Képviselőházi irományok, 1935. VI. kötet • 282-357., II. sz.
Irományszámok - 1935-285. Törvényjavaslat az ügyvédi rendtartás tárgyában
285. szám. 99 Norvégiában 1930-ban volt 1115 ügyvéd; a 2,808.000 főből álló lakossághoz viszonyítva egymillió lakosra esett 397 ügyvéd. Ebből az egybevető szemléltetésből nemzetközi összehasonlításban is kiáltó erővel igazolódik, hogy az ügyvédi pálya hazánkban mind a lakosság számához, mind annak gazdasági erejéhez, mind a jogi képviselet igénybevételének forgalmazóképességéhez képest veszélyes módon túl van zsúfolva. Az ügyvédség válságának másik megnyilvánulása az, hogy az életszínvonal kényszerű csökkentése és a megélhetésért folytatott nehéz küzdelem meglazítja a kisebb idegerővel és csekélyebb erkölcsi ellenállóképességgel rendelkezők erkölcsi felfogását. Az ügyvédi kamarák a fegyelmi bíráskodásra vonatkozó évi jelentéseik kapcsán maguk is megdöbbenéssel és mély erkölcsi helytelenítéssel számolnak be a fegyelmi vétségek eseteiről s rámutatnak azokra a súlyos veszélyekre, amelyeket az erkölcsi felfogás meglazulása az ügyvédi kar egyetemének erkölcsi megítélése szemponjtából magában rejt. Ezen a vonalon jelentkezik az ügyvédség válságának harmadik vonatkozású szemlélhetősége. Az anyagilag leromlott és erkölcsi lesiklásokkal is veszélyeztetett társadalmi osztálynak természetszerűleg nem lehet meg az a tekintélye és erkölcsi súlya, amely egyetemes emberi szempontokból is kívánatos. Az ügyvédségnek pedig az egyetemes emberi szempontok által meghatározott mértékű tekintélyén és erkölcsi súlyán felül külön hivatásbeli tekintélyre is szüksége van feladatainak eredményes betöltéséhez. Az életszínvonal megfelelő anyagi megalapozottságán felépülő biztos fellépés és a gondolkodás, elhatározás és cselekvés minden vonatkozását átható erkölcsi világszemlélet nemességén nyugvó erkölcsi öntudat nélkül hiányzik az a bizalom, amely az ügyvédi működés átfogó alapja és amelynek hiányában az ügyvédi hivatást nem lehet eredményesen teljesíteni. Már pedig tagadhatatlan, hogy az előbbiekben kifejtett, egymással szorosan összefüggő okok következtében az ügyvédségnek, mint testületnek nincs meg, vagy legalább is veszendőben van az a tekintélye, amely őt nemes hagyományainál és képzettségénél fogva méltán megilleti. Maguk az ügyvédi kamarák mutatnak rá évi jelentéseikben arra, hogy különösképpen igen gyakran megcsorbult az ügyvédek fellépésének súlya és eltompult erkölcsi felsőbbségük ereje azok előtt a hatóságok előtt, amelyek előtt ügyfelük érdekében eljárni hivatva vannak. Ez a körülmény ad tápot annak, hogy a helyett, hogy az ügyvédi karhoz tartozás és az ügyvédi közszellem erősítené az ügyvéd öntudatát és ezáltal az egyes ügyvédeknek maga az ügyvédi minőség erőt és tekintélyt biztosítana, a társadalom gyakran bizalmatlansággal és szánakozással tekint az ügyvédekre, ami nem csupán az ügyvéd egyéni érdeke s a közületi értékelés iránya szempontjából káros, hanem veszélyt rejt magában az egyetemes közérdek nézőszögéből is. VI. Az I— V. alatt kifejtettek tették indokolttá és szükségessé az ügyvédi rendtartás ujjáalkotását. Az új szabályozás az ügyvédség szervezetének és az ügyvédi működés alaki rendjének minden vonatkozását felöleli s már pusztán a jogszabályok áttekinthetősége érdekében is magában foglalja az 1874 : XXXIV. törvénycikkben s az annak módosítása és kiegészítése tárgyában később alkotott jogszabályokban — különösen az 1887 : XXVIII. törvénycikkben, az 1907 : XXIV. törvénycikkben, az 1912 : LIV. t.-c. 18. §-ában, az 1913 : LIII. t.-c. 13. §-ában, 16. §-ának második bekezdésében, 17. és 19. §-ában, 22. §-ának második bekezdésében, az 1925 : VIII. t.-c. 38., 39. és 40. §-ában, végül az 1934: II. törvénycikkben — foglalt szabályozás teljes anyagát. Megtartja a hatályos szabályozásból mindazt, ami alkalmas az I— V. alatt a nemzet egyetemes érdekeinek, a jogkereső közönségnek, az ügy13*
