes férfit, amennyi a családi és társadalmi élet fenntartásához szükséges, minden községben vissza kell hagyni; d) a hitvestársi és családi kötelékeket tiszteletben kell tartani. A fenti c) bekezdés szempontjából a jelen egyezmény 23. cikke alapján kiadandó szabályzat határozza meg az állandó férfi és munkaképes lakosság azon arányszámát, amely egy időben kényszermunkára vagy kötelező munkára behívható, azonban ez az arányszám semmi esetre sem haladhatja meg ezen lakosság 25 százalékát. Ezen arányszám meghatározásánál az illetékes hatóságoknak tekintetbe kell venniök a lakosság sűrűségét, ezen lakosság testi és társadalmi fejlettségét, az évszakot és azon munkálatokat, amelyeket az érdekelt lakosságnak lakhelyén saját érdekében kell végeznie ; általában figyelembe kell venniök az illető közösség normális életének gazdasági és társadalmi szükségleteit. 12. cikk. Az a leghosszabb időtartam, amely alatt valaki bármiféle kényszermunkára vagy kötelező munkára behívható, tizenkét hónapos időszakon belül nem haladhat meg hatvan napot ; a munka helyére való utazás és az onnét való viszautazás napjait ebbe a hatvan napba bele kell számítani. Minden kényszermunkára vagy kötelező munkára behívott egyént bizonyítvánnyal kell ellátni, amelyben fel kell tüntetni az általa kényszermunkában, vagy kötelező munkában eltöltött időtartamot. IS. cikk. Kényszermunkára vagy kötelező munkára behívott minden személy rendes munkaidejének meg kell egyeznie a szabad munkánál szokásos munkaidővel és a rendes munkaidőn túl eltöltött munkaórákat ugyanolyan bérrel kell díjazni, mint amekkora bér fizetése szokásos a szabad munka túlóráiért. Mindazoknak az egyéneknek* akik bárminő kényszermunkának vagy kötelező munkának vannak alávetve, heti pihenőnapot kell engedni, ennek a pihenőnapnak a lehetőséghez képest össze kell esnie azzal a nappal, amely az ország vagy vidék hagyományai vagy szokása szerint pihenőnapnak számít. 14. cikk. A jelen egyezmény 10. cikkében említett munka kivételével mindennemű kényszermunkát vagy kötelező munkát készpénzzel és akkora munkabérrel kell díjazni, amely hasonló munkanemre nézve nem kisebb sem annál a munkabérnél, amely a munka teljesítésének területén, sem annál, amely azon a területen van érvényben, ahonnét a munkásokat toborozták. A főnökök által közigazgatási ténykedésük körében igénybevett munka esetében is lehetőleg mielőbb be kell vezetni az előző bekezdésben lefektetett feltételek mellett való munkabérfizetést. A munkabéreket minden munkásnak egyénenkint kell fizetni és nem azok törzsfőinek vagy más hatóságnak. A munka helyére való utazással és az onnét való visszautazással eltöltött napokat a bérfizetés szempontjából mint munkanapokat kell számítani. A jelen cikk határozatai nem zárják ki a munkásoknak a munkabérbe való beszámítás mellett a szokásos élelmiszermennyiséggel való ellátását, ezen élelmiszeradagoknak legalább akkora értékűeknek kell lenniök, mint az a pénzösszeg, amelynek helyébe lépnek ; ezzel szemben nem szabad a munkabérből semmit levonni sem adótartozás címén, sem a különleges élelmezésért, munkálatért és lakásért, amelyeket azért juttatnak a munkásoknak, hogy nékik az alkalmazás különleges körülményeire való tekintettel a munka folytatását lehetővé tegyék, sem pedig a szerszámokkal való ellátásért. 15. cikk. Minden törvényes rendelkezést, amely a munka következtében előálló baleset vagy betegség esetére való kártalanítást és minden törvényes rendelkezést, amely az elhalt vagy megrokkant munkások családtagjainak kártalanítását Képv. iromány. 1935—1940. VIII. kötet 2 2
