Képviselőházi irományok, 1931. I. kötet • 1-123. sz.
Irományszámok - 1931-114. Törvényjavaslat az ipartestületekről és az ipartestületek országos központjáról
614 114. szám. összes bevételéből a 200-on aluli taglétszámú ipartestületekre mindössze 27*9% jutott. Az ipartestületi intézmény reformjára való törekvés a világháború alatt és az azt közvetlenül követő években szünetelt s amikor 1924-ben a reform gondolata újból felmerült, ezt annak a felismerése érlelte meg, hogy kézműves iparosságunknak szüksége van egy, őket átfogó országos szervre s miután ezt a szervet szabad egyesülés alapján, a maga erejéből megteremteni nem tudja, törvényben kell gondoskodni arról, hogy ez a szerv életre hívható legyen. Az erre vonatkozó kívánalmat a kormány az iparosság bevonásával több ízben tartott értekezleteken beható tárgyalás alá vette. Ezeknek a * tárgyalásoknak rendjén tisztázást nyert az, hogy a kézműves iparosságunk által kívánt országos szerv kötelező alapon csak az ipartestületekre alapítva építhető fel. De megállapítást nyert az is, hogy ha azt akarjuk, hogy ipartestületeink az országos szerv létesítésére szilárd alapul szolgáljanak, ipartestületi intézményünket meg kell reformálnunk. így került az országos szerv létesítésével kapcsolatosan maga az ipartestületi reform kérdése is előtérbe. II. Ipartestületi intézményünk vizsgálatánál kétségkívül erősen szembetűnő jelenség az a nagy különbség, amely ipartestületeink fejlődési foka között van. Vannak ipartestületeink, amelyek számottevő anyagi, gazdasági és kulturális felkészültségükkel a kézműves iparosság életében jelentékeny, komoly tényezőkké küzdöttek fel magukat és minden irányban eredményes tevékenységet fejtenek ki. De vannak ipartestületeink és pedig sajnos aránylag nagy számban, amelyekről a tárgyilagos bírálat csak azt állapíthatja meg, hogy tevékenységük sem az iparosság, sem a köz szempontjából nem jelent számottevő értéket. A törvényhatósági jogú városokban működő ipartestületek átlagos tiszta vagyona például 1929-ben meghaladta az 50 ezer pengőt, s a fővárosiaké is átlag 42 ezer, a megyei városokban alakult ipartestületeké pedig átlag 30 ezer pengőre tehető. Ezzel szemben a községekben működő ipartestületek — melyek az összes ipartestületek számának mintegy ; "7 4 részét képviselik — átlagos tiszta vagyona 1929-ben alig haladta meg a 6 és félezer pengőt. Még nagyobb az ellentét az ipartestületek bevételeinek összegénél. A fővárosi ipartestületek összes bevétele ugyanis átlag ipartestületenként 35*6 ezer pengőt tett, míg a községekben működő ipartestületek az 1929. évi zárszámadásaikban átlagosan csak 4*8 ezer pengő bevételt tüntettek fel. Sőt van a fővárosban és a törvényhatósági jogú városokban több olyan ipartestület, amely még a 100 ezer pengőt is jóval meghaladó vagyont mutat ki s az évi bevételek összegénél is 100 ezer pengőnél nagyobb bevételt számol el. Viszont a községi ipartestületek legkisebb taglétszámú csoportjánál, amelybe az ipartestületeknek csaknem i/ 10 része tartozik, átlagosan mindössze 1.500 pengő tiszta vagyont találunk, s ezeknek az ipartestületeknek az 1929. évi összes bevétele ipartestületenkint átlag csupán mintegy 2.000 pengőt ért el. Kulturális szempontból vizsgálva az ipartestületek működéséről rendelkezésre álló adatokat, azt kell látnunk, hogy az ipartestületek közül csak 51-nek van olvasóköre, mindössze 23 tart fenn munkásszállót, s 6-nak van rokkantegylete ; temetkezési egyletet 23-nál és nyugdíjegyletet 8-nál találunk, s mindössze 36-nak volt az 1929. évben módjában, hogy az ipar- és szakoktatás előmozdítására költségvetésében némi anyagi támogatást biztosítson. Munkaközvetítője csak 23 ipartestületnek van, de ebből 18 a fővárosi ipartestületekre esik, míg a többi mintegy 300 vidéki ipartestület közül csupán 5 tart fenn munkaközvetítőt. Ezeknek a jelenségeknek fő okát abban kell keresni, hogy iparosságunk egy része sok helyen rideg álláspontot foglal el saját önkormányzati intézményével, ipar-
