Képviselőházi irományok, 1935. VII. kötet • 358-467., III. sz.
Irományszámok - 1935-443. Törvényjavaslat a munkaviszony egyes kérdéseinek szabályozásáról
443. szám. 601 a jogszabállyal biztosított szabadságon felül sok munkás részesül kollektív vagy egyéni szerződések és általánosan elfogadott szokás alapján fizetéses szabadságban, így Németországban minden kollektív szerződésnek rendelkezéseket kell tartalmaznia 6—15 napi, sőt néha több fizetéses szabadság tekintetében. Az Arbeitsfront közlése szerint múlt évben 14 millió munkás részesült a Kraft durch Freude útján fizetéses szabadságban. Angliában, Dániában, Hollandiában és a Délafrikai Unióban mind gyakrabban szerepel hasonló klauzula a kollektív szerződésekben. Nagy-Britanniában kb. másfél millióra teszik azoknak az ipari munkásoknak számát, akik a múlt év folyamán fizetéses szabadságot élveztek. Ezenkívül nagyszámú irodai és kereskedelmi alkalmazott részesül még ebben a kedvezményben. Kétségtelen, hogy a fizetéses szabadságidő bevezetése befolyással van a termelési költségekre. Hogy ez a befolyás milyen fokú, ebben a tekintetben megoszlanak a vélemények. Azonban bármilyen legyen is ez a megterhelés, az a tény, hogy a vállalatok nagyrésze már magától ad fizetéses szabadságot személyzetének oly országokban is, ahol ez nem kötelező, a legjobb bizonyíték amellett, hogy a fizetéses szabadság nem jelent ellenérték nélküli terhet a munkaadóra, mert a kipihent alkalmazott visszatérése után jobban dolgozik, jobb munkát nyújt, kevesebb hibát csinál, kevesebbet marad ki, ritkábban betegeskedik, csökken a balesetek száma. Emellett a munkanélküliség kérdését is érinti az alkalmazottak szabadsága, mert ennek bevezetésével a szabadságon lévő munkások helyére újabb munkások alkalmazása válhat szükségessé. Ezek a pihenők egyébként, amelyek a szabályozással a munkások részére lehetővé válnak, a munkaalkalmaknak több új forrását is megnyitják. Nyáron a nagyobb országoknak (Franciaország, Németország, stb.) számos munkása elhagyja otthonát és vidéken keres felfrissülést. Az a tény, hogy a fizetéses szabadság kérdésénpk szabályozása a versenyviszonyokra feltétlenül közvetlen hatást gyakorol, szükségessé tette a kérdés nemzetközi alapon való szabályozásának előkészítését is. Az évenkinti fizetéses szabadság nemzetközi szabályozásának gondolata már az 1919. évi washingtoni első Nemzetközi Munkaügyi Egyetemes Értekezleten felvetődött. Sok javaslat és kísérlet után a kérdésnek végleges megvitatása és a végleges állásfoglalás az 1936. évben tartott XX. Nemzetközi Munkaügyi Egyetemes Értekezletre hárult. Az évenkinti fizetéses szabadság biztosításának kérdését az értekezleten általában igen kedvezően fogadták. A kormányok kép\iselői általában azon a véleményen voltak, hogy a kérdés teljesen érett a nemzetközi szabályozásra. Az értekezlet — alapos vita után — 1936. évi június 24-én tartott ülésén 99 szavazattal 15 szavazat ellenében egyezménytervezetet és ezenfelül 98 szavazattal 15 szavazat ellenében egy ajánlást fogadott el. Az egyezménytervezet második cikke a fizetéses szabadságra való jog megszerzését egy éven át megszakítás nélkül végzett szolgálathoz köti és ilyen szolgálat után a szabadság legrövidebb tartamát 6 munkanapban állapítja meg. A fizetéses szabadság tartamára vonatkozóan azt az elvi követelményt is megállapítja, hogy a szolgálat tartamának emelkedésével a szabadság tartamának is emelkednie kell. Az egyezménytervezet a 16 éven aluli fiatalkorúak és tanoncok fizetéses szabadságának legrövidebb tartamát 12 munkanapban állapítja meg, abból a célból, hogy testi fejlődésük idejére megkönnyítse nekik az átmenetet az iskolában töltött időről a munkában töltött időre. Az egyezménytervezet 3. cikke a szabadság tartama alatt biztosítandó fizetés mérvére vonatkozóan csak általános határozmányt állapít meg, amely szerint a Képv. iroaniány. 1935—1940. VII, ibötöt. ' . 76
