Képviselőházi irományok, 1935. III. kötet • 104-196. sz.
Irományszámok - 1935-110. Törvényjavaslat a családi hitbizományról és a hitbizományi kisbirtokról
110. szám. 127 sedésre jogosultak egyességgel a részesedés mértékét és módját ezektől a szabályoktól eltérően ne szabályozhassák. Ez az álláspont összhangban van magánjogunk általános elveivel is, nevezetesen az örököstársak közötti osztály szabadságának elvével. Bonyodalmak elkerülése végett azonban célszerűnek látszik kimondani, hogy abban az esetben, ha az egyességet még a részesedési jog megnyílása (18. §.) előtt kötötték, — amikor még nem bizonyos, hogy valóban kik lesznek a részesedésre jogosultak,—azegyesség csak úgy hatályos, ha az egyességet kötő feleket a részesedés megnyíltakor részesedési jog valóban megilleti. Indokoltnak látszik ezen felül megfelelő törvényi rendelkezéssel elejét venni a részesedés jogával való üzérkedésnek. A 18. §-hoz. Minthogy a 10. §. értelmében a felszabaduló vagyon az előörököséhez hasonló jogokkal és megkötöttséggel továbbra is annak a kezén marad, aki a törvény életbelépésekor a hitbizomány birtokosa, a részesedés az erre jogosult várományosok részére csak akkor nyílhatik meg, amikor a felszabaduló vagyon utolsó hitbizományi birtokosa meghal vagy hitbizományi birtoklási joga más okból megszűnik. Mint a 12. §. indokolásánál már említettem, ilyenkor a részesedésre jogosultak között jogközösség támad. Ezt a jogközösséget az érdekeltek mindenekelőtt a 17. § § értelmében kötött egyességgel szüntethetik meg. Arra az esetre azonban, ha ilyen egyesség az érdekeltek között bizonyos ideig létre nem jönne, célszerűnek látszik a jogközösség megszüntetésére irányuló költséges peres eljárás elkerülése végett nem peres eljárás útjára terelni annak a kérdésnek az eldöntését, hogy a felszabaduló vagyonban kik és milyen arány szerint részesednek és hogy a felszabaduló vagyon közöttük miképpen osztassék meg. Ez a szabályozás arra is alkalmas, hogy az érdekeltek között az egyesség megkötését előmozdítsa. A 19. §-hoz. A hitbizományi kötöttségből felszabaduló mezőgazdasági terület sorsának szabályozása földbirtokpolitikai és közgazdasági szempontból is fokozott gondosságot és óvatosságot igényel. Ha ezek a területek a jogosultak között azonnal teljesen szabad vagyonként kerülnének felosztásra, úgy alaposan kellene tartani attól, hogy a közeljövőben a felszabadult mezőgazdasági ingatlanok jelentékeny része tömegesen kerülne piacra. Hogy egy ilyen nagytömegű földkínálat mezőgazdaságunk mai súlyos helyzetét katasztrofálissá fokozhatná, azt különösebben megokolni nem szükséges. Ilyen helyzetben a földbirtokok ügyleti forgalmának ellenőrzésére és korlátozására ezidőszerint rendelkezésre álló eszközök (elidegenítő jogügylet hatósági tudomásulvétele, állami elővásárlási jog) is elégteleneknek bizonyulnának az országos földbirtokpolitikai érdekek kellő védelmére. Ennélfogva szükségesnek mutatkozik azt az időpontot, amelyben a hitbizományi kötöttségből felszabaduló ingatlanok a részesedésre jogosultak kezén szabad ügyleti forgalomba kerülhetnek, törvényi rendelkezéssel későbbre kitolni s evégből ezeket az ingatlanokat átmenetileg még egy enyhített formájú ügyleti elidegenítési és terhelési tilalom alá vetni. E tilalom hatálya alatt is a felszabaduló vagyon tovább osztódhatik a részesedő személyek törvényes örökösei között s a részesedőket a javaslat szerint megilleti az a jog is, hogy törvényes örököseik között e vagyonra nézve az osztályt végintézkedéssel megszabják ; csupán a törvényes örökösök körén kívül álló személyre nem lehet a vagyont a tilalom hatálya alatt végintézkedéssel hagyni. Sőt az ügyleti elidegenítést is lehetővé teszi a javaslat bizonyos szűkebb körben, nevezetesen akkor, ha az ingatlant a hitbizományi várományosok valamelyikére ruházzák át; más személyre azonban az ily ingatlant csak az elidegenítési tilalomnak a 20. §-ban szabályozott feloldása esetében lehet jogügylettel átruházni. Félreértések elkerülése végett célszerűnek látszott kimondani, hogy ez az
