Képviselőházi irományok, 1931. II. kötet • 124-205. sz.
Irományszámok - 1931-185. Törvényjavaslat az országgyűlés tagjainak összeférhetetlenségéről
185 szám. 267 férhetetlenség megállapításának a mellőzését, amely esetekben pedig a törvényhozó célzata és a törvény intenciója nyilván az ellenkező volt. , Az összeférhetetlenség elsősorban nem jogi, hanem erkölcsi fogalom, a társadalomnak az értékítélete abból a szempontból, hogy az országgyűlés valamely tagja e hivatása betöltésére alkalmas-e. Mihelyt ezt az értékítéletet esetekre szabott jogi elhatárolások közé akarjuk foglalni, kétségtelen, hogy az esetek nagyrésze kifog csúszni a törvény rendelkezései között, lehetővé válnak kijátszások, megkerülések. A társadalmi és gazdasági élet fejlődése folyton új és új fejlődési formákat eredményez, olyan formákat, amelyeket a törvényhozó nem is láthatott előre. A taxációs rendszer ezekre az új formákra nem lehet tekintettel. Egy elavult helyzethez mért jogi meghatározások kereteit rögzíti meg s nincs figyelemmel a bekövetkezhető új társadalmi és gazdasági fejlődésre. Mindezek a szempontok megfontolandóvá tették, hogy nem kellejie-e a törvényjavaslatban úgy, amint azt egyesek (pl. Holló Lajos, Polónyi Géza) az országgyűlésen már 1901-ben indítványozták a taxációs rendszert feladni és az elvi meghatározás alapjára helyezkedni. A törvényjavaslat mégsem választotta ezt az utat. Elsősorban is nagyon nehéz az összeférhetetlenség fogalmát általánosságban úgy meghatározni, hogy az minden egyes esetre biztos iránytűnek szolgáljon ; másodsorban az elvi meghatározás az alkalmazó hatóságnak oly rendkívül nagy mérlegelési jogkört biztosít, amelyet teljes megnyugvással nem lehetne elfogadni. Nem lehet pedig elfogadni különösen akkor, ha az összeférhetetlenség elbírálása a parlament jogkörében marad és azt a parlamentnek olyan szervezete gyakorolja, amelyet a politikai szempontoktól teljesen mentesíteni rendkívül nehéz. Ezért a törvényjavaslat azt a rendszert követi, hogy megadja az összeférhetetlenség általános elvi fogalmát s azután kimerítően részletező (taxációs) rendszerrel egyenkint meghatározza azokat az eseteket, amelyek a felmerülő konkrét esetekben összeférhetetlenség megállapítására alapul szolgálhatnak. Azonban az egyes esetek tényálladékának a megállapításánál a túlságos formalizmust lehetőleg kerüli és — ellentétben az 1901 : XXIV. törvénycikkel — olyan mérlegelési jogot ' biztosít, amely az élet fejlődő követelményeivel való lépéstartásra módot ad. A törvényjavaslat 11., 13. és más §-ai mutatják, hogy a tényállás meghatározása mindig az elvi szempontnak a kidomborításával és nem minden tényálladéki elem merev jogi körülhatárolásával történik. Ez a módszer lehetőséget ad arra, hogy az összeférhetetlenségi gyakorlat a nemzeti közfelfogás irányában fejlődjék tovább és ne legyen megkötve a szigorú formalizmus béklyóival. .Amint fentebb említettem, a törvényjavaslat az 1. §-ban az összeférhetetlenség fogalmát általában igyekszik megvilágítani és ezzel megadja azt az elvet, amely a törvény egyes rendelkezéseinek az alkalmazásában magyarázatul, útbaigazításul, irányításul szolgálhat. Az 1. §. (i) bekezdése abból indul ki, hogy az országgyűlés minden tagja az egész nemzetet képviseli a törvényhozásban, ennélfogva hivatása betöltésében egyedül az egyetemes nemzeti érdek vezetheti. Ez az elv számos külföldi alkotmányba nyert fölvételt és azt a szép gondolatot juttatja kifejezésre, hogy a képviselő nem a választókerületének, a felsőházi tag nem választó testületének a megbízottja a törvényhozásban, hanem a képviseleti rendszer modern tanítása szerint az egyetemes nemzeti gondolatnak a reprezentánsa. Ezt az elvet nem rontja le, hogy felsőházunk részben érdekképviseleti alapon van megszervezve; az érdekképviseleti alapon helyet foglaló tagoknak is az ő foglalkozási águk érdekét alá kell rendelniök az egyetemes nemzeti érdeknek. De, ha az országgyűlés tagjait hivatásuk betöltésében kizárólag az egyetemes nemzeti érdek vezetheti, ebből következik, hogy az országgyűlési tagsággal nem 34*
