Képviselőházi irományok, 1931. II. kötet • 124-205. sz.

Irományszámok - 1931-185. Törvényjavaslat az országgyűlés tagjainak összeférhetetlenségéről

290 185. szám. b) az államtól kapott hasznothajtó jogokat és vagyoni természetű kedvezményeket (14. §.) és c) az állammal való szerződéses vagy üzleti viszonyt vagy Összeköttetést (15. §.). Ez a fejezet az 1901 : XXIV. t.-c. 5—9. §-aiban meghatározott összeférhetetlenségi eseteket foglalja össze, szövegezi világosabban és áttekinthetőbben és terjeszti ki a felmerült gyakorlati tapasztalatok alapján. A 13. §-hoz. Az 1901 : XXIV. t.-c. 3. §-ának 4. pontja szerint az országgyűlési képviselő nem lehet egyszersmind a korona kegydíjasa. Ez a rendelkezés a törvénybe nyilván az angol alsóháznak hasonló értelmű gyakorlata alapján került. Az 1901. évi törvény alapján vitás lehetett, hogy a kegydíj kifejezés vonatkozik-e arra az ellátásra, amelyet kivételesen olyan esetben engedélyeznek, amikor a nyugdíjazásnak vagy a nyugdíj mértékének megállapításához a törvényben meghatározott nem minden előfeltétele áll fenn, úgyhogy egyik-másik törvényes kellék hiányától el kell tekinteni. így pl. méltányosságból beszámítanak olyan szolgálati időt, amelyet egyébként nem lehetne beszámítani vagy eltekintenek a szolgálat megszakításától stb. A képviselőház összeférhetetlenségi bizottságának a gyakorlata e tekintetben ingadozó volt, amire az 1912 : LXV. t.-c. 121. §-a kimondotta, hogy a nyugdíjtörvény 121. §-a alapján nyugdíjban részesülők nem tekinthetők a korona kegy díjasainak. A nyugdíjtörvénynek ez az álláspontja valóban helyes, mert ezekben az esetekben a nyugdíjnak ilyen úton megállapítása nem merő kegyelmi tény, a törvényes igénynek az alapja ezekben az esetekben megvan, csupán egyes hiányzó kellék elengedéséről vagy valamely szolgálat beszámításáról — tehát alapjában véve méltányosság gyakorlásáról — van szó, úgyhogy az így megállapított ellátmány nyugdíj, de nem kegy díj. Ezt az álláspontot a jelen törvényjavaslat is fenntartja. A javaslat 13. §-a a kegydíj mellett az összeférhetetlenség okául említi a tiszteletdíjat, jutalmat, személyi természetű segélyt is, amelyek az országgyűlési tag függősége szempontjából kegydíjjal egy tekintet alá esnek. A rendelkezés alól a 13. §. három irányban tesz kivételt. Elsősorban kimondja, hogy nincs összeférhetetlenség, ha a törvény másként rendelkezik ; ilyen más rendelkezés van például az 1912: LXV. t.-c. 121. §-ában ; továbbá a Házak tagjainak és választott tisztviselőinek járó tiszteletdíjakra nézve. Másodsorban nem okoz összeférhetetlenséget a 7. §. szerint megengedett megbízásokért járó költségtérítés és napidíj. Végre harmadsorban nem okoz összeférhetetlenséget az országgyűlési tagsággal összeférhető közszolgálattal járó illetmény sem ; ez a rendelkezés főleg a felsőházi tagoknál, de kivételesen a képviselőknél is alkalmazásra talál. A 14. §-hoz. A 14. §. szerint az országgyűlési képviselő összeférhetetlen helyzetben van, ha az államtól hasznothajtó jogot vagy vagyoni természetű kedvezményt kap vagy élvez. Ez a rendelkezés az 1901: XXIV. t.-c. 5. §-a 6. és 7. pontjának, valamint 8. §-ának a rendelkezéseit foglalja össze és általánosítja. A most idézett rendelkezések ugyanis az egy gondolatkörbe tartozó összeférhetetlenségi típusnak különféle eseteit elszórva és nem egységesen szabályozzák. Hasznothajtó jognak tekintendő a javaslat szempontjából nemcsak a vasútengedély, a dohánytermelési engedély és szeszkontingens, amelyeket az 1901. évi törvény külön említ, hanem ezeken felül természetesen italmérési, dohányeladási, mozgófényképszínház- és más olyan hasonló engedélyek is, amelyek hasznot hajtanak. A 14. §. alá esnek továbbá a hasznothajtó jogokon felül egyéb vagyoni természetű kedvezmények is, így különösen az iparvállalatoknak az iparfejlesztési törvény alapján adott kedvezmények és segélyek,