Képviselőházi irományok, 1931. I. kötet • 1-123. sz.
Irományszámok - 1931-114. Törvényjavaslat az ipartestületekről és az ipartestületek országos központjáról
114. szám. 6Ö5 letek ezirányú tevékenységi körét tágítani, egyfelől mert ez elterelné az ipartestületeket tulajdonképpeni gazdasági munkakörüktől s olyan feladatok elé állítaná, amelyeknek legnagyobb részük egyáltalán nem tudta megfelelni, másfelől mert azok az intézményes garanciák egyáltalán nem volnának megteremthetők, amelyeket a polgári jogokat legközvetlenebbül érintő közigazgatási teendőknek ellátása tekintetében támasztani kell és ily irányú rendelkezés, nagy zavart és hátrányokat vonva maga után, az ipari közigazgatás egységességét is súlyosan megbontaná. A hatósági teendők kiterjesztése tekintetében régebben két irányban nyilvánultak meg kívánalmak. Egyfelől abban az irányban, hogy a jogosulatlan iparűzés leküzdése érdekében legalább a fejlettebb ipartestületek büntető bírósági jogkörrel ruháztassanak fel, másfelől abban az irányban, hogy a,z iparigazolványok kiadása is az ipartestületek hatáskörébe utaltassék. Az első kívánalom tekintetében elég arra utalni, hogy a büntető bírói ítélkezést az állam nem bízhatja olyan szervekre, amelyek felett nem gyakorolja közvetlenül a fegyelmi hatalmat s amelyek részére a büntető bírói hatáskör betöltése tekintetében nem tudja biztosítani a teljes függetlenséget. A második kívánalom tekintetében pedig az a helyzet, hogy abban a kérdésben, vájjon az iparigazolványt kérő rendelkezik-e az önálló iparűzéshez szükséges szakképzettséggel, már az 1922: XII. törvénycikk 41. §-a biztosítja az ipartestületeknek azt a jogot, hogy véleményüket nyilváníthassák, s amennyiben az iparhatóság véleményüket figyelmen kívül hagyná, határozata ellen fellebbezéssel élhessenek. Ezzel az ipartestületek messzemenő lehetőséget nyertek arra, hogy az ipari szakképzettség követelményeinek érvényesítését a maguk közbenjárásával is előmozdítsák. Ezen túlmenni azonban nem lehet, mert olyan fontos jogkört, aminő az ipar jogosítvány kiadása, az állam nem ruházhat olyan szervekre, amelyek a közszempontokból szükséges garanciákat nem nyújthatják. Ez a kérdés egyébként már az 1922: XII. törvénycikk előkészítése során is felmerült és annak idézett 41. §-ával elintézést is nyert, úgyhogy azzal e helyütt nem is lenne indokolt részletesebben foglalkozni. A 7. §. utolsóelőtti bekezdése megfelel az 1922 : XII. törvénycikk 134. §-ának s csak a teljesség és minden félreértés kikerülése érdekében vétetett fel ebbe a szakaszba. A szakasz az ipartestületek feladatai között említi az ipartestület tagjai és azok alkalmazottai munkaviszonyából kifolyóan felmerülő vitás kérdésekben a békéltetést, illetőleg döntést az érvényben levő rendelkezések keretein belül. A szakasz utolsó bekezdésében foglalt abban a rendelkezésben, amely szerint az ipartestületek a hatóságoknak hozzájuk intézett felhívásait, valamint a kereskedelmi és iparkamaráknak és az ipartestületek országos központjának hozzájuk intézett megkereséseit elintézni kötelesek, önként értetődő követelmény nyer kifejezést. Szükségesnek mutatkozik azonban, hogy az ipartestületeknek érintkezése a hatóságokkal, valamint a kereskedelmi és iparkamarákkal és az ipartestületek országos központjával, ezen a rendelkezésen túlmenően, közelebbi szabályozást is nyerjen, amely szabályozás célszerűen csak rendelettel történhetik. A 8. §-hoz. Az ipartestületeknek felekezeti vagy politikai célokat szolgálniuk nem szabad. Ennek a követelménynek érvényesítése céljából a 8. §. tartalmaz megfelelő rendelkezéseket. Ugyanez a szakasz rendelkezik aziránt is, hogy az ipartestület tagjait polgári és politikai jogaik gyakorlásában, szükségleteik beszerzésében, termékeik és munkájuk értékesítésében nem korlátozhatja. A szakasz második bekezdése megállapítja az ipartestület segélyezési tevéKépv. iromány. 1931—1936. I. kötet. 79
