Képviselőházi irományok, 1931. II. kötet • 124-205. sz.
Irományszámok - 1931-125. Törvényjavaslat a társadalombiztosítási bíráskodásról
125. számi 15 mutatják ezt a közelmúlt évek tapasztalatai. Néhány évvel ezelőtt még az volt a helyzet, hogy a Munkásbiztosítási Felsőbíróság bíráinak munkaerejét nem lehetett tökéletesen kihasználni, mert a társadalombiztosítási ügyforgalom csekély volt. Viszont az utóbbi években a gazdasági Válság és egyéb körülmények következtében a társadalombiztosítási perek száma lényegesen emelkedett úgy, hogy a különbíróságokat hatalmas hátralék terhe nyomja, bár bíráik száma időközben lényegesen megszaporodott. Mennyivel könnyebb lett volna mind az egyik, mind a másik bajon segíteni, ha a társadalombiztosítási ügyeket a rendes bíróságok intézték volna. Ezeknél nem lett volna lehetetlen ezeket az ügyeket soronkivül, gyorsan elintézni, bármennyire emelkedett volna is számuk. A rendes bíróságok eze• ket, sürgős természetükre tekintettel, soronkivül elintézték volna, viszont ezeknek az ügyeknek az egész ügyforgalomhoz viszonyított csekély száma folytán soronkívüli elintézésük a bíróságok több ügyeinek elintézését nem vetette volna lényegesen vissza. Csak az lett volna szükséges, hogy más ügyszakból bírákat osszanak be a társadalombiztosítási ügyszakba, akiket azután a társadalombiztosítási ügyek forgalmának rendes mederbe való visszatérése után ismét előbbi ügykörükben lehetett volna alkalmazni. Mindezt a bíróság szervezeti különállása mellett a bírói áthelyezhetetlenség nagy elve következtében sokkal nehezebben lehet megvalósítani. Ezekből az okokból a törvényjavaslat a külön bíróságok megszüntetésével a bíráskodást a társadalombiztosítási ügyekben is a rendes bíróságokra bízza. Ez feleslegessé teszi a külön Munkásbiztosítási Orvosszakértői Tanács fenntartását is, mert ennek munkáját, amit egyébiránt a törvényjavaslat rendelkezései lényegesen csökkenteni kivannak, az Igazságügyi Orvosi Tanács is elláthatja. Megszüntetése az államháztartás némi könnyebbségével fog járni és az igazságügyi szervezet bonyolultságán is valami keveset javítani fog. A második lényeges változást a törvényjavaslat a társadalombiztosítási ügyekkel foglalkozó bíróságok belső szervezetén tervezi, Ma a munkásbiztosítási bíróságok az ügyek nagy részében ülnökök közreműködésével járnak el. Ezt a javaslat megszünteti. I Az ülnököknek az volna a hivatásuk, hogy szakmabeli működésükben szerzett tapasztalataikkal támogassák a jogász bírót. Az ülnöki működés azonban erre a célra nem helyes eszköz. A szakvélemény előterjesztésének nem a tanácskozás során van helye, hanem az ügy ^tárgyalása során, amikor a felek a szakértőhöz kérdéseket intézhetnek, véleményéhez hozzászólhatnak, azt bírálat alá vehetik. Mindez lehetetlen akkor, ha a szakértő, az ítélőtanács tagja és szakvéleményét a tanácskozáson mondja el. Pe emellett a mai rendszer sok esetben feleslegesen alkalmaz ülnök-szakértőt olyan ügyekben, amelyekben munkaügyi szakértőre szükség nincs. Bármily gonddal választja is ki a jogszabály külsőleges ismérvek szerint a társadalombiztosítási ügyek tömegéből azokat, amelyeket ülnökök közreműködése mellett kell intézni, nincs olyan külső ismertető jel, amelyből meg lehetne állapítani, hogy mikor lesz szükség szakértőre és mikor nem. Ezt csak az tudja, aki a konkrét per anyagával foglalkozik. Felesleges szakértői munkát és költséget tehát csak akkor nem pazarlunk, ha a bíróra bízzuk, hogy alkalmazzon szakértőt abban a perben, amelyben a szakértő támogatására szüksége van, más perben pedig ne. Ez a rendszer egyúttal lehetővé teszi, hogy valóban alkalmas szakértőt válaszszon ki a bíró. Ma az a helyzet, hogy a bíró egy napra kitűzött ügyeiben megidéz egy munkaadó és egy munkavállaló ülnököt. Az aznapon tárgyalandó perek között vannak a legkülönfélébb munkavállalók perei. Vájjon hozzá tud-e szólani pl. a hentes munkaadó és a borbély munkavállaló ahhoz, hogy egy kalapos, ács, könyv-
